Egy kis előzetes filozófia témában

2009. március 23-án az itt álló, eredetileg Héder Barna részére 2006 nyarán írt levelem bevezető részei végleg törölve. A levél ezen oldal témáival szoros kapcsolatban lévő részei megmaradnak, a hibákkal és a hibajavításokkal valamint megjegyzésekkel együtt. Ez az oldal erre a levélre épült. A törlés oka, hogy lehet tévedés a levélben személyekkel kapcsolatban és a levél stílusát, valamint tartalmát egészében nem tartom közölhetőnek a továbbiakban a hobbilapomon. Nem idegen tőlem valamiféle öncenzúra vagy túlzott önmérséklet, ennek célja az, hogy a lapom hobbi - és személyes jellegét, játékosságát ne veszítse el, de másokat esetleg zavaró részek csak ott maradhatnak a lapomon, ahol az előbbi szempontok nem sérülnek és csupán a dolgok átgondolását igénylik az ide tévedő nezetőtől. Nem baj, ha ezek a szövegrészek nem fogják elmosolyodtatni. Ilyen „sarkos” állítások vannak például a „tetra” nevű anyagban. Itt csak azt jegyzem meg, hogy a játék élvezetét nehéz megtalálni és megőrizni. Éppen most vasárnap játszottam öt év óta talán először teljesen kötetlenül, csak a játékot élvezve a SolarWolfot. Annak idején előkészítőként a játék korábbi verziója (amiben még nem „büntetnek” annyira a hibák) inkább amolyan kondícionálás és teszt volt. Még normám is volt rá, igaz, hogy az szinte hihetetlenül gyenge volt (a tizenharmadik pálya kezdetéig ne veszítsek hajót és legyen meg a húsz pálya). De ezt a játékot bármikor teljesítenem kellet, és munkának tekintettem inkább, nem játéknak, ezek voltak a szabályok. Ha már nem ment, akkor tudtam, hogy gond van, mert már ott sem tartok, ahol már tartottam. (Három másik játéknak volt hasonló funkciója nálam, azok a SuSe Linux szoftvercsomagjából lettek feltelepítve, a Mad Bomber, a Snake Race és az LBrakeout. Később rájöttem, hogy kártékony volt a fix „repertoár”, változatosan kell sok mindent csinálni, de nem mixelve vagy gyorsan váltogatva.) Bármilyen sportközvetítés a sportolóknak inkább verseny vagy munka vagy küzdelem, és a közvetítőknek munka, de nekem akkor jó, ha nekem már nem munka, hanem játék, és nem a közvetítők viaskodása vagy versengése vagy a közvetítés stílusa veszi el tőlem a játék örömét. Amiről persze tudom, hogy szinte sehol sincs a pályán vagy a küzdőtéren, látszólag sem a stúdióban, de ez nem az én gondom. Nekem a játék élvezete kell. És ebben segítene nekem a jó szakmai közvetítés. (Az már nagyon „durva”, ha netán a gladiátorjáték valóban játék volt annak idején legalább néhányaknak és nem a küzdelem és a harctér félelme, izgalma és kegyetlensége? Tegnap este a vesztes kubai bokszoló kapott egy olyan ütést a bal mellkasára, ami után más talán azonnal feladta volna a meccset. Nekem viszont nem szokásom másokra pejoratív jelzőket aggatni /hátha állandósult jelző lesz belőle?/, azt pedig itt nem sorolom fel, hogy mi minden vagyok az alapján, amit már mások nekem szóban közöltek. A parabola talán nem mindig volt az erősségük, irodalmi stílusukat tekintve, leszámítva, amikor zseninek címeztek ha nem is futólag de menőleg. Mert ki hogyan reagál ilyenre. Például ha én tanulok, az ellenségem pedig taktikusan éppen nem, akkor én „tetű” vagyok. Csakhát van az a dolog, hogy fehér ember nem felejt /mindent/, foglyokat még nem ejtettem és számomra nincsenek ellenfelek.) A Gladiátor című filmet láttam párszor angol nyelven, abban az egyik legemlékezetesebb jelenet, amikor – ha jól emlékszem - megkérdezi a főhős a közönséget, hogy lemaradtak-e valamelyik részletről. Neki munka volt. De ahogy írtam :

„ .. az is nyilvánvaló, hogy minden kereskedelmi műsor a reklámozott termékek potenciális vevőkörének szól, a nézettségi statisztikán kívül legfeljebb etikai szempontok mérvadóak, nem egyes nézők vagy hallgatók véleménye. Ha nem tetszik a műsor, egyszerűen átkapcsolhatok egy másik adóra vagy kikapcsolhatom a készüléket. „

Sőt, a közszolgálati TV műsoráról is odábbkapcsolhatok és kész. Most már, ahogy javul hónapról hónapra az angol értésem, várom az időt, amikor brit sportközvetítők közvetítésével nézhetem a foci meccseket. Hátha ők jobban csinálják. Ami pedig azt a bordára mért ütést illeti, látszólag bordarepesztő erejű ütés volt, és jobb, ha csak ennyiben maradok.

A levél megmaradó részei :

„Ezelőtt húsz évvel, amikor igyekeztek oktatóink megismertetni bennünket a filozófiával, sarkosan szembeállították az idealista és materialista filozófiai irányzatokat egymással. Erre adtak indoklást is. A kilencvenes években megjelent hazánkban Paul Davies néhány műve természetfilozófiai témában, elegendő lehet ezeket újraolvasni, de addig is, kísérletképpen, éppen azért, hogy rákészülés nélkül mi is juthat eszébe az embernek, az alábbiakban leírok néhány „instrukciót” erre vonatkozóan.

Volt néhány félreérthetetlen utalása a témában ” itt a név törölve, a közvetítő személye nem mellékes, a tévedés kizására érdekében utána kellene járnom „ilyen volt pl. a szubjektum levezetése teljes indukcióval, felhasználva olyan régi gondolatokat, mint pl. minden pillanatban bizonyos értelemben meghalunk és újjászületünk, megemlítette ötletnek a klónozást , de az rossz ötlet, viszont a sci-fi filmek teleportációja* jó ötlet, mivel a gép hibás működése okozhatja azt, hogy egy illetőt egyszerre két helyre továbbít, de legalábbis két, az eredetivel teljesen azonos alakban állít elő. És persze eldönthetetlen, hogy meghal-e az eredeti vagy sem. (Minden gyereknél előfordulhat, hogy nem mer este elaludni, éppen azért, mert felfedezi, de legalábbis megérzi, hogy holnap talán már nem ő ébred fel a testében.** Senki sem ugyanaz az ember, aki egy nappal azelőtt volt, néha még felnőtt korban is „szegmensekre” tagolódik a személyiség, az is igaz, hogy sokakban „meghal” az egykori gyerek, ha serülőkorra már egészen más élmények érik, sőt, mivel harmincnyolc éves leszek, testemnek talán egy atomja sem azonos a nyolc éves kori testemével*******.)
Tett említést arról is, hogy egy materialista filozófia lehet olyan is ( érdemes végiggondolni, hogy lehet-e másmilyen ! ), ami a szubjektumot és azzal kölcsönhatásban ill. abban tükröződő „minden mást, ami nem a szubjektum” definiálja, és ebben az esetben az a minden más a materiális. Ez a megközelítés volt mindig is szimpatikus nekem. Tehát ilyen értelemben lehet materiális minden gondolatom, ha éppen a gondolataimmal foglalkozom, sőt lehet az Isten is, ha létezik ( de ha nem, akkor is ***), sőt, ha létezik a keresztényi túlvilág, mennyország, hát ebben az értelemben az is materiális. Mivel a szubjektum és a materiális viszonya azt jelenti, hogy a szubjektum valamiképpen vizsgálja is egyben a materiálist, például gondolkodik rajta, minden, ami materiális, az egyben kutatható, tehát valóban az a helyzet, hogy ha létezik mennyország, akkor az akár „szondázható”, legalább is tehet rá kísérletet bárki, éppen ez a természettudományok alapvetése. Paul Davies sokat foglalkozott könyveiben az idealizmussal, egyelőre a klasszikus értelemben vett ideák világa, éppen az ő írásai alapján csak a matematikát és teremtő Istent foglalja magába. Az is igaz, hogy ha a mi univerzumunk amolyan lombik univerzum, akkor a teremtő Isten lehet akár egy laboráns, és mert az idő nem létezik tér nélkül és minden univerzumnak saját téridő szerkezete van, ez a laboráns kívül esik az általunk megismerhető teren és időn ( ha jól emlékszem, Stephen Hawking foglalkozik ezzel a kérdéskörrel********, ezeket is az írásaiból tudom, pár könyvét érdemes elolvasni ezzel kapcsolatban. ) Tehát van olyan, ami csak filozófiai értelemben kutatható, de a természettudományos kutatásnak már korlátai lehetnek. Ha egy ilyen „laboráns” megkísérelne beavatkozni az univerzumunk működésébe, az nem lenne észrevehető,
vagy katasztrófát okozna, legalábbis szerintem. Mindenesetre a tárgyban érdemes kissé elmélyedni, mielőtt közzéteszi az ember az ezzel kapcsolatos gondolatait.

Ha a világunk egy számítógépes program, akkor az nem lehet „Mátrix”, mint a filmben, mivel így ***** csak át van tolva a probléma egy másik már „valóságos” világba. Valójában minden számítógépes program elméletnek ez lehet a buktatója. ( És persze egy ilyen „valóságos” világnak lehet egészen más a fizikája, és kérdés, hogy lehet-e egészen más a matematikája. ) Ha viszont nem „Mátrix”, akkor mi magunk is csak a program részei vagyunk, ez pedig felveti annak lehetőségét, hogy a számítógépes program elmélet hibás, ebben érdemes elmélyedni. (Például, ha nincsenek beépített korlátok a népesség szaporodására, akkor nincsenek végső hardverkorlátok sem. Minden más elgondolás, pl. egy valósidejű, miden részletre kiterjedően pontos, mondhatni, az elemi részecskék szintjén is elnagyolások nélkül működő program azt jelenti, hogy nincs is értelme programról beszélni. Lehet olvasni arról, hogy van ilyen elmélet, de annak lényege nyilván az lehet, hogy „való világunkat” lehet programként modellezni, hiszen erre a számítógépes „játékterek” alapot adnak. )

Tisztelettel : Héder Gábor"

*

A jó hollywoodi filmekben nézetem szerint nagyon erős a materialista szemlélet, sok jó gondolatot éppen onnan ismerhet meg az átlagember. A teleportáció itt olyan helyváltoztatás, aminek egy fejlett, számítógép által kontrollált ( inkább „manipulált” ) változata „A Légy” című filmben látható. Ott feltehető, hogy először szétszedi, majd máshol összerakja a gép a teleportálandó objektumot. Az ezzel összefüggő problémák elkerülésére kitaláltak egy alternatívát is, ott időben és térben – vagy például a tér eltérő három-három dimenzióiban létező világok között - egy „kapun” vagy „folyosón” keresztül lehet átjutni. Ott az, aki áthalad ezen a „kapun”, mindvégig egyben marad, így van megkerülve a teleportáció előbb említett módja okozta dilemma.

**

A témával kapcsolatban tudomásom szerint gyakorló pszichiáterek nagyon jó könyveket írtak, én egyet olvastam még tizenhat éves korom körül, annak a címe „Az emlékezet labirintusában”. Bármilyen jó könyv megteszi, ami az amnéziával, annak változataival, személyiségzavarokkal, köztük gyermekkori személyiségzavarokkal, illetve egy emberben több személyiség kialakulásával, valamint egyes agyterületek sérülése és a személyiség változása illetve egyes agyterületek sérülése és a szellemi képességek változása közötti kapcsolatokkal foglalkozik.

***
Később visszaemlékezve a levelemre felfedeztem egy hibát, amit csillaggal jelöltem. Az az állítás, hogy valami vagy valaki akkor is materiális, ha nem létezik, a formális logika szerint nem lehet igaz. Valójában lehet értelme a megjegyzésnek, de akkor a megfogalmazás pongyola. Arra utal, hogy amit nem tudunk még bizonyosan, az tudásunktól függetlenül létezhet. Amikor meghatározzuk a materiális fogalmát, nem a pillanatnyi ismereteinkre hagyatkozunk, hanem olyan definíciót alkotunk, amibe minden létező beleférhet – és egyúttal definiáljuk azt is, hogy mit értünk létező alatt. Viszont értelmetlen a szubjektumtól független valóságról ill. létezőkről beszélni. Amikor valaminek a létezését kutatja valaki, az a szubjektum és a materiális viszonya. Hogy benne foglaltatik-e a materiálisban az, aminek a létét kutatjuk vagy sem, az talán csak sokára, vagy soha sem derül ki. Éppen ezért lehetetlen olyan materialista filozófiát alkotni, ami eleve kizárja annak a létét, aminek a létét kutatja. Ez igaz Istenre is.

Most nem szánok sok időt a témára, mindenesetre Istennel kapcsolatban megjegyzem, hogy csak Isten és nem a teremtő Isten az, ami mindenképpen materiális lehet. A teremtővel az a baj, hogy azt is kutatni kell, nincs-e „definitíven” kívül a megismerhetőn. Meglehet, hogy nincs azon kívül, de például a laboráns példája nem jó, mert csak áttolja a problémát egy másik univerzumba, tehát legfeljebb egy „speciális” megoldás lehet, pl. végtelen sok laboráns és univerzum esetén****.

2006. július 29.

****

A végtelen absztrakt fogalma

A végtelen sok laboránsra és és univerzumra vonatkozó megjegyzésem egy kis kiegészítésre szorul. Törölni nem akarom ezt a félmondatot, akkor sem, ha cáfolhatatlan állítást és/vagy logikailag eldönthetetlen igazságtartalmú állítást jelent. Jobb, ha ott marad, mert legalább elgondolkodtat. Amikor a fentieket írtam, a végtelen fogalmát nem vizsgáltam, az számomra egyértelmű fogalom volt. Még tizenegy-tizenkét éves koromban kaptam egy könyvet, indiai regék és mondák gyűjteménye volt. Ennek a teremtéstörténete az egyetlen teremtéstörténet, amit valaha olvastam. ( Mózes I. könyve számomra nem élvezetes olvasmány, egyszerűen nem tudom végigolvasni. ) Ha jól emlékszem, a hindu teremtéstörténet a Végtelenség Kígyójával kezdődik, ennek most nem nézek utána. Egy írást lehet többféleképpen értelmezni, de mert ez a kígyó nem harap a saját farkába, egy könnyen adódó értelmezés az „absztrakt” végtelen tér fogalma, ezzel összefüggésben a végtelen múlt illetve végtelen idő fogalma, egy olyan „időtengely”, amelyik mindkét irányban ( időben „előre” és „hátrafelé” haladva is ) végtelen. Ez lenne az idő végtelenje. A végtelen és az idő fogalma számomra ilyen fogalom volt, ilyennek tanultam. Ebben nincs kezdőpont. ( Amennyire tudom, az idővel foglalkozó szakemberek szerint a kezdeti kultúrák időfogalma a ciklikussággal függött össze, és semmiképpen nem lehetett ilyen. Nekem viszont az idő a hindu teremtéstörténetből valamilyen okból ilyen. ) Felvethető, hogy ez az időfogalom egy olyan „szellemi termék”, melynek a célja egy elfogadható teremtéstörténet megalkotása. Egykor az egymást követő események ok-okozati összefüggéseinek vizsgálata talán oda vezette az akkori gondolkodókat, hogy ha minden ok egyúttal egy korábbi ok-okozati viszony okozata, akkor az időre nem ad megnyugtató választ egy kezdet, előzmények nélkül. Egy olyan ok, ami nem okozata semminek sem. Ez a lehetőség ellentmond az idővel kapcsolatos tapasztalatoknak. ( Az talán még fel sem vetődött akkoriban, hogy az idő lehet-e független az anyagtól vagy sem. Anyagi sajátosság-e, melyet az „absztrakció” különít el az anyagtól, vagy sem.) Ha minden egymást követő ok-okozati viszony eseményéhez valamekkora időtartamot rendelek, akkor „visszafelé pörgetve” az eseményeket előállíthatok egy végtelen sorozatot. Ez eredményezheti az előbb említett végtelen múlt fogalmát. A végtelen idő fogalma ebből már adódik.

( Mivel a korai gondolkodóknak nem sok fogalmuk lehetett konvergens sorozatokról, eszükbe sem juthatott, hogy az egymást követő, ok-okozati viszonyokkal jellemzett eseményekhez időben „hátrafelé” haladva egyre kisebb időtartamok is rendelhetőek, ezen időtartamok nagyságai időben „hátrafelé” haladva tarthatnak a nullához, ekkor az egymást követő eseményeket „visszafelé pörgetve” egy konkrét „kezdetet” kaphatunk, konkrét – látszólagos - időbeli távolságra a jelentől. Persze jó kérdés, hogy egy ilyen „konvergens elképzelés” hogyan lehetett volna életképes, hiszen ha minden eseményre rövidebb idő áll rendelkezésre, akkor minden esemény szükségszerűen gyorsabb, így viszont ugyanúgy az előbbi végtelen múlt adódna, nem lenne lényegi különbség. Mindehhez az egymást követő ok-okozati események időtartamára vonatkozó feltevés kell. És mindkét elképzelés „feledhető”, a XIX.-XX. századi fizika jobb választ tudott erre a kérdésre. )

A fenti végtelen laboráns, végtelen lombik univerzum elképzelés nem kötődik – nem is kötődhet ! - egy időtengelyhez, de ha oda van „leegyszerűsítve”, hogy legyen egy időtengelyen, akkor az előbbi – a múlt irányában végtelen - idő adódhatna, az eseményeket „vissza felé pörgetve”. ( Több univerzum lehetőségének gondolata, az egyes univerzumok egymástól független téridejének gondolata egyébként is fizikusoktól jön és a kérdésben a fizika tudománya a kompetens. Az előbbi a kettő közül egyelőre csupán egy feltevés.)

A végtelen fogalmának megkerülése

Euklidész Elemek I. című tankönyvéből látható, hogy a végtelennek fenti „absztrakt” fogalma nem feltétlenül szükséges olyan változó mennyiségeknél, amelyek értéke tetszés szerint növelhető. Ekkor mondhatok olyat, hogy egyenes vonal bármekkora mértékben akárhányszor meghosszabbítható úgy, hogy egyenes marad, nincsenek az egyenes vonalnak végső határai, ezt a meghosszabbítást tehetem folyamatosan, megállás nélkül. ( Mai értelemben ez olyan mennyiség, ami bármeddig növelhető, és határértéke a végtelen. ) Ebből adódhat egy „korai fogalom” is, a végtelen fogalmának kialakulása előtt, de nem szükségszerű egy ilyen fogalom kialakulása és használata. A különbség ott van, hogy kell egy „absztrakciós” lépés a kettő között, hiszen egy végest akárhányszor hosszabbítok meg, az csak akkor lesz a fentebb leírtak szerinti végtelen, ha a műveletet „végtelenül sokszor” ismétlem meg. Ha minden egyes meghosszabbításhoz valamekkora időtartamot rendelek, akkor végtelenül nagy idő alatt adódna a végtelen előállítása végesből. Ezért kellett valamiféle „absztrakciós” lépés a fogalom előállításához. A legegyszerűbb ilyen lépés egyenesnél például az, hogy azt mondom, a végtelen egyenes olyan egyenes, aminek nincsenek végei. Ekkor az „absztrakció” egy lépésben megtörténik. Gyakorlati különbség a végtelen fogalma és a fogalom előbbi megkerülése között nincs, ha például véges kiterjedésű geometriai alakzatokra vonatkozó mértanban használják azokat. ( Oda nem kell végtelen. Az a lényeges különbség, hogy az absztrakt végtelen fogalma „statikus fogalom”, hiszen például a végtelen egyenes már előállt, nem kell az idők végtelenségéig vonalazni. ) Felvethetőnek látszik, hogy az idővel és teremtéssel kapcsolatos egykori ellentmondás feloldására célzatosan alkotott fogalom kezdetben a végtelen fenti „absztrakt” fogalma. ****** Euklidész Elemek I. című tankönyvében olyan megfogalmazás a definíciók között nincs, hogy „végtelen egyenes”, de végtelen alakzatot definiál, éppen az az érdekes, hogy hogyan teszi – igét használ. Végest hosszabbít. Persze ez lehet egy „végtelenül gyors mozdulattal végzett hosszabbítás”, ha így van, akkor szerintem jó humorérzéke lehetett Euklidésznek, mert az előbbi egy lépéses absztrakció ugyanez, csak a nézőpont más, egy folyamat befejezett állapotából tekintünk vissza, hiszen az az egy lépés pillanatok műve a fejünkben.

Ezekkel én nem foglalkozom, az én „tanult” végtelen-fogalmam a fenti „absztrakt” fogalom és lehetővé teszi a végtelen múlt vagy például a végtelen laboráns, végtelen lombik univerzum gondolatát, persze csak ha van alapja a „lombik univerzum” ötletének. Azt nem vizsgálom, hogy a végtelen tér fogalmából csakugyan adódhat-e a végtelen múlt fogalma, vagy az utóbbi fogalmi zavar-e. ( És ettől eltérő sajátságú tér van modern fizikai elméletekben, azokban a tér nem ilyen. Hogy „kozmikus léptékben” milyen is a tér, azt a csillagászok vizsgálják.) Ha én ilyennek olvastam egy teremtéstörténetből, akkor feltehető, hogy sokan így gondolkodnak, de legalábbis a hindu gondolkodók így is gondolkodhattak. Egyébként, ha nem létezne a végtelen absztrakt fogalma, az idő egyirányú volta miatt a „végtelen múlt” kifejezés értelme erősen vitatható lenne. Ezt régen felismerhették, ezért sem lehet véletlen a Teremtés korai gondolata. ( Ugyanez van akkor is, ha az a kérdés, végtelen értelmezhető-e a múltra. ) Az el nem dönthető igazságtartalmú állításokról tudtak az Ókorban. Ha lehetett annak idején ilyen állítás a kezdettel és az idővel kapcsolatban, némelyik kultúrában a régiek számára jobb lehetett a kezdet Teremtővel, mint Teremtő nélkül, mert ezzel „lezárhatóvá tehették a kérdést”, mivel a Teremtő „fölötte állhat” - vagy kívül állhat - az általa teremtett Világmindenség logikáján. ( Például ilyen logikát alkotott. )

Nem tudom, hogy a XX. század előtt lehetett-e olyan elgondolás, hogy a Teremtő kívül áll az időn. Az ötlet, hogy ilyen elgondolás volt már korábban is, felvethető, de meglehet, hogy hibás ötlet. A teremtéstörténetek meglétét nem érzem ehhez elég bizonyítéknak.

2007. február 21.-26.

******

A most következő szövegrészt alaposan át kellett dolgoznom, mivel nem tudok választ adni egy kérdésre.

Viszont valótlan állítás vagy téves következtetés nem maradhat ezen a lapon. ( Biztosan sokan reménykednek abban, hogy Isten nem anyagi természetére csak ráébredek egyszer, de meg kell mondanom, hogy vesztésre állnának, ha nem lenne jobb dolgom.) Ennek a végtelennel kapcsolatos résznek nincs nagy jelentősége, de ha már leírtam, helyre kell igazítanom. Eddig a jelölt mondat ezzel folytatódott : „… , de nem szükségszerű, hogy így legyen, mert – átgondolva a dolgot - a számelméletből adódott a fogalom.”

Legelső megfogalmazásomban még a végtelen múltból adódhatott a végtelen fogalma, ezt meg kellett változtatnom, mert ez részemről csak feltevés, nincsenek olyan ismereteim, amik ezt alátámasztják. A műjégen korcsolyázás közben a végtelenen hangosan filózva oda jutottam, hogy a számelméletből sem adódik a végtelen fogalma. Egy úr – talán a korcsolyázó gyerekekre felügyelő tanár – erre azt mondta, hogy „de, a számelméletből adódik” ( persze a válasz ! ). Elgondolkodtam ezen, és a fenti következtetésre jutottam, később kerek két napig az ellenkezőjét tartottam igaznak. Elnézést kérek azoktól, akiknek ez zavart okozhatott. ( Lehet, hogy a Kepleres mélymerüléstől lettem ennyire eszetlen, de az tény, hogy a főiskola elvégzésekor még ennyi eszem sem volt. ) Amit biztosan tudok, az a saját végtelen fogalmam fejlődése. Abban nagy jelentősége volt a hindu teremtéstörténetnek. Mire gimnazista lettem, a végtelent - elsősorban a végtelen egyenest - geometriában úgy kezeltem, ahogy az absztrakt fogalom megkívánja, de még használtam olyan megfogalmazást, hogy az egyenes végei a végtelenben vannak. Ez az utóbbi mai véleményem szerint nem az absztrakt végtelen.

Általában nem adok részletes indoklást, de most megteszem :

Tehát jelen érveim szerint a végtelen absztrakt fogalma először talán nem az ókori számelméletből és geometriából adódott, felvethető az is, hogy előbb máshol alakult ki és került oda. ( Ez nem baj, viszont a matematikáról olyat olvastam, hogy a matematikában egy alapfogalomból minden axiómákkal levezethető, a nyelvek létezése, a nyelvi logika, ami nélkül semmit sem lehet megfogalmazni, nézetük szerint kiküszöbölhető hibaforrás. ) Visszafelé okoskodva ez nem feltűnő, mert ha már készen kapunk egy fogalmat, akkor az beépül a gondolkodásunkba, minden mástól elválaszthatatlanul. Ha valaki – például az Ókorban – nem ismerte a végtelen absztrakt fogalmát, annyit biztosan tudhatott, hogy vannak olyan mennyiségek, amiket bármekkora mértékben lehet növelni, végső határ nélkül. Ez a számokra is igaz. Ha nincs végső határ, akkor az még nem az absztrakt végtelen, mert mindig van egy aktuális – odább tolható - határ.

A számelméletből adódó végtelenre példa lehet a következő : Számok alatt most csak pozitív egész számokat értek, az egyszerűség kedvéért, hasonlóan a kezdeti matematikához. Ha az összes lehetséges szám számát kell megadnom, helyből előállok a megszámlálhatatlanul sok fogalmával ( ekkor ez a fogalom a nem megszámlálhatóságra épít, tehát arra, hogy az a válasz a feladatra, hogy nem tudnám befejezni a számlálást ), ez első körben még nem feltétlenül a végtelen absztrakt fogalma, de azzá válik. ( Nekem már lehet a két fogalom azonos, a lényeg az, hogy különbséget is tehetek közöttük, függetlenül attól, hogy másnak talán nincs is szüksége ilyen fogalomra. ) Akkor mondhatom azt, hogy azért nem megszámlálhatóan sok, mert az előállítható számokat mindig két részre osztom : a megszámláltakra és a még meg nem számláltakra. Viszont a feladat az összes előállítható számra vonatkozik. Vagy készítsen sorozatot az összes előállítható számmal, akár növekvő, akár csökkenő sorrendben is. ( Ha itt van a sor vége ( az egy ), hol a kezdete ? ) Meglehet, hogy így valahogy jutottak el a végtelen fogalmához. *********

A lényeg a számfogalom fejlődése, ami kezdetben a számlálással függött össze. Kezdetektől fogva végest tudunk számlálni. Ha nem tudok valamit megszámlálni, akkor az nem megszámolható. ( Ilyen a végtelen, mint szám. Vagy ahogy tanultuk, a végtelen elemű halmazok elemeinek számai. ) A szárokról ( bushmanokról ) olvastam, hogy összesen négy számot ismertek. ( Meglehet, hogy rosszul emlékszem és 5 vagy annál is több számot ismertek. ) Ez a négy szám : egy, kettő, három és sok. ( Teremtéstörténetük is volt. ) Viszont ha valaki elakadt volna ezen az úton, és nem állt volna elő neki a számokkal kapcsolatban a végtelen, akkor elég lett volna kisétálnia a legközelebbi folyóhoz, és elképzelnie ( vagy elhinnie ! ), hogy a folyónak nincs forrása, nincs kezdete. Ez olyan dilemma, amiből nincs más kivezető út, csak a végtelen absztrakt fogalma, ha azon a feltevésén vagy hitén, miszerint nincs a folyónak kezdete, nem változtat. ( Képzeletbeli folyó, feltett sajátosságokkal pedig lehet ilyen is. Az idővel ugyanez a helyzet, erre visszatérek. ) Ha ezen gondolkodott, a számokkal kapcsolatban mindjárt előállhatott a végtelen fogalma, sőt, meglehet, hogy nem is látott volna összefüggést a forrás nélküli folyó gondolata és a számok között. ( Ha ráadásul nem is foglalkozik a számokkal, az még érdekesebb : El sem tud számolni százig, de tudja, hogy mi a végtelen ? Meglehet. )

Egy olyan probléma, ami lehet ugyan matematikai probléma, de nem számelméleti és nem geometriai probléma, ilyen következtetésre vezethet. Ilyen probléma a múlt is. ( Az sem baj, ha a „valódi” múlt nem ilyen, elegendő egy elképzelt múlt, feltett – bár éppen alapos okkal feltett - sajátosságokkal, erre utal a „ha” a következőkben ! Tehát ez egy amolyan matematikai feladat, feltevéssel. ) Ha van kezdet, akkor lehet akár előtte egy másik történet, egy korábbi kezdettel, tehát megkerülhetetlen az a probléma, hogy feltehető a kezdet nélküliség. Ha nincs kezdet, akkor az idő egyirányúsága miatt előáll a végtelen absztrakt fogalma a múlttal kapcsolatban. ( De a jövővel kapcsolatban csak a számelméleti példához hasonlóan, mert túl azon, hogy lehet egy végső pillanat folytatás nélkül, mindig van aktuális jelen.- Az Európa Kiadótól idézve : .. A jövő itt van, és sose lesz vége .. ) Tehát ha a múlt lehet kezdet nélküli, ennek felel meg a geometriában a vég nélküliség, általában a határok nélküliség. Hogy honnan jött a végtelen absztrakt fogalma, véletlenül hallottam pár másodpercet egy rádióadásból, amikor egy betelefonáló úr szerint a hinduktól jött, én nem tudom, nem is az én dolgom ezzel foglalkozni. Én a hinduktól kaptam, ez tény.

2007. március 12, 14.

*****
Ez is hiba, csupán az igaz, hogy minden számítógépes program elmélet buktatója az, hogy áttolja a problémát egy másik "valóságos" világba.

A „Mátrix-al” kapcsolatban megjegyzem, hogy az általunk megélt – sőt tudományosan kutatott – világ lehet „Mátrix”, de ez a „Mátrix” ekkor a teljes világ ( világmindenség) egy kis része, akár saját szabályokkal és „természeti törvényekkel”. Talán erre gondoltam akkor, amikor azt írtam, hogy ’nem lehet „Mátrix” ’. ( Később úgy emlékeztem, hogy azt írtam : „lehet Mátrix”.)
Tehát a megismerhető világ egésze nem lehet a „Mátrix”, mivel akkor a "Mátrix" csak egy rész, kitalált vagy leegyszerűsített „természeti törvényekkel”. A tudomány azért becsapható egy „Mátrixban”, mert elegendő, ha a számítógépes program a nagy pontosságú méréseket szimulálja. Néhány milliárdnyi ember átlagos érzékelését ( pontosabban észlelését ! ) könnyű generálni, mivel az emberi érzékelésnek határai vannak. Például fölösleges virtuálisan nagy részletességgel előállítani olyan tárgyat egy ilyen programon belül, amit bárki csak kilométerekről
„láthat” a „Mátrixban”. Éppen ezek miatt egy „Mátrix” számítógépes kapacitása lehet elegendően nagy az emberi kultúra egészére.

2007. január 14.

Viszont, mint a február 17-i írásomból látható, a számítógépes program ötlete nagyon szemléletes példa lehet az anyag fogalmának jobb megértéséhez és korábbi ismereteink összefoglalásához. A lényeg az, hogy ugyanazt írom ott le, mint ami leírható az Univerzumra a tudománytól nyert jelenlegi ismereteink szerint, csakhogy a kezdeti nézőpont, hasonlóan a hindu teremtéstörténethez, a teremtő nézőpontja, nem a teremtetté. ( Hasonló írás biztosan született már, mert ez az ötlet bizony adódik az elmúlt huszonöt év tudományos ismeretterjesztő irodalmából. Talán a korábbiakból is, azokból nem olvastam. )

2007. február 26.

*******

Nem emlékszem arra, mikor kezdődött nálam a fogváltás. A fogaim bizonyos részeinek atomjai - például a fogzománcom kalcium atomjai - egészen biztosan nem cserélődnek. Arra én nem tudnék válaszolni, hogy ha már fogatlan lennék, lenne-e még hasonlóan nem cserélődő elemi részecskéket tartalmazó testrészem. Ezzel a témával kapcsolatos szövegrészt találtam George C. Williams „A pónihal lámpása” című könyvében. Erre vonatkozó más közléseknek nem néztem utána ismeretterjesztő - vagy szakirodalomban.

2007. szeptember 23.

********

Az említett könyv már sok éve nincs a birtokomban, hogy valóban Stephen Hawking írta-e, azt sem tudom. Csecsemő világegyetemekről tesz említést John D. Barrow „A világegyetem születése” című könyvében.

2007. szeptember 23.

*********

Átgondolva a számokból adódó végtelen fogalmát csak az valószínűsíthető, hogy a csökkenő sorrendbe állított természetes számok problémája „kikényszeríti” az absztrakt végtelen fogalmának megjelenését. A növekvő sorrendbe állított számoknál megállhat ott valaki, hogy a sornak nincs vége, mert a számoknak nincs „felső határa”, ezért a sor bármeddig növelhető. Akkor a sor számainak száma (darabszáma) nem megszámlálhatóan sok. A következő lépés már segít a végtelen (absztrakt) fogalmánál, mert a számsor bármeddig is növelve egy megszámlálható (véges) részből és a hátralévő nem megszámolható (nem véges) részből áll. Hasonlóan, ha egy irányba haladok egy sík világon (egy egyenes mentén haladok), akkor bármeddig is jutok, a megtett út véges, a hátralévő út nem véges. De ez utóbbi akkor nem absztrakt végtelen, hanem feltételezett „valós” végtelen. (De lehet rossz a feltevés, hasonlóan a „lapos világ” ötletéhez ? Az absztrakt (euklideszi) térfogalom alapján lehet jó az a feltevés, miszerint egy irányba bármeddig lehet egy irányba (pl. egy egyenes mentén) haladni. Ezt megelőzően hasonló térfogalom a valós térre is létezhetett, ha olyan kérdést tett fel magának valaki, hogy lehet-e egy irányba haladni, végső megállás nélkül. )

2008. december 27.

Amikor a Kepleres „dolgozatomat” írtam nemrég, volt egy pont, amikor az ugrott be nekem is, ami a hazánkban biztosan sokaknak, amikor tetszőleges térbeli alakzat térfogatánál tartanak : „ .. nem tudom, hogy hol a határ, és szeretem azt is, ha valami fáj ..” . Persze nekem többnyire legfeljebb a karom vagy a vállam sajog, de ettől ez még nagyon szép. ( És lehet azt is mondani, hogy többnyire saját magamnak írogatok, egyszer találtam a neten egy naplót, magyar oldal volt, akkor továbbléptem, most lehet, hogy elmélyedten olvasnám. ) A fenti témáról pedig sokaknak ugyanaz az a másik Európa Kiadó idézet juthat eszébe, de ha nem, hát akkor pont fordítva : Ha éppen Európa Kiadót hallgat vagy Menyhárt Jenő dalszövegeit olvassa, azonnal érti.

„Az idő újabb sebet ejt rajtam

Megérint a sötétben halkan

Ülünk a bárban, akár a sitten

És nem igaz, hogy van isten

És nem igaz, hogy nincsen”

És furcsa, de a következő, amire sokan gondolhatnak ezen a ponton : Az Európa Kiadóval az a baj, hogy „túl magasra emelte a mércét”. Ez lehetne egy közhelyes megállapítás. Éppen ezért ezért mindenki ki szeretne törni az átlagból, különben túlságosan kiszámíthatóvá válik . Ha van hozzá esze, és nem fél például az olyan elméletektől, mint Richard Dawkins mémteóriája* vagy hogy az agykéreg képes kisülésmintázatokban reprezentálni és ezek között darwini folyamatok játszódnak le. Mert ezek jó elméletek, komoly alapokkal. Az átlagember annyit tehet, hogy elolvas néhány ismeretterjesztő művet. Amikor pedig a magasabb térdimenziók következnek, nyugodtan feladhatja. A filozófiát nem ő fogja új alapokra helyezni, már ha kellenének új alapok.

A gimnáziumban Kövesdi Kriszti egyszer felolvasott Pál apostol első korinthusi leveléből ( elnézést, de mindenkinek, aki nincs személyes ismeretségben vele, annak első lépés a kölcsönös bemutatkozás, én a lánykori nevét használom, nekem még Kriszti ). Nem tudom, hogy a levelet pontosan hogy nevezik, az általam talált forrásban „PÁL APOSTOLNAK A KORINTHUSBELIEKHEZ ÍRT ELSŐ LEVELE”. A szeretetről írt részt biztosan felolvasta (13.1 .. 13.13 ), a többire nem emlékszem.

Később beszélgetett velem a hitről. Úgy emlékszem, a vallásról és a hitről beszélt, a két fogalom közötti különbségről. A hitről beszélgettünk. Persze komoly veszély, ha valaki vallásosnak akar mutatkozni, jó alapok nélkül. Gondolom, ezért kell beszélgetni először a hitről. Hát én nem vagyok hívő. Próbáltam megérteni, hogy mire gondolt, de azt hiszem félreértettem. De a lényeget megértettem. Az volt a hit. Valami olyasmi is elhangzott, talán ő monda, talán én, hogy Isten mindenütt jelen van, mindenben ott van. Persze egy nem hívőnél ez olyasmi, mint egy szimuláció : Mivel azt hiszem, értem, hogy mi a keresztényi szeretet ( mi az, amit a keresztények szeretetnek neveznek ), beleképzelem magam egy kezdő hívő helyébe. Máris tudom, hogy keresztényi hit nem létezik anélkül a valami nélkül, amit ők szeretnek neveznek. És ugye ha valakinek éppen ez a hite rossz, még tarthatja magát például katolikus vallásúnak. Ezt később elintéztem annyival, hogy a hit a vallásos emberek belső ügye, nekem semmi közöm ehhez. A lényeg itt az, hogy tudom magamról : elvétve sem hatja át lelkem a keresztényi szeretet. És nehéz jónak lenni.

Mert ismereteim és szokásom szerint a lelkemről akkor beszélnék, ha éppen a pozitív érzelmeim befolyásolnának. Egyébként lelkem nincs, tudatom van, elmém van, hiszek a szabad akaratban, de tudom, hogy a világ is, az elmém is determinált, akkor is, ha jelen van a véletlenszerűség. A materialista filozófia egymásra épülő „totalitásai” - vagy másképp fogalmazva az anyag szervezettségének egymásra épülő szintjei és az egyes szinteken adódó természeti törvények illetve szabályszerűségek látszólag végképp elszakítják elmémet a fizikai törvények determinizmusától, ráadásul ott is jelen van a véletlenszerűség, még ha nincs is feltétlenül hatással a magasabb szerveződési szintekre. Számítógépes nyelven szólva leginkább egy szoftver vagyok, de részben hardver elemekből állok. * Ismeretterjesztő könyvekből tudható, hogy egyszerű szabályok szerint működő életjáték programokban bonyolult alakzatok és azok előre nem látható szabályszerűségei bukkannak fel, az események kimenetele pedig gyakran – gyakorlatilag - megjósolhatatlan. A szerveződések újabb szintjei, a program írásakor előre nem látható törvényekkel, és a végén ott lenne a szabad akaratú elme, ha lenne hozzá kellő számítógépes kapacitás és jók lennének a programban megírt kezdeti törvények és a kezdeti feltételek. ( Ezért érdemes például Paul Daviest, Stephen Hawkingot és Richard Dawkinst olvasni. ) És minden ilyen rendszerben vagy programban, ha van szerveződés, várhatóak akár darwini folyamatok, a szerveződés minden szintjén. Ekkor a program civilizációjának idealista filozófiája, amely árnyvilágukban az ideák világának árnyképeit keresi, megtalálhatja ezeket a klasszikus értelemben vett ideákat a kezdeti törvényekben és a kezdeti feltételekben. Ezek az ideák, amelyek az általuk megismerhető világtól függetlenül létezhetnek. ( A Teremtő lehet a programíró. ) És azt mondhatnák, hogy lehetetlen kezdeti törvényekről beszélni, ha nem voltak matematikai törvények a „teremtés” előtt. Képzeletük szellemvilága pedig ugye a „túloldal”, a szerveződések legmagasabb szintjén, nem pedig a legalacsonyabb szinten. De ez a szellemvilág materialista filozófiájuk jó logikája szerint éppen úgy materiális, akár lázongó vagy csapodár természete sem tudja elszakítani anyagi valójától, hiszen megmutatható, hogy az életjáték program anyagi valójából, annak törvényeiből és tapasztalataiból ered, de néha „megbokrosodik” és tagad, ha valaki a szemére veti, hogy ő maga sem más, mint a létező ( az anyag ) egy magasabb szerveződési szintje, mint ahogy például a kémia az a fizikához képest. Valahogy így lehetne „felmondani a leckét”, nagyon dióhéjban.

Amit mi szelleminek nevezünk, és elkülönítünk minden mástól, csak mert „lázadó” öntudatunk és akaratunk ezt diktálja, az éppen olyan anyagi természetére nézve, mint minden más. És a teremtés gondolata : a Teremtő vagy Tervező, vagy Programozó, aki teremtett, megalkotta a kezdeti törvényeket és kezdeti feltételeket, kézenfekvő gondolat, évezredek óta. Csak éppen nem feltétlenül szükséges gondolat. Ha kívül esne a megismerés határain, csak cáfolhatatlan állításokat lehetne tenni vele kapcsolatban. Nem tudjuk, hogy a mi Univerzumunkhoz kellett-e „Programozó” vagy sem. Azt sem tudjuk, hogy egy feltételezett Teremtő vagy Programozó kívül esik-e a megismerhetőn vagy sem. Amikor a legbonyolultabb ember alkotta szerkezet kronométer volt, akkor ilyenkor a Teremtő Isten „Órásmester” volt.

Persze egy ilyen életjáték program civilizációja azt remélheti, hogy kapcsolatba kerülhet a „Programozóval” vagy az „Operátorral”, vagy bármivel, ami saját „világmindenségük” határain kívül található. Ha ez sikerül, akkor materialista filozófiájuk megmondja, hogy amivel kapcsolatba kerültek, az materiális. És megmondja, hogy sajnos csupán annyi történt, hogy örök kérdést áttolták a másik valóba. Az honnan van ?

Mára ennyi elég. Másról akartam írni, személyes „filozófiai” élményeimről ( egypár serdülőkori gondolatkísérletről ). Például annak idején, amikor a Kóma című filmet láttuk, nyugtalanító volt annak gondolata, hogy ha egy laboratóriumi üvegtartályban úszó agy és gerincvelő vagyunk, nem tudhatjuk, hogy azok vagyunk, azt sem, hogy az élményeinket, érzékleteinket honnan kapjuk. Mi akkor a „igazi” világ ?

Vagy mi van akkor, ha tegnap meghaltam, de az új testem a régi tökéletes másolata, megkapott minden emléket és képességet és nem tudja, hogy az, akinek gondolja magát, csak ma reggel óta az. De sajna tegnap szörnyű kínok között kiszenvedett, ezeket az emlékeket kitörölték. Talán elevenen feldarabolták. És mi van akkor, ha mégsem halt meg ? Melyikünk az igazi, ha a másolás tökéletes ? A válasz az volt, hogy mindketten, de a másolás után eltérő életúttal. Vajon hány milliárd gyermek vagy „kis kamasz” „filozofál” ilyeneken ? Egyáltalában, van olyan, akinek ez kimarad az életéből ?

Meg arról akartam írni, hogy milyen mulatságos, ha egy materialista találkozik Szent Péterrel, és megkérdezi, tőle, hogy tudja-e hogy filozófiai értelemben mindketten materiálisak.

Meg arról, hogy Dawkins mémteóriájára** a keresztényi hit adhat egy bizonyítékot ( hogy erről ír-e Dawkins, már nem emlékszem ): Egy mém struktúra, amelyik több különálló részstruktúrából áll, de ezek a legtöbb keresztényi hitnél együtt maradnak, mert fennmaradásuk így biztosabb ( vagyis minden olyan mém struktúra kiszelektálódott a vallásos eszmék populációjából, ahol ezek hajlamosak voltak elválni egymástól ). Ezek : 1. Isten léte. 2. Halhatatlan lélek, vagy ennek a részstruktúrának valamilyen mutációja, pl. feltámadás. 3. Túlvilág vagy Isten Országának léte. ( Az 1. és 3. biztosan filozófiai alapokkal rendelkezik, a 2.-ról nem tudom. Logikailag mindhárom összefügghet, a fenti életjáték program példa ezt megmutatná, de ezt itt nem írom le. ) A mémek nem azonosak sem szavakkal, sem gondolatokkal. Csak akkor jönnek létre hasonló mémek a fogadó elmében egy információ hatására, ha az „elmén belüli viszonyok” hasonlóak. Például hasonló a műveltség. Történelmi koronként az előbbi 1., 2., 3., a mémek egészen más jellegű „alléljait” jelenthették az emberek elméiben, az egymást „mémnemzedékek” során váltó mémek folyamatos mutációja és szelekciója miatt.

Meg arról, hogy ha a materialista filozófia nem mutatja meg, hogy teljes indukcióval vagy más módon egy szubjektumból a többi levezethető, vagy hasonlóságuk miatt mindegyikük lehet igazi szubjektum, akkor nem tudott volna túljutni valamilyen ősi filozófián, amelyik folyton oda tér vissza, hogy a szemlélő-e ( a szubjektum-e ) az egyedüli létező elme vagy sem. Vagy általában az emberi elme és tudat a szemlélő által megélt tudattal azonos jellegű-e. Ekkor jó érvelés helyett csak gyenge érvelés maradna : - Vagy erkölcsi érvelés, mert egész gondolkodásunkkal összeegyeztethetetlen, hogy csak én, mint az általam „megélt” szubjektum az „igazi”, míg a többi ember nem. - Vagy érdeken alapuló viselkedés, amolyan játékstratégia egy „játéktérben” : nagyon nem érdemes tagadni mások valódiságát, mert az rontja az esélyeinket, ezért rossz stratégia . ( Ez inkább gyermekpszichológiai probléma lehet. )

Héder Gábor

Budapest, 2007. február 17.

*

Ez így legfeljebb féligazság. Hosszú ideig azért nem javítottam, mert egyébként logikailag igaz ez az állítás. Köznapi értelemben én akkor is létezem, ha alszom és nincs REM periódusom. Tehát nem is álmodom. Ekkor bármi is vagyok, számítógépes nyelven fogalmazva leginkább hardver - és szoftver elemekhez vagyok hasonlítható, valamint olyan programokkal, amelyek nem tudatként működnek (vagy nem tudatként működnek együtt). A tudatom az előbbi szoftver elemek segítségével „instalállódik”. Vannak leírások személyiséghasadásos esetekről, ott több tudat „installálódik” ugyanabban az agyban. Viszont a tudat számítógépes nyelven programhoz hasonlítható. Általában, ha valaki saját magáról beszél, igen gyakran önmagát saját tudatával azonosítja. A tudat körülbelül azonos fogalom az emberekre vonatkoztatott szubjektum fogalmával. (Persze bele lehet bonyolódni ebbe a tudat-szubjektum problémába, de a vége az, amit leírtam.)

**

A mémteóriával kapcsolatban feltétlenül kell egy megjegyzést tennem. Elsősorban azért, mert a fenti példában és általában is gyakran használható megközelítésnek és terminológiának tartom az emberi kultúra – vagy általánosságban bizonyos fokú intelligenciával rendelkező állatok kultúrájában – megjelenő „darwini folyamatokról” beszélni. Talán olvastam is ilyen kifejezést valamelyik ismeretterjesztő munkában. Ezek alatt én olyan folyamatokat értek, amelyek valamiféle replikátorokat eredményeznek és beindul a folyamat egészében valamiféle másolódások-mutációk-szelekciók sorozata. Összetett rendszerekben biztosan előfordulhatnak ezekkel rokon, de némiképp eltérő folyamatok, és egészen más természetű „kiadódó szabályok” szerinti folyamatok is, ezért szerintem ez sem több, mint egy nézőpont és modell a rendszerre vonatkozóan. Richard Dawkins több műve is eljuthatott az olyan átlagos magyar olvasóhoz, mint én ( emlékeim szerint három vagy négy könyvét olvastam), éppen ő az, aki az „Önző gén” és „A hódító gén” című munkája igen magas tudásszintjéhez képest is újat tudott mutatni, például tőle olvastam szemléletes példát a szervetlen világban végbemenő szelekcióra.

( Ezt a megjegyzést 2007. november 01-én átírtam ! A korábbi változata hibás és törölhető, ha netán valaki letöltötte. )

A megjegyzés folytatása egy önálló írás, ami megtalálható itt :

https://hedergabor.tripod.com/mem.html