Pár gondolatom és észrevételem a mémelmélettel kapcsolatban

Az alábbiak végleges változatban 2007. október 26-án kerültek fel a netre. A korábbi változatok során és ebben is kisebb, de néhány ponton jelentős átjavítást végeztem, ezért a korábbiakat nyugodtan törölheti az, aki netán letöltötte. Ezzel a szöveggel technikailag hasonló változtatásokat nem tervezek, minden további javítás dátumozott és piros színnel jelölt szövegrész. Az ilyen színű részek október 26-i pontosítások. A javítások (*1), (*2) , stb. módon vannak jelölve. A megjegyzések *, ** stb. jelölést kaptak.

Mindenek előtt : Két fontos definícióra van szükség, mindkettő Richard Dawkins „A hódító gén” /Kiterjesztett fenotípus/ (The extended phenotype) című munkája Glosszáriumának definíciói között vannak. Ezek érzésem szerint az ő definíciói. Az egyik a replikátor, a másik a mém.

„replikátor : A Világegyetem bármely olyan entitása, amelyről másolatok készülnek. Az 5. fejezetben részletesen tárgyalom a replikátorokat, valamint aktív és passzív, illetve csíravonal- és zsákutca-replikátorokra való felosztásukat.”

„mém: A kulturális öröklődés hipotetikus egysége, amely a génnel volna analóg, és aszerint szelektálódna, hogy milyen „fenotípusos” hatást gyakorol saját fennmaradására és replikációjára az adott kulturális környezet viszonyai között.”

Richard Dawkins „A hódító gén”, Glosszárium

A 2007. február 17-i filozófiai témájú írásomban van egy részlet, amire vonatkozóan megjegyzést kellett tennem. A megjegyzés első bekezdése és az előbb említett írásom az „Egy kis filozófia” /egykisfilo.html/ című lapomon található :

„Meg arról, hogy Dawkins mémteóriájára a keresztényi hit adhat egy bizonyítékot ( hogy erről ír-e Dawkins, már nem emlékszem ): Egy mém struktúra, amelyik több különálló részstruktúrából áll, de ezek a legtöbb keresztényi hitnél együtt maradnak, mert fennmaradásuk így biztosabb ( vagyis minden olyan mém struktúra kiszelektálódott a vallásos eszmék populációjából, ahol ezek hajlamosak voltak elválni egymástól ). Ezek : 1. Isten léte. 2. Halhatatlan lélek, vagy ennek a részstruktúrának valamilyen mutációja, pl. feltámadás. 3. Túlvilág vagy Isten Országának léte. ( Az 1. és 3. biztosan filozófiai alapokkal rendelkezik, a 2.-ról nem tudom. Logikailag mindhárom összefügghet, a fenti életjáték program példa ezt megmutatná, de ezt itt nem írom le. ) A mémek nem azonosak sem szavakkal, sem gondolatokkal. Csak akkor jönnek létre hasonló mémek a fogadó elmében egy információ hatására, ha az „elmén belüli viszonyok” hasonlóak. Például hasonló a műveltség. Történelmi koronként az előbbi 1., 2., 3., a mémek egészen más jellegű „alléljait” jelenthették az emberek elméiben, az egymást „mémnemzedékek” során váltó mémek folyamatos mutációja és szelekciója miatt.”

A fenti példán jó tizenkét-tizenhárom évvel ezelőtt gondolkodtam, (akkoriból származik), akkor kritika nélkül elfogadva Richard Dawkins mém definícióját. ( A továbbiakban mém a következőkben ismertetett definíció szerint hipotetikus replikátor a kulturában mely azon belül is az agyakban létezik, míg „mém” alatt a fenti definíció szerinti „hipotetikus replikátor a kulturában”. A „mém” fogalma magában foglalja a mém fogalmát is. ) Tehát a fenti példában a mémek olyan hipotetikus vagy akár megfelelő eszközökkel valóban megfigyelhető replikátorok az elmében (agyban), amelyeket közvetlenül nem tapasztalunk meg, csak valamilyen „fenotípusos” hatásukat. „ a mémet az agyban fizikailag is jelen lévő tényezőként fogjuk fel.” ( Richard Dawkins : „A hódító gén”, 6. fejezet ) Ez számomra túl erős párhuzam a génekkel akkor is, ha valóban léteznek ezek a mémek és nem csupán olyan hipotetikus replikátorok, amelyeket az „agyakba képzelünk”. Érdekes az előbb említett 6. fejezetben, hogy viszont párhuzamot a genetikai folyamatok és a mémek működése között nem akar vonni és kérdéses számára, hogy vannak-e körülírható „alléljaik” a mémeknek. ( Az én példámban viszont nem hasonló mémek vetélkednek, hanem egyazon mém „alléljai”, lényegi különbség a kétféle felfogás között nincs, mivel nincs erős párhuzam a gének és a mémek között. Tehát a példámban lehettek volna hasonló mémek, amelyek egy nagyobb konstrukció adott helyéért versengenek egymással.)

Viszont hogy az előbbi felfogás a mémek mibenlétéről éppen milyen dilemmához vezethet, arra mutatok egy példát. Eredetileg a Nap árnyékával kapcsolatos szövegbe szántam, de onnan kivettem és néhány helyen belejavítottam, itt viszont tanulságos :

„Másfelől számomra emlékezetes az a – meglehet teljesen hamis - kép, ami valamiért kialakult bennem annak idején Graves „Jézus király” című könyve és az „Emlékezet labirintusában” alapján ( valamint Richard Dawkins írásai alapján ! ) egy több tízezer évvel ezelőtti „ősközösségi kultúráról”: A falu ( vagy sátortábor, de én nem hinném, hogy barlang ! ) furulyakészítője Fu. (Éppen ez a név jutott eszembe.) Idővel lesz egy utódja – például kinevel egy utódot - , az lesz idővel az új Fu. Ez így megy akár ezer évig. Ha lenne elegendő régészeti lelet, akkor a leletek sorával lehetne igazolni, hogy milyen lélegzetelállítóan nem változatos és „sokszínű” az ezer éves Fu munkássága. Merész újító szelleme centiméterekben mérhető. Ha van is „valaki” aki kreatív és újító szellemű abban a kultúrában, az nem egy konkrét ember. ( Fontos megjegyeznem, hogy ez nem egy általános kép, hanem egy teljesen kitalált „ősi kultúra”, ami lehetett egyetlen falu kultúrája, függetlenül más kultúráktól. )

A mémteóriából ugyan nem látszik „helyből igazolva” az előbb vázolt elképzelés (szerintem nincs komoly alapja), de hihetővé teszi azt a képet, hogy a tudásfelhalmozás kezdeti szakaszában nem létezett mai értelemben vett kreativitás. Évezredekig szedhették az őzláb gombát anélkül, hogy bármi eszükbe jutott volna belőle olyanokon kívül, hogy például milyen jó, ízletes, vagy nyersen mérgező-e, vagy néhány régebbi kapcsolódó történet, vagy a hiedelemvilágukból kapcsolódó dolgok. ( Amíg önellátó, egymással nem kereskedő kultúrák voltak, alig volt mit rekombinálni, de például az álmok, a játékok és a közösségi szeánszok adhattak „mutáns” alakzatokat. ) Nem hogy az őzláb gomba a kerék feltalálására inspiráljon. ( Ezt az őzláb elgondolást a kerékkel kapcsolatban Máté Péter előadja valamelyik dalában, de persze ahhoz feltehetően a farönk görgetésig és általában a görgőkig el kell jutni és nem árt kereskedni sem. Az viszont jó kérdés, hogy mióta kereskednek Európában. Visszatérve a mémteóriára, a képet színezi egy esetleg igen erős biológiai szelekció. Ez a szelekció változatlan környezeti feltételek esetén hathat a változatlanság irányába is. Néhány évtizede még a szár („bushman”) gyerekek a homokbuckákon „kacsáztatták” a gerelyeiket. Mit jelent a többiektől sokkal elmaradni ezekben ? Mit jelent az adott kultúra követelményei szerint „szar bénának” lenni ? )”

Akkor egyszerűbb, ha semmit sem olvasok. Az alábbiakból látható, hogy magamfajta átlagolvasó miért képtelen dűlőre jutni az előbbi témában. ( Vagyis abban, hogy milyen elméje lehetett egy kőkori embernek. Milyen kultúrája volt. Csakugyan rájöhetett-e például arra, hogy azzal a feltevéssel élve, a Föld lapos, a Nap égi pályájából szerencsés esetben földrajzi távolságokat – földrajzi helyeket – szerkeszthet, vagy erre képtelen volt, mert alapvető összetevők még hiányoztak elméjükből, mi viszont magunkból kiindulva természetesnek tartanánk, hogy ilyen akadályokat könnyen vehettek. De a mi elméink „szoftverei”- a mi pszichéink - jóval nagyobb felhalmozott tudásra épülnek ! Kiugró szellemi teljesítmény akkoriban is előfordulhatott, aminek csak részben alapja az öröklött hajlam kivételes szellemi képességekre. Nem magyarázat önmagában az ismeretek gyűjtőhelyeként is működő kézműves és/vagy kereskedő közösség vagy „kultuszhelyek” léte sem, mert az is egyes emberekből áll, és azok irányultságai, szellemi és egyéb elfoglaltságaik igen különbözőek lehetnek. Éppen ez utóbbi okból lényeges egy ilyen közösség, mint „dinamikus rendszer” szemlélése. Lehet új felismerés alapja egy „véletlenszerű” együttállás – például információk, ismeretek véletlenszerű együttállása egy elmében egy közösségi összejövetelkor - , ami például dinamikus rendszerek vizsgálata szempontjából teljesen determinisztikus de nehezen „megjósolható” dolog.)

Emlékeim szerint az „Emlékezet labirintusában” szerzője valószínűsítette, hogy az ókori emberek elméje lényegesen különbözött a mai emberekétől ( persze a görög „szellemi robbanás” előtti korokban ), eszerint eidetikus memória meglétére engedhet következtetni az, hogy egész eposzokat hallomás útján tanultak és adtak tovább. Az valószínű, hogy a legtöbb ember manapság is könnyebben tanul szövegeket, ha dallam tartozik hozzá, de egy egész eposz az más. Ellenvetés lehet az, hogy kevesek tanulták és adták tovább az egész eposzt, és ezeknél az embereknél lehetett ilyen irányú tehetség. Csak ennyiből én – aki teljesen laikus vagyok ! - nem tudnék következtetni arra, hogy „főbb vonalakban” milyen elméje lehetett egy átlagos háromezer évvel ezelőtt élt kézművesnek Görög földön. Az eidetikus memória alig használ szimbolikus reprezentációt, ezért egy ilyen ember legfeljebb számsorok megjegyzésében jeleskedne (elsősorban is „fotószerű” vizuális memóriával vagy hallomás útján „magnószerűen” megjegyezve), nem pedig matematikai tételek bizonyításában. Viszont az ókori görögök éppen az utóbbit tették. Másik szempont az, hogy a régi embereket mai filmekből „ismeri” az átlagember, ezért minden, amit azokról az emberekről gondol, fals lehet. Mert magunkhoz hasonló embereket látunk a filmekben. A figurák „észjárásán” keresztül látjuk a filmekben, mi miért történik. Az utóbbi idők régészeti leleteiből is olyan képet láthat az, aki a Discovery vagy Spectrum műsorán ilyen tárgyú ismeretterjesztő filmeket lát, hogy négy-ötezer évvel ezelőtt – legalábbis Egyiptomban – hozzánk hasonló gondolkodású emberek éltek és „főbb vonalakban” minden hasonlóan zajlott. A mi észjárásunk szerint természetes, hogy gazdasági kényszerek és az elit munkahelyek létezése működtet egy társadalmat. Mai szemmel nézve a nagy piramisok építése elit munkahely lehetett. De nem hiszem, hogy kőkori emberek megértéséhez két-háromszáz évvel ezelőtti észak-amerikai indián kultúrákról szóló tudományos munkákat kell olvasnom, hiszen azok a kultúrák igen régóta kapcsolatban voltak fejlettebb régiókkal. Tehát az is fals, ha ötvenezer évvel ezelőtti kőkori európait akarna valaki az előbbiek alapján megérteni. Az, hogy mondjuk ötvenezer évvel ezelőtt egy európai kultúra horgokkal fogott halakat, nekem nem jelent még semmit sem. Vagyis ebben a kérdéskörben egy átlagember nem tudhat biztosat, jobb a tudományra hagyni a válaszadást. És én minden tudományos szerző munkáját ebben a tárgyban először erős kételkedéssel fogadnék. Az a véleményem, hogy ha lehetne a múltba utazni, lehetne jó válaszokat adni, múltba utazás nélkül viszont a jó válaszról nem tudhatom, hogy jó válasz-e. Mert minden „bizonyíték” csak közvetett bizonyíték. És én nem fogadom el a múltba utazás elvi lehetőségét. ( Legtöbb fogalmunk valamiféle absztrakció eredménye, de többségüket nem csupán agyunk biológiai sajátosságai és a pusztán praktikus szempontok alapján hoztuk létre, véleményem szerint az idő fogalmával viszont ez a gond. Amikor időtengelyen „visszafelé halad” egy fizikus, az nekem csak egyfajta „függvényanalízis” a gyakorlatban, nem pedig ténylegesen létező irány. )

Az világos, hogy az ősi emberi kultúrákban két erős folyamat zajlott.

Az egyik a helyi viszonyokhoz való alkalmazkodásból adódó „marhára erős” szelekció. Ha egy kultúrában ezer év alatt sem fejlődik a szigony, akkor annak egyik lehetséges oka egy nagyon erős szelekció, ami közvetve vagy közvetlenül a gyors fejlesztések (próbálkozások) ellen hat. ( Mert az a szigony elérte „evolúciója csúcsát”, ahhoz, hogy fennmaradjon, nem kellett fejlődnie sem „neki” sem az embereknek, akik használták. Minden további fejlesztés olyan „befektetést” igényel, amiért teljesen kár, mert a szigony kielégítően működik. ( Ez itt nagyon „dawkinsi gondolkodás” volt. ) Ugyanaz a szelekció korábban tökéletesítette a szigonyt.) Például mindenki számára ismerős az a szülői módszer, amikor „üti-vágja” a kölköt, ha az valami olyannal próbálkozik, ami nem illik, vagy nem helyes.

A másik erős tényező a tudásfelhalmozás. Ennek tárgyalásához nem feltétlenül szükséges a „mémek” fogalma. (*1) Egy adott kultúrában egy időszakban létrejön egy fogalom, az azt jelenti, hogy azelőtt nagy valószínűséggel abban a kultúrában az a fogalom soha sem létezett vagy egyszer már szinte nyom nélkül kiveszett.* Erre számos példát ismertetnek tudományos ismereterjesztő művek szerzői. Semmilyen ötlet sem jön a semmiből, minden szellemi produktum korábbi képzetekből, emlékekből, tapasztalatokból, és asszociációkból, stb. építkezik. A „mémek” fogalma nélkül is érthető, hogy a meglévő emlékek és képzetek, a kultúra egészét tekintve pedig a kultúra bármilyen produktuma ill. összetevője rekombinálódik ( ha máshol nem is, de a fejekben biztosan). ( És eléggé sutának tűnhet az előbbi megfogalmazás a „kultúra bármilyen produktumára ill. összetevőjére”, de éppen az a jó irány, oda fogok végül kilyukadni ! ) Drámaian új, önmagában életképes ötlet nem jön a semmiből. Amíg valakik el nem kezdtek nyelet tenni kőeszközökre, addig nem volt kőbalta, csak marokkő. Talán ezrek élték úgy le az életüket, hogy az általuk ismert egyik legtökéletesebb eszköz a marokkő. A maga nemében annál praktikusabb nincsen. Pedig ismerték a faeszközöket is. Az világos, hogy ez az, ami a mémteóriával könnyebben megérthető.

De most irányt váltok. Annak idején, harmadikos gimnazista koromban, az akkori filozófia tanárunk ( remélem, jól emlékszem a nevére, Dr. Remenár Géza ) egyszer igyekezett egy provokatív megfogalmazással „beugratni” bennünket. Meglehet, hogy éppen abból kellett írnunk valamit, az tény, hogy én dolgozatíráskor üres lapot adtam be. A „beugratás” lényege az volt, hogy egy régen idejét múlt megközelítéssel élt, ami egyébként logikailag teljesen helytálló. Eszerint az embert az „állatvilágból” az esze emelte ki, szemben az állatok erejével. Meglehet, hogy ettől a kijelentéstől tátva maradna a szája a mai gimnazistáknak, de logikailag védhető, holott azonnal arra provokál minden tanulót, hogy helyből azt mondja : ez így nem igaz.

Természetfilmekből a legtöbb tévénéző tudja, hogy valóban léteznek állati kultúrák, hasonlóan az emberi kultúrákhoz. A nagymacskafélénél van generációról generációra továbbadódó tudás, ha egy állatkertben nevelkedett nagyragadozó kikerül a vadonba, akkor mindent „nulláról kell kezdenie”. Lehetne mondani, hogy ennyit a „nyers állati erőről”.

Lehet viszont próbálkozni azzal, hogy a legtöbb viszonylag nagy aggyal rendelkező emlősnél a „egyéni” tanuláson van a hangsúly. Létezhet „alapprogram” - akár „önmagát is fejlesztő alapprogram” - egy patásban a járástípusok megtanulására, ami késztetheti is ilyen irányú tanulásra, de úgy látszik, hogy inkább magában tanulja ezeket meg az állat, nem pedig eltanulja másoktól. (Ami az állati ösztönöket illeti, nem szokás általában „állati ösztönöket” emlegetni, mondjuk a darázsnak lehet ösztönös viselkedése, de az más. Vagy ha megmaradt volna ez a terminus, akkor mondhatnám, nekem is voltak állati ösztöneim, például körülbelül tízéves koromig időnként nagyon erős érzelmi késztetést éreztem arra, hogy játsszam. „Belülről megtapasztalva” ilyen egy előbb említett „alapprogram”.) Ha mégis van tanítás a folyamatban, az csak elősegíti a gyorsabb a tanulást. Tehát a „tudásfelhalmozás” ( generációról generációra való tudásátadás ) jelentőségét vonná kétségbe az, aki ebben az irányban halad. Itt a lényeg csak az, hogy a jelentőségét kétségbe vonhatja, de az elvi lehetőségét nem. Viszont helyből látszik valami, ami nagyon lényeges. Még ha vadászati taktikákat nem is tudna tanítani egy anyaoroszlán a kicsinyeinek ( a filmek szerint tud ), akkor is „nyers állati erő helyett” agy és izom kapcsolatát látjuk. Mert az oroszlán ügyes is, és az ügyessége fejlesztett képesség, nem veleszületett.

Na de ezzel szemben az ember, ugye. Akinek az ügyessége szintén nem veleszületett, hanem tanult és fejlesztett sajátosság. Egy olyan kultúrában, ahol szigonnyal fognak halakat, a szelekció hathat abba az irányba, hogy generációról generációra javuljon a tanulási képesség például abban, hogy megtanulja a víztükör okozta fénytörést figyelembe venni az agy, és a szigonyos oda küldi a szigonyt, ahol a hal van ( „érzi”, hogy hol van ? , szerintem valójában „látja” hogy hol van ) és nem oda, ahol „optikailag látszik” a hal. Hasonló képességei számtalan más állatnak vannak, de azokat évszázezrek vagy évmilliók alatt fejlesztette ki az adott faj és alig mutat rugalmasságot más irányú képességek gyors fejlesztésében. De az ember igen. Tehát amit természeti népeknél látok, az ugyanaz a képlet. Ugyanaz az „agy és izom kapcsolat”. A különbség abban van, hogy egy emberi kultúra évezredek vagy évtízezrek alatt fejlesztett versenyképes képességeket, szemben mondjuk az oroszlánnal. ( Ez igen erős biológiai szelekciót is jelent ! ) Ebben volt jobb az ember. Ezt is lehet „nyers erőként” emlegetni, ha az ügyesség, előrelátó képesség, és számtalan más részben vagy egészben szenzomotoros képesség fogalma össze van mosva az erő fogalmával. (*2) A lényeges különbség más állatokéhoz képest az ember agya. Vagyis köznapi pongyolasággal fogalmazva „az emberi ész”, és éppen ezért logikailag védhető egykori filozófia tanárom provokatív „témaadása”. Holott az oroszlánok és a kőkori természeti népek között – éppen az alapokat tekintve - több volt a hasonlóság, mint a különbség. Mert például lényegtelen az oroszlán szempontjából, hogy tudna-e egészen mást tanulni ! ( A cirkuszokban látható is, hogy tud. De egy olyan ember szempontjából is lényegtelen, hogy tud-e egészen mást is tanulni, aki valamiben már jó, például aki nem „termeszti az igazgyöngyöket” hanem gyűjti. Ha ez biztos megélhetést nyújtott neki, akkor valószínűleg a merülésben és vízalatti úszásban próbált jeleskedni, nem pedig a hegymászásban. )

Mi az, ami nagyon zavaró Richard Dawkins mémteóriájában ? Az, hogy ad egy jó definíciót a „mémre”, viszont az említett könyvébe 6. fejezetében másként definiálja. Túl erős párhuzamba állítja a mémeket a génekkel. Eszerint a mém az agyakban létezik, és szemben a génekkel, közvetve, „fenotípusos hatásaik” révén jutnak át más agyakba, nagyon erős „másolási pontatlanságokkal”, azaz nagyon erős a mutáció. ( Ezért előre látható, hogy igen sok mém „életkora” jó, ha évezredekben mérhető, mert annyi idő alatt már egy teljesen más alakzattá válhat, elszakadva eredeti „jellegeitől”.) A túl erős analógia miatt beszélhetünk mutációkról, holott mondható, hogy folyamatosan változó alakzatokról van szó. Egyáltalában az egymást követő alakzatok azonosítása ugyanazzal a mémmel is problematikus dolog lehet.

Itt meg kell jegyeznem, hogy egyáltalában nem tartom lehetetlennek, hogy a Richard Dawkins által könyve 6. fejezetében vázolt mém fogalom használható fogalom, csak túl azon, hogy nekem, mint laikusnak nincsenek kellő ismeretei ezekre vonatkozóan, erősen kétlem, hogy az emberi elmével foglalkozó szakembereknek viszont van. ( Az látszik, hogy egy agykutató vagy egy pszichiáter igen jól megvan mémek nélkül, és elfogadható magyarázatokat tud mémteória nélkül is adni. )

Viszont az én irányom más. A komplex rendszerek sajátosságaival kapcsolatos. Először is mi lehet a gond egy olyan „mém” fogalommal, ami nem fizikailag is létező, „valódi” alakzatokat jelöl ? Egyáltalában, mit jelent az, hogy „valódi” valami ? A hiperbola mitől „valódi” vagy nem „valódi”, ha a természetben csak „torzult alakjait” látni, nem pedig egy tökéletes hiperbolát ? A hiperbola „ideája” más, mint egy „valóban létező”, szemmel is látható hiperbola alakzat ? Ez filozófiai kérdés, de nagyon is komoly dolog, ez mindjárt kiderül.

A gének is lehettek volna hasonlóak a mai tudásunk szerinti „mémekhez”.

Ha nem léteznek DNS láncokból álló kromoszómák ! Akkor, ha mégis a most ismeretes törvények szerint működik az élővilág, az – most éppen „visszafelé okoskodva” - magyarázható lenne hipotetikus génekkel, amik a maguk fizikai valójukban egyszerűen nem láthatóak – például valamilyen mikroszkóppal. De például az élőlények, mint komplex rendszerek működése olyan törvényszerűségeket mutatnak, amik mégis leírhatók ezekkel a hipotetikus génekkel, noha nincsenek még DNS molekuláik sem, sem a replikátorok bármely molekulája, amire azt lehet mondani : „Ez a molekula egy bizonyos gén allélje.” Ez így inkább matematikai leírás lenne, csakhogy Richard Dawkins „önző gén” és kiterjesztett fenotípus teóriája mondható akár matematikának, ami a biológia eredményeire támaszkodik. Éppen azért érthető sok minden belőle a laikus számára is, mert szinte „színtiszta matematika”. Az összes biológiai példát maga a szerző adja.

Az előbbiekre kapásból mondható, hogy csupán feltevés, hogy bármilyen komplex rendszer hasonló működést mutatna, mint az élővilág, ha például nem lennének a maguk „fizikai valójában létező” gének és hozzájuk hasonlóan „valódi” replikátorok. Csak hát mondható az is, hogy az ellenkező értelmű állítás is csak feltevés. Másképp kell a dolgot megközelíteni. Most először a géneknél maradok. Richard Dawkins szerint „igazi”, azaz hatásait, jelentőségét tekintve lényeges replikátor az élővilágban szinte csak egyféle van, a gén. Richard Dawkins talán azért sarkít ennyire, mert valóban döntő jelentőségű replikátor a gén, és ha az olvasóba elméjébe ez nincs kellően „belevésve”, akkor csak azt nem látná az olvasó, ami „igazán fontos”. A sarkítás viszont azt eredményezi, hogy az olvasóval az nincs tudatva, hogy komplex rendszerekről van szó, amelyek egy lehetséges leírása replikátorok fogalmával történik. ( Lehetne akár sokváltozós nemlineáris differenciálegyenlet rendszerekkel is próbálkozni, ha az hasznos leírásnak bizonyulna. Vagy bármi mással, az előbbi alapon. ) De ha replikátorokkal történik a leírás, akkor minden „replikátor típust” érdemes észrevenni. Legyen például egy olyan populáció, amelyik több ezer évig létezik, a faj más populációitól elkülönülten, tehát hosszabb távon felléphet genetikai sodródás, majd új alfaj, később új faj kialakulása. Ennek a populációnak a replikátorai – első megközelítésben – kizárólag a génjei. Van valamekkora mutáció, de elsősorban a szelekciós hatásokat kell figyelembe venni. Tehát lesznek „vesztes, kiszelektálódó” és lesznek „tartós kisebbségbe kényszerülő” allélok számos gén esetében. Ez eddig világos, de nem véletlenül nem példálóztam eddig konkrét fajjal. A konkrét faj legyen a mai ember. Éljen olyan kultúrában, ahol bizonyos fenotípusos jellegeket üldöznek. Például ha ez a jelleg megtalálható már az újszülöttön, akkor veszni hagyják. Ez egy „kegyetlenül erős” szelekció. Amit látunk, a mémteóriával is magyarázható, tényleg ez lenne a végcél, de egyelőre felejtsük el a mémeket. Úgy látszik, mégpedig határozottan, hogy a populáció egésze, mint organizmus, „tisztogat” egyes génjeinek alléljai között. Ezt teszi generációról generációra, tehát vannak valamiféle replikátorok (ezek egy része lehetnek más gének vagy azok bizonyos alléljai is, és persze a hipotetikus mémek /ill. ”mémek”/), amelyek jelenlétére a másik gén bizonyos alléljai elleni támadás utal. De most kényelmes helyzetben vagyunk, mert egy mai emberekből álló populáció okolhat is. Mondjuk azzal okol, hogy saját fennmaradása ( a populáció fennmaradása ! ) érdekében szelektál. Vagyis az adott populáció javítja fennmaradási esélyeit. De ez a populáció lehet igen erős versenyben más emberi populációkkal ! Például azért próbál „tökéletesedni”, mert egy szigeten létezik, és minden más emberi populáció lehet olyan is, amelyik a mi elképzelt populációnkat szó szerint elpusztítaná, ha tehetné. Ami látszik, az populációk szintjén zajló „mutáció” és szelekció ténye. Ez lehet egy „rövid”, legfeljebb néhány tízezer éves időszak is, de erre a rövid időszakra vonatkozóan az emberi populációk, mint komplex rendszer leírása szempontjából hasznos lehetne a populációkat „rövid ideig létező” replikátoroknak tekinteni. „Az önző gén” és „A hódító gén” alapján viszont azt kellene mondanom, hogy a populációk csak látszólag replikátorok. A valódi replikátorok a gének, de mert önmagában a génelmélet nem magyarázza a jelenséget, Richard Dawkins segítségül hívta a mémeket, mivel az állati populáció, mint komplex rendszer „látszólagos replikációját”meg kell tudni okolni, az „igazi”replikátorokat keresve. Mert ott „hat” valami más is. Az emberi populációknál mindenképpen.( De elvileg nem csak az emberi populációknál ! ) A lényeg szerintem a komplex rendszer minél jobb, sokoldalúbb leírása, nem pedig az, hogy „mit kell” „igazi replikátornak” tekinteni, és mit nem.

Ha viszont az emberi kultúrát komplex rendszerként tekintem, nem kell abba a hibába esnem, hogy annak egyes részeit kiemelten kezelem és ami igen nagy hiba lehet „másként tekintem”, mint más részeit. Ebből a szempontból hihetetlenül nagy hiba lehet az emberi agyakra „fókuszálni” ! Igaz, hogy az embereket legalábbis illik tudatos lényeknek tekinteni, de az agykutatás, pszichiátria, pszichológia, beleértve annak minden ágát, például szociálpszichológia nem bizonyultak az egyedüli tudományágaknak, amelyek az emberi társadalom és kultúra egészére használható leírásokat és modelleket készít. ( Itt most természettudományos értelemben vett modellről beszélek, mint például atomoknál kisebb elemi részecskékre vonatkozó modellek. ) „Kívülről tekintve” egy adott emberi kultúrát, mint komplex rendszert, nem kell kiemelten foglalkozni azzal, hogy öntudattal rendelkező összetevői is vannak. Richard Dawkins „mém” definíciója lehetőséget ad olyan hipotetikus „mémek” alkalmazására egy modellben, amelyek egészen másképp léteznek, mint például a gének. Köznapi értelemben nincs „fizikai valójuk”. Nem csupán az emberi agyakban léteznek. Szemben tehát Richard Dawkins mémei által gyakorolt „fenotípusos hatásokkal”, én azt mondom, használhatunk olyan hipotetikus „mémeket”, amelyek lényegében megfelelnek Richard Dawkins tágabb értelmű definíciójának, és nem „fenotípusos” hatásuk segítségével terjednek, hanem egyik létezési formájukból átlépnek másik formájukba, majd vissza. Például kilépve egy emberi elméből műalkotásba, onnan emberi elmébe, onnan írásba, onnan megint emberi elmébe, onnan több más emberi elmébe másolódnak. (*3) Már évek óta ez az „elképzelésem” - talán sokan másoké is - és ez az, amit korábban mémelméletnek neveztem ! ( Szemben Richard Dawkins mémteóriájával. ) Fontos megjegyeznem, hogy ez nem más, mint bizonyos komplex rendszerek leírásának egyfajta módja, amely lehetőséget adhat „modellalkotásra” is, de ez nem több, mint egy lehetséges leírás a számtalan másféle lehetséges leírás mellett. „A puding próbája” viszont csak úgy érhető el, ha készül kontrollálható matematikai leírás hipotetikus „mémekkel”.

Most következik egy kis irányváltás. ( A következőkben – mert itt nincs „terminológiai váltás” - fenotípusokra kell gondolni az „alakzatok” esetében. Később, egy ezzel a zárójeles megjegyzéssel egy időben betoldott bekezdésben megtörténik a váltás, mivel nekem a „mémek” esetében a gén-fenotípus analógia kizárólagossága zavaró és erőszakolt megközelítésnek tűnik. ) Mindenki által jól ismert – lényegében darwini - modell a használati eszközök, ruhaneműk, stb. evolúciója. Ez legalább annyira „valódi”, szemmel látható evolúció, mint a biológiai evolúció. Nem pusztán hasonlat. Itt van lehetőség két eltérő „alakzat” között nagyon sokféle lehetséges (létezhető) átmenetekből álló sorokat mutatni, amelyeknek minden tagja „valódi” és életképes. ** Azaz A „alakzatból” kiindulva sokféle útvonal képzelhető el, míg apró lépésekben módosításokkal A „alakzatból” B „alakzatig” jutok el. (Ha elképzelt életképes élőlények közötti tetszőleges útvonal átmeneti alakjaiból álló sorról van szó, ezen alakok többsége nem is életképes, de persze elképzelhető olyan átmeneti alakokból álló sor, amelyek életképesek, ezt a "szemléletmódot" ismerteti legalább egy könyvében Richard Dawkins, és emlékeim szerint több könyvében ismerteti azt a „speciális útvonalat”, amin haladva két tetszőleges földi élőlény mindenképpen összeköthető, folyamatosan életképes alakokon át haladva. / Mert a földi élőlények rokonságban állnak egymással, a Földön csak egyféle genetikai "kódrendszer" létezik./ ) (*4) Ha ruhaneműről van szó, lehet A „alakzat” egy többféle használatos anyagból készül bizonyos szabású nadrág, B „alakzat” pedig egy kabát, hasonló szempontokból definiálva. Erre a kis biológiai vonatkozású közbevetésre azért volt szükség, mert igen könnyen lehetne kötözködni azzal, hogy mit is nevezünk egy bizonyos katolikus vallási eszmei „alakzatnak”, ha abból folyamatos átmenetekkel eljuthatunk egy hindu vallási eszmei „alakzathoz”. ( Itt az „eszmei” jelző arra utal, hogy nem emberekből álló alakzatra, hanem eszmékből, gondolatokból álló alakzatra gondolok. ) Most viszont biológiai példával élhetek. Látszik, hogy ennyi erővel mondhatná azt is valaki, hogy milyen alapon különböztetjük meg az emberi fajt egy mezei pocok fajtól, ha valódi alakzatokon ( fajokon keresztül ) eljuthatunk egyikből a másikba. Mi a helyzet akkor, ha az adott alakzat egy konkrét ember és egy konkrét mezei pocok ? Hát lényegében semmi, mert itt egy féleség ( faj ) mint alakzat egy bizonyos egyedét tekintem, mint alakzatot és egy másik féleség ( faj ) mint alakzat egy egyedét, mint alakzatot.

Szóval mutáció és szelekció egymás utáni lépéseivel elvileg el lehetne jutni az előbb említett katolikus vallási „alakzatból” egy hindu vallási „alakzatba”. ( Már szándékosan kerültem a fölösleges pontosítgatást. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy ilyesféle „alakzatok” nem tudnak másképp történelmi léptékben, valós társadalmi viszonyok mellett ilyen folyamatos átmeneteket képezni, ha nem olyan komplex rendszerek részei, amelyek maguk is „valódi” azaz életképes átmeneteket mutatnak. Tehát a társadalom egésze vagy egy kultúra része vagy egésze változik, és az teszi lehetővé a két vallási alakzat közötti folyamatos átmentek sorát. Például egy vallásos közösség „szellemi útja” során eljutna egyik vallási elgondolásból a másikba, folyamatosan az aktuális meggyőződése szerint haladva. Ha csak az én „vallási meggyőződésem” változásáról lenne szó – ha hívő lennék – akkor az más lenne ? Hát, nem, mert én az elmém is egy összetett dinamikus rendszer. ) Világos, hogy az emberi kultúrában nagyos sokféle olyan alakzat létezik, amelyik „gyanús” olyan szempontból, hogy replikátorként viselkedik, ezek egy része inkább lenne megfeleltethető a fentebb említett hipotetikus „mémeknek”, mint mondjuk egy bizonyos fajta ruhadarab, arról hihetőbb, hogy „mémek” nélkül is szépen replikálódik, mint valamiféle „alakzat”. Itt nem firtatva, hogy valami más „fenotípusa-e” vagy sem. ( Itt nincs fogalomzavar ! A „mémekre” van egy definíció. De ha éppen nem akarom, akkor nem használom a „mém” fogalmát ! ) Éppen ide akartam kilyukadni. Miután nem esünk zavarba, ha egy bizonyos tágabb határok között definiált farmernadrágból el lehet jutni néhány változtatással és azon kívül számtalan átmeneti formával egy kertésznadrághoz, legyen a konkrét alakzat a köznapi értelemben vett farmernadrág. Lehetne helyből kötekedni. Miszerint mitől „valódi replikátor” a farmernadrág ? ( Ha ugye, a madárfészek Richard Dawkins szerint nem az, hanem kiterjesztett fenotípus része és a replikátorok a gének. Mert a madárfészket egy genetikailag meghatározott „program” hozza létre, általában visszacsatolást – de egy madár élethosszánál jóval nagyobb időléptékben - a rendszerben elvileg csak a szelekció jelenthet, nem fióka korból a madár agyában megmaradt „emlékek”a fészekről. Ez utóbbi állítás ugyan hihető, de valamiféle memória elvi lehetőségét én nem zárnám ki helyből. Esetleges „emlékek” jelentőségét viszont a szakemberek szemlátomást nem tekintik komoly tényezőnek, ők jobban tudják. ) Részben tekinthető szellemi produktumnak, különösen ha éppen csak kiszabandó és megvarrandó anyag és szabásminta alakjában létezik. Másrészt egészen biztosan emberi alkotómunka eredménye minden elkészített farmernadrág, ez így van akkor is, ha gépek, vagy konkrétan programozott ipari robotok szabják és varrják. De elegendő megfordítani a dolgot. Mielőtt megfordítom, konkrétabban kell definiálni a példában szereplő farmernadrágot. Legyen csak az a „farmernadrág”, ami képeken, reklámokban, bemutatókon, művészeti alkotásokban, a maguk fizikai valójukban ruhásszekrényekben, felöltve, boltokban létezik. Most a szabásminta csak annyiban lehet ilyen „farmernadrág”, amennyiben első ránézésre is farmernadrág, és nem kell „szakértő szem” megfelelő látási viszonyok és megfelelő látási és értelmi (felfogó) képességek esetén annak azonnali felfogásához, hogy az egy „farmernadrág”. Akkor ez a „farmernadrág”, egy bizonyos „féleség”, alakzatok jól definiált köre illetve sora. Most fordíthatom a dolgot visszájára. Mert ez az alakzat hat az emberi elmékre. Meglehet, hogy ha nyom nélkül eltűnne, nem tudna újra egykönnyen újra megjelenni, mert a munkaruházatok – ide értve a matrózok munkaruházatát is – jelentős változáson mentek át. Őszintén szólva a farmernadrágokra nézve én már igen kemény szelektív tényezőnek hittem magam, mert harminc fölött már nem tudtam felvenni a régi márkás és szörnyen merev anyagú farmereimet. Rájöttem, hogy a kényelmes szövetnadrág sokkal jobb viselet. Azonkívül munkaruhának a műszálas gyűrődésmentes pantallót tartom az „igazinak”. Ha nem kaptam volna anyámtól egy nyúlós és rugalmas szövetű farmernadrágot, el sem tudtam volna képzeni, hogy mindenkori tinédzserek kulturális sajátosságain és a farmergyártók reklámokkal gyakorolt hatásán (itt most nem írtam „agymosást” ! - a reklámok többsége valóban ötletes és gondolkodtató vagy szórakoztató) kívül mi tartja életben a farmernadrágot. Szóval a farmernadrág, mint fizikai valójában számtalan példányban létező valami, igenis visszahat alkotója elméjére. A legegyszerűbb példa az utánzás. Ha látok valakin egy farmert, és az, akin látom számomra szimpatikus vagy valamilyen szempontból követendő valaki, akkor van arra esély, hogy én is felveszek egy farmert. Vagy ott a megszokás. Ha már megszerettem, ezt a viseletet érzem a legjobbnak - legalábbis itt Magyarországon és bizonyos évszakokban. Ezzel teszek a farmernadrág fennmaradása érdekében valamit. Richard Dawkins „önző gén” modelljét átfordítva íme az „önző farmernadrág”. Ugyanúgy önmagában értelemmel nem rendelkező „dolog”, mint a gén, és ugyanúgy lehet antropomorf érveléssel segíteni annak megértésében, hogy hogyan hat, mint „replikátor” saját fennmaradása érdekében. Egy komplex rendszeren belül lehet bármilyen jól körülírt vagy kevésbé jól körülírt alakzatra „fókuszálni”, de azzal biztosan vigyázni kell, hogy mennyiben tulajdonítunk jelentőséget a célba vett alakzatnak, mint másolódó „féleségnek”. ( A felhők is tekinthetők az előbbiekhez hasonlóan „alakzatoknak”, de a felhők, mint alakzatok vizsgálata nem „magyaráz meg” mindent, ami a légkörben zajlik. Ugyanakkor – pusztán elvileg – nem zárható ki helyből annak lehetősége, hogy a felhő, mint „féleség,” vagy egy konkrét felhőtípus, vagy egy bizonyos jól definiálható, felhőkben megtalálható geometriai alakzat, ha nagyon csekély mértékben is, de oda hathat, hogy fenntartsa és átörökítse saját magát. Ez a mai biológusok szerint a géneknél határozottan látható és megmutatható jelenség, de például az előbbi felhős példa „alakzatainál” nehéz lenne hasonlóan jelentős megfigyelést tenni és azt kellően alátámasztani. A felhőkről és azokon belüli bármilyen struktúráról én nagyon nehezen tudnám elhinni, hogy igazi replikátorok. Nekem nem lenne elegendő, ha ebben a témában komoly alátámasztás nélkül „tudományos” cikket írna valaki és felhő replikátorokról értekezne vagy tudósítana. ) (*5)

Több szövegjavítással és kiegészítéssel együtt a most következő két bekezdés 2007. október 25-i. Azért van rá szükség, mert a korábbiakban nem fejtettem ki a véleményemet a „mém” és „fenotípusa” közötti különbségről és az a vád érhet, hogy ennek oka pongyolaság vagy átgondolatlanság. Mivel nincs okom feltenni, hogy minden komplex rendszer – ide értve az élőlényeket is, sőt az élővilágot általában is – úgy működik, hogy egyfelől léteznek benne igazi replikátorok, másfelől léteznek benne „látszólagos replikátorok”, ezért azt nem tudom, mit is értsek egy „mém” „fenotípusos” hatásán, ha az nem azonos értelmű azzal, hogy általában bármilyen hatásáról beszélek. Merthogy a „replikátor” fogalma nem másolási pontossággal van definiálva ! Olvastam a gének nagyfokú másolási pontosságáról ismeretterjesztő művekben. ( (*6) Talán ezért is lehetséges, hogy minden más replikátort „látszólagos” replikátornak tűntet fel az, aki a génekkel foglalkozik. De akkor az emberi kultúrában – ha a géneket nem veszem figyelembe - egyszerűen nincs semmiféle replikátor, és ha úgy tűnhet, hogy mégis van, akkor valaki nem érti a másolás fogalmát. Az talán nem azonos a nagyon pontos másolás fogalmával ? Vagy talán a másolás fogalmát újra kellene definiálni ? Erre utaltam korábban.)

Lehetne „fenotípusokat” keresni, de van jobb megközelítés. (*7) Én még úgy tudom, hogy éppen a kémia szintjén beindult „darwini folyamatok” révén létrejött „rendező erők” azok, amelyek összességét általánosságban életnek mondjuk. A következő lépést a /technikai/ civilizáció jelenti, de abban ugyancsak „darwini folyamatok” zajlanak. Biológusok szerint az élővilág evolúciója azért történik, mert léteznek benne nagyon pontosan másolódó replikátorok ( a gének ), a másolás természetéből is adódó nem túl erős mutáció van jelen és folyamatos szelekciós hatások szelektálnak közvetve a replikátorok alléljaira (az egyes replikátorok létező változataira). (*8) Ha általában információk szempontjából nézzük a dolgot, akkor a replikátor lehet olyan strukturált *** információhalmaz, amelyik valahogyan képes másolni ill. másoltatni önmagát. Ha ez az információ - elsősorban információfizikai értelemben vett információ, de általában információ, nem leszűkítve az információtechnikai értelemben vett információra ! - az emberi kultúrában létezik, máris világos, hogy gyakorlatilag mi a „mém”, ha éppen nem szemmel látható, megtapintható, stb. „entitás”. (De definíció szerint nem csak információ lehet „mém” !) Viszont éppen ez az információs megközelítés érteti meg legjobban a „mémek” működését, és – legalábbis szerintem - éppen ez teszi lehetővé elsősorban, hogy mémelméletről beszéljünk. **** Persze lehet leszűkített értelmű definíciót alkotni valamiféle „információs” „mémekkel”. ( Ez a zöldbetűs rész 26-i pontosítás. )

De most jön ez a furcsaság a „mémekkel”. Tegyük fel, hogy az emberi önérzet és két lábbal a földön álló szemlélet nem tűri tovább sem a mémelméletes bolondériát, sem az állítólagos replikátorokat. Hát nagy ügy, végezni kell a farmernadrággal. Akkor minden „mémhívőke” befoghatja a száját. Lehet pusztán törvénykezni a farmernadrágok ellen, lehet valláserkölcsi, erkölcsi esetleg zavaros „szektás hívő” alapon küzdeni ellene, és és mindezek keretében de ezeken kívül is lehet józan érveket felhozni a farmernadrág ellen. Mert rossz viselet, vagy mert nem lehet igaza mémes tökfejeknek. Hát, ha ez bekövetkezik, akkor előáll valami új. (*9). Mivel a farmernadrágot akár újra „feltalálhatják” idővel, ha már feledésbe merült, kell egy hatékony ellenszer. Például elrettentő írások, műalkotások, és így tovább. Akkor lenne valami a kultúránk egészében, ami létét a farmernadrág-ellenességnek köszönheti, aminek a funkciója a farmernadrág tilalma, és ami éppen ezért akkor igazán hatékony, ha magában foglalja a farmernadrág képét, a farmernadrággal „párban áll”, bizonyos értelemben ugyanott hat, de ellenkező iránnyal. Eddigi ismereteink szerint ez a valami definitíven a kultúrában létező anti-farmernadrág replikátor ! Azaz egy „mém”.

Még egy kis filozófia :

(*10)

Az itt következő rész 2008. augusztus 29-i szöveg. Az eredeti szöveg a „Javítások” című kiegészítésben megtalálható. A javítás fő oka az, hogy új saját terminológiám van a témára és annak segítségével világosabban tudom kifejezni magam. Annak nem néztem utána más materialista filozófiai munkákban, hogy milyen terminológiát használnak azok, ezért lehet a tárgyalásmódban azokéhoz képest eltérés. A fő ok egy olyan fogalomzavar megszüntetése, amely nélkül lehetetlen olyan szorosan összefüggő témák együttes tárgyalása, mint a való világ és más világok (pl. a „másvilág”, „természetfeletti”) kapcsolata, ezt nevezhetném a „párhuzamos világok” témájának, virtuális rendszerek avagy virtuális világok a való világban, ezek kapcsolata, egymástól elkülöníthető rendszerek kapcsolata a való világban, a szubjektum avagy elme és környezete (ill. szubjektum és valóság viszonya), az emberi tudat témája, és a mesterséges intelligencia témája. A „Javítások”-ban vannak olyan megjegyzések, amelyek eltérnek ettől a filozófiai terminológiámtól, azokat nem javítom. Továbbá vannak régebbi filozófiai tárgyú írások a hobbi honlapomon, azok is eltérnek ettől a terminológiától és azokat sem javítom.

Itt külön indoklás nélkül a valóság és az anyag egyenértékű fogalmak. Akit ez zavar, az a szubjektum és az anyag viszonya tárgyalásakor az „anyag” helyére behelyettesítheti a „valóságot”. Így anyagi sajátosságnál behelyettesítéssel a valóság sajátosságait kapja, anyagi jellemzőknél a valóság jellemzőit. Persze az esetek többségében így is, úgy is lehet anyagról, anyagi jellemzőkről beszélni, az utóbbira példa pl. a tömeg, vagy az impulzus, egy körte színei, egy leves illata.

A szubjektum itt és a továbbiakban az emberi elme fogalmával helyettesíthető fogalom. (Emberi elme esetén pedig a tudattal gyakorlatilag szinte azonos fogalomnak tekintem a szubjektumot. (*11)) Nem bonyolódom bele olyan jellegű problémákba, hogy „ .. ZX2-16354 intelligens robot manipulátoraira szerelt kamerái segítségével felfedezi saját környezetét. Manipulátora lehetővé teszi, hogy felfedezze kamerája környezetében saját magát. Feltáró jellegű megismerés közben eljut saját mikroprocesszoraihoz és memória chipjeihez.” (Most az következne, hogy pusztán a jobb megismerés reményében kiemel pár chipet és mikroprocesszort, de nem, itt szerintem nincs helye poénoknak.) Tehát nincs baj a szubjektummal, csak nem kell „misztifikálni” a dolgot.

A szubjektum tükrözi a valóságot. Tükrözi az anyagot. De ez így elég rosszul sikerült kijelentés, mert hogyan tükrözi. A szubjektum az anyag sajátosságait tükrözi. A tükrözés révén az anyagi sajátosságok anyagi jellemzőkként jelennek meg (a tudatban). (Hogy egy sajátosság több jellemzőként tükröződik, az várható, de az sem lehetetlen, hogy egy jellemző több sajátosságot tükröz. A sajátosságokról csak a tükrözés révén lehet tudni bármit is.) Ez az eltérés a korábbi szóhasználatomhoz képest. Akkor a tér***** vagy a tömeg mégsem anyagi sajátosság ? Pongyolasággal fogalmazva a tér anyagi sajátosság, mert a tükrözés módja miatt az észleleteink nagyon „híven adják vissza” a valóságot. Egy körte részleteinek gömbölyűsége nem olyan misztikus dolog, amiről csak az állítható, hogy az az észlelő elmében gömbölyűségnek felel meg. Tényleg úgy látszik, hogy van egy nagyon jól érzékelhető sajátosság, amit elménk gömbölyűségnek észlel. Mivel általában ez a helyzet a valós tárgyak, az anyag geometriájával, a tér olyan anyagi jellemző, ami nagyon szoros kapcsolatban van bizonyos anyagi sajátosságokkal. Ezért ezeket a sajátosságokat kis pongyolasággal akár térnek mondhatom, holott a terminológiám ezt nem engedné meg. Az ok eléggé világos : tisztán látszik és egyébként látható is, hogy van olyan valami a való világban, amit elmém térnek észlel.

Az általam ismert materialista filozófiai terminológia ettől eltér. Ott van a valós tér, és van észlelt (tükrözött) tér. Az én terminológiámban a valós tér anyagi jellemző, a tükrözés eredménye. Amit tükröz a szubjektum, az anyagi sajátosság, de mint mondtam, a tér esetén lehetek pongyola a tükrözés jellege miatt. Általában én bármilyen létező entitás alatt, ha anyagi sajátosságokat nem említek, a szubjektumban tükrözött dolgot értek, mely a szubjektumban jelenik meg, például a tudatomban. De nagyon jól tudom, hogy az, ami a tudatomban megjelenik, a valóság egy sajátossága, része. Ezért ha például almákról teszek említést, nem zavaró, hogy mások számára az almák a tudatuktól teljesen függetlenül létező valóság részei (ezt tanultuk materialista filozófiából), míg számomra tükrözés révén jelentkező jellemzők, entitások az elmémben, szoros kapcsolatban a valóság sajátosságaival. Más a helyzet az anyag (a valóság) olyan „entitásaival”, sajátosságaival amelyek közvetlenül nem megfigyelhetőek. Ilyenkor a tükrözés bonyolult folyamat, amelynek eredménye olyan „szellemi produktum”, ami jóformán a valóságtól teljesen elrugaszkodott dolog is lehet. Például repülő, tüzet okádó hétfejű sárkány, aki királylányokat rabol és még ma is él valahol a Földön. Tehát az elme nem csupán híven tükröz, hanem mert következtet a valóságra, nagyon rossz dolgokat képes „életre kelteni” fantáziájában. Viszont ezen „szellemi produktumok” mindegyike éppen olyan anyag, mint más. Mert anyag minden gondolatom, minden könyv, számítógépes program, anyag minden kimondott szó és mondat, stb. De ezek egy része csak „talányos” kapcsolatban van azzal, aminek tükrözésének eredményeképpen előáll (az anyaggal). Tehát az elme képes olyat is ”szellemi produktumként” előállítani, ami nagyon nagy valószínűséggel sehol máshol nincs, csak az emberi képzeletben, például modellekben. (Valamint könyvekben, filmekben, stb.) Éppen ez lehet a gond az informális „mémekkel”. Olyan virtuális entitások, amelyek „valódiságát” folyton vizsgálni kell.

Ezért nincs mindenben szerencsés helyzetben a szubjektum. Vannak olyan „entitások”, amelyek, mint feltételezett anyagi sajátosságok tükrözései, eléggé fiktívek. Amolyan virtuális dolgok ezek, amelyek valamilyen modellben léteznek. Itt nem foglalkozom a rendszerek ill. világok közötti informális transzformációkkal, ezért csak annyiban térek ki a témára, hogy „pusztán” virtuális entitások tükrözése nem lehetetlen. Például a fononok a főiskolai fizika tankönyvünk szerint /Gyurmánczi György - Dr. Selmeczi Kálmán - Mayer Tibor : Műszaki Fizika III./ olyan kvázirészecskék, amelyek szilárdtestekben (kristályokban) léteznek, a kristály rácsrezgéseivel függenek össze. Nekem inkább virtuális részecskéknek látszanak ezek, mégis számítják fizikusok a fononok kölcsönhatását más elemi részecskékkel, pl. fotonokkal, protonokkal, stb. Felvethető, hogy ha semmilyen berendezés nem teszi láthatóvá ezeket, akkor mégiscsak kitalált részecskék. Csakhogy ez a feltevés „nem teljesen” lenne igaz. Ha csupán „virtuális” a részecske, akkor is „láthatóvá” tehető. Ha most az jön, hogy akkor az ezt lehetővé tevő berendezés valamilyen „transzformációkat” használ******, akkor az a válaszom, hogy például az összes érzékelésem transzformációkon alapul. Ilyen a látásom, a hallásom, stb. A transzformáció lenne más jellegű virtuális részecskék esetén. (Nyilván bonyolultabb lenne.)

Ezek után már lehet foglalkozni az informális „mémekkel”. Felteszem, hogy hasonló fogalmakat használtak már előttem mások is. A fő ok, amiért ezek fogalmát bevezetem, az az, hogy Richard Dawkins általam olvasott gondolatmenetét a társadalomban munkálkodó mémekről jobban közelítsem. Richard Dawkins említ pl. kommunista és náci mémeket. Az világos, hogy ilyen „mémek” valóban léteznek, ilyenek lehetnek pl. műalkotások, köztéri szobrok. De az informális „mémek” fogalma jobb, hiszen megkönnyíti annak megértését, hogyan képes egy „mém” emberi agyba „költözni”, majd onnan műalkotásba. Egy ilyen informális „mém” valójában virtuális entitás. „Fizikai valójában” nem létezik. Általában nem azonos a kimondott vagy leírt szavakkal, és a fogalmakkal sem. Inkább amolyan „rejtélyes összetevője” minden műalkotásnak, minden írásnak. De a témát lehet egyszerűbben kezelni, akkor lehet keresni konkrét szövegeket, konkrét műalkotásokat, konkrét használati tárgyakat, berendezéseket, emberi elméket és ezek jól látható, megtapasztalható vonásait keresni mindenhol, az emberi elmékben is. Ez nem lehetetlen. De máris látszik, hogy nehézséget okozhat konkrét kisülésmintázatok, aktív neuronhálók tanulmányozása egy egyén agyában. Egyszerűbb akkor úgy tárgyalni az egészet, hogy ne legyenek ilyen gondjaink. (Ez nézetem szerint virtuális entitások nélkül lehetetlen, viszont a tudattal most nem foglalkozom.) Ott vannak például a jellegek. A gömbölydedség olyan összetevő, jelleg, amit szobrokon, leírásokban tudok azonosítani, de elméknél a szubjektum saját „entitásai” ezek, tehát észleleteket, gondolatokat, „emlékképeket” jelenthet (nem csak vizuális „képekre” gondolok most). Ha felteszem, hogy hagyományos filozófiai terminológiát használva, a tudatban tükrözött gömbölydedség is része egy olyan entitásnak, ami képes elmébe költözni, onnan műalkotásba, és így tovább, akkor az a gömbölydedség virtuális entitása. Az informális „mémeket” értelmezhetem az előbbi virtuális entitásoknak is. Mert ez volt az elsődleges célom, itt még nem részletezett okokból.

Például „ismerje meg a médiákat, és döntse el”, hogy alkalmaznak-e leginkább elárasztásos technikára emlékeztető technikákat a halállal kapcsolatban. Különösen az Egyesült Államokban készült filmekben, persze mintegy véletlenül éppen abban az országban, ahol a pszichológia legnagyobb eredményei születtek. Ezek után „döntse el”, hogy vajon jellemzik-e valamiféle elárasztásos technikával összefüggésbe hozható informális „mémek” a kultúrát ! Tehát nem valamiféle probléma-feldolgozásra gondolok most, az is van persze, hanem a „csapból is halál folyik” jelenségre. (Most összeszámoltam gyorsan, hogy 30 egyesült államokbeli film tokos DVD-je van meg itthon, ebből 21-ben jelenik meg a halál.) (Válasz ?????) A helyes válasz nézetem szerint az, hogy csak azok számára olyan ez, mint az „elárasztásos technika”, akik valamilyen okból félnek a haláltól. (De mások számára ugyanazok a filmek más informális „mémeket” hordoznak.) Például az előbbiek lehetnek olyanok, akik egyrészt magányosak, másrészt nem hisznek az örök életben, halhatatlan lélekben, és depresszív életvitelük nem tudja elfordítani őket a halál gondolatától. Potenciálisan viszont nem kevés iskolázott és kellően tájékozott „már nem fiatal” ember ilyen. Tehát minél „iskolázottabb” egy kultúra, annál valószínűbb, hogy kezdenie kell valamit a halálfélelemmel.

Csak az érdekesség kedvéért, hogy ne érjen az a vád, olyan témában írtam „dolgozatomat”, ahová nem tudok közhelyes példákon túl más példát felhozni informális „mémekre” :

Persze bármit teszek fel erre a honlapra, az is „mémeket” hordoz. (Ráadásul a mémelmélet abban a formában, ahogyan itt leírtam, számomra hét-nyolc éve létezik. Csak a részeit nem tettem soha össze.) Ilyenek például azok a „mémek”, amelyek a notórius javításokban és datált javításokban jelentkeznek. Háromféle csoport van belőlük, egyik azzal függ össze, hogy bármi is a hiba, javítani kell, mert a javítatlan hiba kártékonyabb. (Itt lehetnek lelkiismereti tényezők is.) A másik a műszaki datálás, naplózás „mémjei”. A harmadik általánosságban a „mémek” természetéből adódó evolúciós jelenséget reprezentálja, annak „mémjeit” terjeszti. Ha bármikor is megállnék a javításokkal, akkor az valamilyen fejlődés végét jelentené. A módszer azért hatékony, mert „egy körrel később” már hiba az, ami első blattra még jó volt. Aki ilyenbe belekezd, soha nem tudhatja, mikor lép át egy olyan küszöböt, amit egyébként könyvtárakba járva és források után kutatva évek alatt lenne csak képes. Tehát a rendszerben van visszacsatolás, az a „publikusság” és a szelekció. Vannak mutációs lépések, világos, hogy rossz mutációk is (ilyen az első napokban kiszelektált entrópiával és rendezettséggel foglalkozó rész is ebben az írásban, de volt más ilyen kiszelektált rész is). A legújabb javításom a filozófiai részt érintette, annak oka egy másik „munka”, ami ugyan amolyan „laza” írásnak készül, de az ott szerzett tapasztalatok alapján az ebbe a „dolgozatba” eredetileg bekerült filozófiai rész már túlhaladottá vált.

Vannak más „mémek” is. Ilyenek a hibák titkolásával, leplezésével ellentétes „mémek”.

Szintén képviseltetik magukat az akár „felelőtlenül” bevállalós és gátlástalanul célratörő magatartás „mémjei”. Ezek önmagukban roppant kártékonyak lennének, de fontos szerepük van a munkát gátló tényezők (ide értve a „lelki” tényezőket is) „félretolásában”. Ha nevet kellene találni nekik, Szun-Vu-Kungról nevezném el őket. Igen „virulens” „mémek”, én a „Nyugati utazás”-ból kaptam őket. (Nálam hosszú évekig lappangtak, azóta domináns szerepük van a nem szakmai munkákban. Tehát a szakmai munkákhoz semmi közük ! Ott nálam az akár többkörös önellenőrzés „mémjei” uralkodnak.) Feltehetően örökletes lelki tényezőket erősítenek. Legfőbb sajátosságuk elmében működve, hogy nincs rájuk gátló hatással semmilyen érzelmi elutasítás. Aki nem ismeri Szu-Vu-Kung történetét, olvassa el, érdemes. (És hallgassa meg Nagy Ferótól a Hamlelet, ha még nem tette. Ezt itt csak azért tettem ide, hogy el ne felejtse ...)

Nem az én művem, hanem a szolgáltató szabályaiból következik egy olyan pozitív erkölcsi értékrend, annak „mémjei”, amelyek szintén „átjönnek” a lapon, holott én talán egészen más lapot csinálnék.

És persze rendkívülien magas arányban itt vannak a „tudományos” és tudománytalan fantasztikum „mémjei”, gyakorta filozófiai témájú anyagokban.

Túllépve a honlapomban fellelhető „mémeken”, különösen nagy jelentősséggel bírnak az emberi kapcsolatokban, emberi viselkedésben, kommunikációkban megjelenő „mémek”. Nem csak viselkedési „stratégiákat” hordozó „mémek” ezek, a legegyszerűbb, mozdulatokat, gesztusokat hordozó „mémektől” kezdve az összetett magatartásminták „mémjeiig” igen széles a skála. Általában nem csak a szerepazonosulással, utánzásos tanulással függenek össze, hanem bármilyen tanulási folyamattal és kommunikációval, ami emberi kapcsolatokban megjelenik. Például a beszéden kívül ott vannak a mimikai nyelvben, gesztusokban, testbeszédben. A szokásokban és azok kialakulásában ezeknek, és a következőkben említett gondolkodással összefüggő „mémeknek” jelentős szerepük van. És döntő szerepük van a társadalom-lélektani folyamatokban, a „gyorsan változó és múló közösségi szokások” kialakulásában és változásában. („Már minálunk babám, már minálunk babám, az jött a szokásba ...”) Persze ezek mindegyike tárgyalható „ mémek” nélkül is.

Hasonlóan fontosak a gondolkodással, gondolkodásmódokkal kapcsolatos, előbbi kommunikációs csatornákon átjutó „mémek”. Fontosak lehetnek a családtól érkező „mémeken” kívül az iskolából hozott, tanároktól kapott „mémek”. Nekem a gimnáziumban több olyan tanárom volt, aki valamiféle „fogadókészséget” látva részben nekem és még néhányunknak adta elő óráit, látható volt, hogy keresi a pillantásokat, minél nagyobb „fogadókészségben” reménykedve. Például ilyen volt az azóta elhunyt Vadasi Béla tanár úr, egykori fizikatanárunk. Évekkel később egy volt évfolyamtársammal beszélgettem erről (a nevére jól emlékszem, de itt nem írom le), aki akkor testnevelő tanár volt, nem tudom, mostanában mit csinál. Ahogy ő mondta, neki egyszerűen „nem jött át” az, amit Vadasi tanár úr az óráin mondott. Tehát elképzelhető, hogy igen magas információtartalma lehetett azoknak az óráknak, ezek az információk zavarhatták is a „vételt”. Feltehető, hogy igen nagy hányaduk küszöb alatti észleléssel került a „befogadó” elmébe. Másokat ez a járulékos „információdömping” talán inkább zavart és a megértést nehezítette. *******

*

Ez nagyon izgalmas dolog. Mi van akkor, ha kétezer éve rossz úton halad a technikai kultúránk, mert egy alapvető felismerés, netán axióma kárba veszett ? Például létezett egy tökéletes pár oldalas bizonyítás Kepler lapcentrált kockarácsra vonatkozó tételére. De ez jóval nehézkesebb bizonyítás volt Thomas Hales számára, mert már rossz alapokon haladunk. Ugyanezt feltehetem Andrew Wiles-nak a Nagy Fermat sejtésre vonatkozó bizonyításával kapcsolatban. Vagyis ha meglettek volna a most elképzelt jobb alapok, Fermat legalábbis a valós számok halmazán és csak valós gyökökkel tökéletes igazolást adhatott pár lapon, nem százon. Akkor ezek az ismeretek nyom nélkül tűntek el ? Ha írott dokumentumokra gondolunk, meglehet. De ha emberi agyakra, nem biztos. Ha Richard Dawkins mémteóriája helytálló, a mémek olyan folyamait képzelhetjük el a kultúrában, amelyek egy szűk környezetből szétáradnak, de valahol évezredekkel később egy gyűjtőhelyen, például egy kutató elméjében újra összeállnak. Mintegy „újrateremtik” akár azt az elmét, de legalábbis pár olyan gondolatot, ami már régen elpusztult. Viszont a szétszóródó mémek az állandó „entrópianövekedés” állapotában vannak. Ahhoz, hogy az irány megforduljon, igen erős „rendező erők” kellenek. Elegendő ehhez kezdetben egy kis „mémcsapat” ? Például valaki a fentieken dolgozik. A kezdeti rendező erő az ő szellemi munkássága, az ő másokkal folytatott kommunikációja, szélesebb körben ismert munkái és persze a fejében összeállt kis „mémcsapat”.

Héder Gábor

Budapest, 2007. október 17.,22.,23.,25.,26.

**

"Nem pusztán hasonlat. Itt van lehetőség két eltérő „alakzat” között nagyon sokféle lehetséges (létezhető) átmenetekből álló sorokat mutatni"

De a legtöbb elvileg elképzelhető átmeneti forma itt is "életképtelen", hasonlóan az elméletileg megalkotható bármilyen "fenotípusok" legtöbbjére az élőlényeknél.

Az élőlények példájánál maradva, csakhogy ne adódjon fogalomzavar, Richard Dawkins által "A hódító gén" Glosszáriumában megadott fenotípusra vonatkozó meghatározásának első mondata :

"fenotípus Valamely szervezet megnyilvánuló tulajdonságai; génjeinek és a környezetnek az egyedfejlődés során kialakuló közös produktuma. ..."

Egy konkrét fenotípus egy bizonyos genotípussal rendelkezik, e genotípus által meghatározott élőlényt kell értenem alatta ( ha most a környezeti hatásokat nem tekintem ). Tehát nem elég csupán alaki, felépítésbeli hasonlóság, netán szervezeti felépítést tekintve "nagyfokú azonosság", két fenotípus közötti közeli kapcsolathoz. ( Ilyen hasonlóságokat produkál az élővilágban konvergens evolúció. Konvergens evolúció révén két egymástól igen távoli rokonságban álló faj is az összetéveszthetőségig hasonló lehet. De például a kromoszómáik elvileg különbözőek lehetnek. A kromoszómáik száma is elvileg különböző lehet.)

Tehát elképzelhető két életképes fenotípus közötti átmenetekből álló számtalan olyan tetszőlegesen választott "útvonal", amelyik mentén sok forma pillanatokig sem létezhet, mint élőlény. Például "összedobok" pár DNS molekulát pár fehérjemolekulával, és azt mondom, hogy most egy életképtelen "alakzatnál" vagyok. ( Ez lényegében hasonló példa ahhoz, amit Richard Dawkinsnál olvastam.)

Budapest, 2007. október 28.

***

Felvethető egy amolyan „filozófiai” ellenérv a strukturáltságnál, hogy egy információ-struktúrákból álló egész, például egy emberi elme, csak azt találja „strukturáltabbnak”, ami illeszkedik a belső struktúráihoz. ( Ezt megfogalmazhattam volna mémekkel, „mémekkel”, és más módon is, például a materialista filozófia tükrözésével, akár lehetne pszichológiai leírással próbálkozni, a szemlélet és a nézőpont változna, de alapvetően ugyanarról lenne szó. ) Például egy városi ember talán könnyebben elhiteti saját magával, hogy egy templom vagy stadion „strukturáltabb” lehet, mint egy hegy, mert ilyen alakzatok töltik ki elméjét, ezek viszonylatában lát mindent. Ilyenek a fogalmai. Én azért láthatnék rendezetlenebbnek egy poros utat, mint egy műutat annak műtárgyaival, mert az elmém ilyen. Holott azon a poros úton ötször annyiféle növény nőhet változatos elrendezésben, mint a műút növényzete. Ezek közömbös dolgok a mémelméletre nézve (****), de zavaró lehet ilyen értelmű megjegyzések használata.

****

A kék betűs megjegyzés vonatkozik a fenti szövegrészre, de technikai okokból teszek egy kitérőt a szövegből „kiszelektált” rendezettség-entrópia páros vonatkozásában.

Mert például egy kérdés : Mi a rendezettebb állapot, sík jégmező, vagy ugyanaz a sík jégmező két jégkunyhóval ? Mit értsek entrópia változáson, nem kifejezetten statisztikus fizikai értelemben, ha eltűnik a két jégkunyhó ? Én nem tudom a választ. ( És egy hátborzongatóbb példa : Ha a Föld egy zárt rendszer lenne, és a teljes földi élővilág és az emberi civilizáció minden műtárgyával, eszközével, stb. együtt „elpárologna”, hogyan változna a Föld egészének „rendezettsége” ? )

Ez a kék betűs rész fontos :

Ha nincs két jégkunyhó egy jégmezőn, jól jöhet egy olyan „rendező erő”, amelyik ezeket megépíti.

És akkor olyan új strukturáltság ( információ-struktúra ) jelenik meg a jégmezőn, ami addig nem volt ott. Mitől különbözik egy jégszikla egy jégkunyhótól ? Hiszen mindkettő igen strukturált alakzat a maga nemében és mindkettő hordozhat strukturált információt, sőt, a jégszikla bármilyen informatív leírása lehetne a bonyolultabb. Merthogy nagyon sokféle lehet egy jégszikla. Csakhogy a jégszikla olyan potenciális információforrás, aminek jelentős az a „meddő struktúrája”, ami például egy „mémpopuláció” számára közömbös. Ilyen információ struktúra volt a természet számos „találmányának” struktúrája - ki tudja, talán az őzláb gombáé (*12) is – addig, amíg valahogy be nem tudtak lépni az emberi kultúrába. Ehhez már meglévő „befogadóképes” információs struktúrák kellettek, amíg azok nem léteztek, az őzláb gomba csak őzláb gomba volt, nem pedig a csapágyazott kerék hasonmása, netán előképe.

Az entrópiával kapcsolatban átnézve a birtokomban lévő ismeretterjesztő könyveket, az alábbiakat találtam :

1. Paul Davies : Az utolsó három perc

2. Stephen Hawking : EINSTEIN ÁLMA és egyéb írások

3. John D. Barrow : A világegyetem születése

Budapest, 2007. október 30.

*****

A tér ennek a dolgozatomban nem témája, az említett készülő „laza” írásomnak viszont igen.

A tér kifejezés a fenti szövegben a köznapi értelemben vett valós teret jelenti. Ha nem köztérről, várostérről, stb. van szó, akkor a tér szó alatt én is mindig ezt értem. Ez az a tér, amiben én is létezem, és számtalan módon tapasztaljuk ill. észleljük, bejárhatjuk. Ez az egyetlen „plasztikus” valós tér a számomra. (Nem a szó alakíthatósággal összefüggő értelmében plasztikus, persze.) Általában a fizika is ezzel a térrel foglalkozik. Az összes tér fogalmam ebből a térből származik.

A „Még egy kis filozófia” c. szöveghez kapcsolódó „****** ” megjegyzésből következik, hogy igen sokféle tér létezik vagy létezhet a fenti valós téren túl, most nem számítva az elképzelt, álmodott tereket és az absztrakt tereket. Erre külön nem akartam kitérni, mert ez nem ennek a dolgozatnak a témája. Ezek jó részét én „valós” térnek mondanám, de ez a terminológia lehet zavaró is. Ilyen tér például bármiféle - feltételezett - „másvilág” tere, és ilyenek a virtuális terek is. (Ezek elvileg lehetnek éppolyan „plasztikus” terek, mint a mi valós terünk, de közvetlenül nem azok a számomra és általában a számunkra. Például egy virtuális számítógépes világ (virtuális) lénye számára a saját világa lehet az egyetlen valós világ és annak van egy általa észlelt valós tere, az a valós tér lehet „plasztikus” tér számára, de számomra nem, és számára az nem virtuális tér. Most elszakadva az előbbi példától, a számítógépes virtuális terek plasztikussá tétele viszont lehet cél, hiszen gondolni kell például a vakokra és gyengén látókra. De egy ilyen „plasztikussá tétel” csak a valós térben valósulhat meg. Pl. 3D-s plasztikus domborzati térkép.) A „Még egy kis filozófia” c. szöveg egy része igaz ezekre a terekre is, és mindenképpen anyagi sajátosságot vagy anyagi sajátosságokat tükröző jellemzőkről van szó. A számítógépes virtuális terek alapja az absztrakt geometria és absztrakt tér, ezért ezek a terek rendelkezhetnek előre jól ismert tulajdonságokkal. Ez más, mint az engem is körülvevő valós tér, mert annak megismerése véget nem érő folyamat. Csak annyit lehet biztosan tudni, hogy az euklideszi absztrakt tér segítségével jól „modellezhető” a valós tér. Az előzőekből látszik az is, hogy egy számítógépes virtuális világ tere annak programozója szempontjából jól ismert tulajdonságokkal bírhat - legalábbis elvileg, mert érhetik meglepetések őt is ! - míg az előző példa virtuális világában létező elmék számára saját valós terük megismerése lehet egy véget nem érő folyamat, hiszen ők nem tudhatnak mindenben biztosat és végérvényesen igazat saját világukról. Erről majd bővebben a készülő „laza stílusú” írásomban.

A térrel (terekkel) igen sokat foglalkoznak, ennek feltehető oka szerintem a gyermekek fogalmainak fejlődése. Gondot okozhat az elképzelt ill. megálmodott terek és az absztrakt terek elkülönítése az észlelhető valós tértől. Az pedig súlyos gond, ha valaki elszakad a valós tértől, hiszen azt észlelni kell, nem pedig sokat gondolkodni róla !!

Budapest, 2008. szeptember 21.

******

Az itt következő rész igen fontos, mert kulcs a tudat és mesterséges intelligencia vizsgálatához. Az is igaz, hogy kulcs lehet a „másvilág” vizsgálatához és vagy akár elvileg az fizika tudományának különféle területeihez is, ha valakit az jobban foglalkoztat. (Ezekkel függ össze a készülő új írásom.) A lényeges az, hogy megérteti az idevágó filozófiai és matematikai vizsgálatok alapjait.

A transzformációkra mások talán más kifejezést használnak. Pontosan azok, mint a geometriai transzformációk, elvileg matematikailag leírható függvénykapcsolatok, a valóság különböző jól elkülöníthető világai, rendszerei, tartományai, entitásai között. Az informális „mémek” azok az entitások, amelyek egyrészt ilyen transzformációk révén jutnak át a valóság egyik tartományából a másikba, másrészt replikátorok, tehát a környezetükkel kölcsönhatásban olyan jelenségek érvényesülnek, amelyek elősegítik másolódásukat, harmadrészt olyan replikátorok, amelyek a kultúrában léteznek. A másolás mindig valamilyen transzformáció révén valósul meg.

A mindennapi életben egyfolytában informális „mémeket” használunk a legegyszerűbb észlelésekkel kapcsolatban, de ez fel sem tűnik. Ilyen a látás. Ha látok egy védősisakot, akkor azt mondom, hogy (ott) van egy védősisak. Valójában a következő észlelési folyamat zajlik : A valóság két jól elkülönülő tartománya a szubjektum (én, aki éppen látok valamit) és a környezetem (ezt egyszerűen a valóságnak szoktam nevezni, de a szubjektum vizsgálhatja saját magát, tehát az is része a valóságnak). Egyszerűbben fogalmazva az elmém és környezete a két rendszer. Amikor látom a védősisakot, akkor az azt jelenti, hogy a védősisak észlelete jelentkezik az elmémben, hagyományos terminológiával fogalmazva. De valójában az, amit védősisaknak mondok, az észlelet, a védősisak látványa az agyamban. Amit észlelek, a valóság egy részlete, anyagi sajátosságok egy köre. A valóság ezen részlete és az elmém közötti transzformáció az érzékelés és észlelési folyamat, aminek eredménye az, amit egyszerűen a védősisaknak mondok. Tehát informális „mém” az, amiről szó van, mert két „formájában” létezik, egyik a környező valóság egy szelete, annak sajátosságai, amit az előbbiek miatt mondok a „fizikai valójában létező” védősisaknak, a másik a védősisak észlelete, ami éppen az, amit védősisaknak mondok. (Ezzel a kérdéssel foglalkoztak a Mátrix című filmben.) A folyamatot így lehetne leírni :

a védősisak „fizikai valója”, annak információtartalma (a környező valóság egy entitása, annak sajátosságai) ----->>> transzformáció (érzékelés és észlelés) ----->>>>> a védősisak észlelete az elmémben (a védősisak)

ami közös : a védősisak informális „mémjei”, különböző világokban (környező valóság és elme) és különböző fizikai megjelenésében (tárgy sajátosságai és észlelet)

Általában : „A rendszer” ----->>>> transzformáció ------>>> „B rendszer”

Például :

Tibor az internetes kapcsolat egyik oldalán (a valóság egy entitása) ----->>>> transzformáció (Web kamera, elektronikus ill. információtechnikai információ átalakítások) ------>>>> / Tiborról érkező kép- és hanginformációk a monitoron /----->>>> transzformáció (érzékelés és észlelés) ----->>> Tibor észlelete Anna elméjében (Tibor)

Ami közös : Tibor informális „entitásai”, ezek akkor „mémek”, ha replikátorként tudnak „működni” (Annánál ez utóbbi igaz lehet, nem beszélve Tibor dédunokáiról, akik majdan még emlegetik Tibort néhanapján.)

Lucifer (egy entitás a Pokolban) ---->>> transzformáció (eddig ismeretlen fizikai effektusok révén)----->>>> Lucifer „anyagi részecskékből” és mezőkből álló, megtapasztalható „másolata” a „mi világunkban” (Lucifer)

Ami közös : Lucifer informális „entitásai”, ezek akkor „mémek”, ha replikátorként tudnak „működni” (az már nem kérdés, hogy replikátorok-e !!!)

Az utóbbi példa persze inkább tréfa, de az nem, hogy „Lucifer „mémek”” vannak az emberi kultúrában.

Az egyszerűség kedvéért Lucifer „evilági” anyagát tekintve nem bonyolódtam abba, hogy elvileg nagyon kis részben alkothatja a testét a fő alkotórészektől eltérő anyag. Ha az a kérdés, hogy mi például egy kerékpár anyaga, arra nehéz pontos választ adni, de tanulmányaink alapján főként kvarkokból, elektronokból, elektromágneses mezőkből, az erős kölcsönhatás mezőiből és gravitációból áll. Egyéb alkotórészek is lehetségesek, de ezekről többet a témában tájékozottabbak tudnak mondani. (Például nem magamfajta laikusnak kell választ adnia arra kérdésre, hogy a mindennapi életben használt tárgyakban jelen vannak-e a gyenge kölcsönhatás mezői. Én nem tudom a választ, utána kellene néznem. A válasz abból adódik, hogy mindenki tanult ionokról és atomokról, mint alapvető „építőkövekről”. Ezeket kvarkok és az erős kölcsönhatás mezői /atommag/, valamint elektronok és elektromágneses mező /elektronhéj/ alkotják.)

*******

„Eleven példa” lehetne az ilyen típusú verbális közlésre (Nem párbeszédre!! Ezt fontos megjegyezni, mert szörnyen kártékony az olyan egyén, aki verbálisan „tesztelni kezdi” a saját közösségén belül nyitott természetű embert. Az ilyesmi zaklatás !! ) számos tv műsor. Én egy nevet mondanék „élő példaként”, de nem tehetem az előbbiek miatt. Évekkel ezelőtt a mémeket is említette. Különben felvételeket kifejezetten ilyen céllal soha nem készítettem, hírműsorról és hasonló „közlő” műsorokról pedig egyáltalában nem, mert azokat nem szeretem, tv-t pedig már nagyon ritkán nézek. Az olimpiaközvetítést sem néztem, azt sem tudom, ki és milyen eredményt ért ott el. De például ennek a mémelméleti „dolgozatnak” kapcsán a fix.tv-re többször „ránéztem” tavaly, kíváncsi voltam, milyen gyorsan megy át esetleg valamilyen információ, és mi a reakció. Akkor az információra vonatkozó részt előre jósolták az egyik műsor meghívott szakemberei, egy napon belül. Az tényleg kb. két nap késéssel került bele a szövegbe. (Akkoriban havi száz fölött volt ennek a honlapnak a látogatottsága. Ez túl magas szám, mert hobbilapról van szó. Ilyen magas számnál már előfordulhat, hogy olyanok gyakrabban tévednek rá egy lapra, akik nem kellően fogadókészek és valamit félreértenek valamelyik szövegben, vagy kritika nélkül használják. Szélesebb „közönséghez” más tartalom és stílus kell, az itt szerzett tapasztalatok alapján összeállítva. Tehát ez a lap nem célozza „mémek” kutatását, bármilyen módon felhasználva az internetet. Aki erre a lapra téved, az nem „kísérleti nyúl”. Azóta szerencsére lecsökkent a látogatottság száma.)

Budapest, 2008. augusztus 31.

JAVÍTÁSOK

Néhány kisebb nyelvtani hibát benne hagytam a szövegben, mert fölöslegesnek érzem a szöveg nyelvtani „agyonjavítását”:

„De most jön ez a furcsaság a „mémekkel”.” kezdetű bekezdésben : … küzdeni ellene, és és mindezek keretében … itt a helyes ez lenne : … küzdeni ellene, és mindezek keretében …

A ** megjegyzés első kék betűs mondata :

„De a legtöbb elvileg elképzelhető átmeneti forma itt is "életképtelen", hasonlóan az elméletileg megalkotható bármilyen "fenotípusok" legtöbbjére az élőlényeknél.”

A helyes mondat ez lenne :

„De a legtöbb elvileg elképzelhető átmeneti forma itt is "életképtelen", hasonlóan az elméletileg megalkotható bármilyen "fenotípusok" legtöbbjéhez az élőlényeknél.”

A szöveg teljes újraolvasását és további hibajavításokat egyelőre nem tervezek, mert már más irányú elfoglaltságaim vannak.

2007. november 04.

Az alábbiak a javítások részletesebb ismertetései és azokhoz kapcsolódó megjegyzések :

(*1)

Az eredeti szövegből töröltem az alábbi ilyen színű betűkkel jelölt részt :

.. a „mémek” fogalma. ( Viszont a kultúra egészében létező bármilyen replikátorok fogalma kapóra jöhet, erre később visszatérek.) Ebből viszont az következik, hogy ha egy adott kultúrában …

A kultúra egészében létező replikátorok éppen hogy a "mémek". Itt a különbségtétel oka az volt, hogy az "Ennek tárgyalásához nem feltétlenül szükséges a „mémek” fogalma." mondatban az általam „magamban” gyakran használt információs "mém" fogalmamat értettem "mém" alatt. Ez viszont érthetetlenné tette a szövegrészt. Az ez utáni rész ( Egy kultúrában egy időszakban ... ) nincs megokolva, ez az állítás számomra "triviális", a determinisztikus szemléletből következik, amit nincs okom kétségbe vonni. Ennek a szemléletnek nincs versenyképes alternatívája, és nem látok okot arra, hogy ilyen alternatívákat keressek. ( Filozófiai szempontból megfontolandónak érzek alternatívát a determinizmusra, de az más, nem ide tartozó dolog, az alábbiakban eltérő színnel arra visszatérek. ) Például determinisztikus az időjárás, de szakemberek szerint mai emberi tudással egy évre előre, napra pontosan megjósolhatatlan. Determinisztikus az agyműködés is, ez mégsem jelenti azt, hogy szabad emberi akarat nincsen. Aki ezt mégsem értené, akkor túl azon, hogy nehezen lenne hihető, hogy magyar iskolákban tanult, kezdjen el programozni, és írjon véletlen számokat generáló programot. Több olyan "compiler"-el találkoztam, pl. Free Pascal, Turbo Pascal 7.0, Gambas, (*13) thinBasic, ahol a véletlenszám generálás utasítása /rnd, random / egy kissé sem szeszélyes. De azzá tehető, ha egy újabb változó bekerül a programba, például a rendszer idő. Ettől még teljesen determinisztikus a folyamat, de tökéletesen véletlennek észlelhető a kapott eredmény.

( Filozófiai szempontból megfontolandónak a magam részéről érzek alternatívát a determinizmusra, de az más, nem ide tartozó dolog. Szerintem nem is mennénk vele sokra, szemben a determinizmussal, ami szigorú logikai alapokon nyugszik és tudtommal lényegében minden tudományos eredmény igazolja. Ian Stewart "A természet számai" című könyvében említi David Bohm fizikus kvantummechanikáját, amely teljesen determinisztikus. Csak éppen Ian Stewart bizonyos "távhatást" is említ, mint az elképzelés belső problémáinak egyikét. Hát, szerintem az a tudomány igazi csodája, ha megmutatja, hogy a "távhatás" nem anyagi sajátosság.* (*14) A mező számomra - kizárólag filozófiai szempontból ! - anyagi sajátosság vagy anyag. (*15)( Mezőkre vonatkozó megjegyzést találtam Hans Grassmann „PICASSO és a MERCEDES-BENZ avagy MI A FIZIKA ?” című könyvében, 33. számmal. Aszerint a fizika tudománya ismer „mezőrészecskéket”, például az erős kölcsönhatás erőterében fellépő gluonok, ezeket megkülönböztetik az „anyagi részecskéktől”, mert például képesek folyamatosan megszűnni és létrejönni. - Ez a zárójeles kék betűs betoldás és a „valamiféle” egy sorral föntebb 2007. október 30-i kiegészítés.) Például mi a helyzet információfizikai vonatkozásban ? De ott életképes lehet egy olyan szemlélet, hogy mindenképpen van közlés !

*

A fenti megjegyzés a „távhatással” kapcsolatban kellő humorérzékkel olvasva jó poén lehet, de adódhat belőle félreértés is. A következőkben kicsit körüljárom ezt a kérdést. Egyszerűen inkább terminológiai, mint lényegi kérdésnek tartom a dolgot, rágódjon rajta, aki akar, én nem vagyok ebben szakértő, és szerintem inkább kell ide jó humorérzék, mint „komoly filozófia”.

Annak idején serdülőkoromban kaptam egy könyvet, aminek a szerzője igyekezett korosztálytól függetlenül megértetni az általános relativitás elméletből néhány ismeretet. Tehát valamiféle leegyszerűsített, emészthető formában értetett meg dolgokat. Ilyen volt a gravitáció. Azt, ahogyan értettem annak idején a dolgot, emlékeim alapján körülbelül úgy fogalmazhatom meg- itt megjegyezve, hogy nincsenek komoly ismereteim az általános relativitás elméletről ! - , hogy a tömeg és a téridő (annak sajátosságai) összefüggő dolgok. „Anyag” és téridő elválaszthatatlanok.

A továbbiakban a fizikában anyagnak mondott dolgokat idézőjelbe teszem. ( Pl. „anyagi részecskék”. ) Számomra a tér filozófiai szempontból egy alapvető anyagi sajátosság. Annyira az, hogy az „anyagtól” és mezőktől teljesen elválaszthatatlan. Egyébként az absztrakt (matematikai) térről ugyanaz a nézetem, mint általában a matematika (absztrakt) fogalmairól, ezt korábban kifejtettem. (Viszont szerintem matematikai leíráshoz például az euklideszi tér nagyon jól jöhet. És lehet beszélni „valós euklideszi térről”, és abban szerkeszthető pontokról. Ha kozmikus léptékben nem ilyen a tér, legfeljebb tele lesz ez a „valós euklideszi tér” furcsaságokkal. Például egy egyenes mentén többször előfordul ugyanaz a csillag. De attól az egyenes az egy egyenes, és a vele párhuzamos egyenesnek az egy tulajdonsága, hogy nem metszi. ** ) Ha az „anyag” és tér egészét tekintem, éppen elválaszthatatlanságuk miatt elsőre nem látszik szerencsés terminológiának bármiféle „távhatásról” beszélni. Viszont a távolság és „távhatás” fogalmai éppen a térrel függenek össze, attól nem elválaszthatóak. Logikailag ott látszana gond, hogy a „távhatást” nem „anyagi”, hanem anyagi sajátosságnak mondtam. És ha az anyag sajátossága a távolság is, akkor mi a fene is az a „távhatás”. ( Hát az anyag másik sajátossága. ) De így nem jutnék előbbre, ezért másképpen : A tér, tehát az „anyag” és mező olyanok, hogy azokban távolságok vannak. A távolságokat ugyan mindig valamilyen „anyagi részekhez” kötjük, ezért viszonylagosak, de szerencsére ez eléggé jól működik, mert ilyen a világ. Ha A pont és B pont között távolság van, és A pontból egy hatás úgy érvényesül B pontban, hogy nem tudom, mi a hatást közvetítő „hordozó” dolog ill. közeg, akkor jobb híján „távhatásról” is beszélhetek. Vagy rendületlenül kereshetem a „hordozót” ill. közeget, vagy ezeket megkerülő magyarázatot, ha az nem „anyag”, mező, „energia”, téridő, stb.

A tér tekinthető az „anyag”, mezők stb. valamiféle alapvető sajátosságának. Nélküle nincs értelme „anyagról”, az „anyag szerkezetéről” beszélni. Ha egy tárgyat felnagyítok, annak „anyagi részecskéi” között méretükhöz képest hatalmas térközök vannak. Ilyen szempontból nincs lényegi eltérés két tárgy közötti térközök és az egyes tárgyak „anyagi részecskéi” közötti térközök között. Ilyen értelemben ezért én csak akkor beszélnék „távhatásról”, ha a „nagy egységes egész” résztartományai közötti hatásokról beszélek, és „mezőrészecskéket”, „energiakvantumokat”, stb. nem tudok belekeverni a dologba. A serdülőkoromban kapott népszerűsítő irodalom alapján például az általános relativitáselmélet szempontjából fölöslegesnek érzem a „távhatás” fogalmát a gravitációval kapcsolatban. Az alapján, ahogy én értettem kb. tizenhárom évesen a dolgot. ( De ennél jóval többet kellene tudnom, ezért nem is megyek bele részletekbe.) Viszont általában – tehát nem az általános relativitás elmélettel összefüggésben ! - nem én beszéltem valamiféle „távhatásról” először, ezért mondtam, hogy ide inkább humorérzék kell. ( Egyébként rémlik nekem, hogy olvastam olyanról, hogy valaki a gravitonokat az elektromágneses kvantumok közé sorolta. Ez valamiféle egyesítési kísérlet lehetett részéről a gravitáció és az elektromágnesesség között. De én legalábbis nem olvastam sikeres egyesítésről, ill. kísérleti eredményekről. )

A gravitációval kapcsolatban többféle terminológiát tudok elképzelni, ha éppen kerülöm a téridő-tömeg páros használatát ( és lehet mondani, hogy csak azért, mert nem vagyok ezekben járatos, hiszen például olyan nem lehet, hogy kerülhetem a téridő használatát ):

1.

Ilyen lenne például az a terminológia, amelyik beszél „gravitációs kölcsönhatásról”, de nem „gravitációs mezőről”, mert ahhoz kellene „mezőrészecske” is, de azt valahogyan ki kellene tudni mutatni, viszont nem sikerül. Itt lehetne akár „távhatásról” is beszélni. ***

2.

Vagy „gravitációs kölcsönhatás”, de olyan mezővel, amelyiknek nincsenek „mezőrészecskéi”. Ez talán a legismertebb.

3.

Vagy „gravitációs kölcsönhatás”, de olyan mezővel, amelyiknek vannak „mezőrészecskéi”.

Amit meg akarok értetni, az az, hogy én például bármilyen részecskéket alkalmazó modelltől minimálisan csak annyit várnék, hogy jó eredményeket adjanak. Ha egy „hipotetikus gravitonnal” valamit sikerülne jobban leírni, akkor beszélhetnék „hipotetikus gravitonokról”. Idővel egyszerűbben mondva gravitonokról. De meglehet, hogy „olyat soha senki nem is detektált, nem hogy látott volna”. És meglehet, hogy nincs és nem is kell „magyarázat” az egészre, elég, hogy a modell használható. De ha még „magyarázat” sincs rá, akkor nem használom, ha éppen nem akarom.

Tehát - nézetem szerint - ezért van az, hogy „távhatásról” beszélni inkább terminológiai és nem lényegi dolog.

A „távhatás” a fenti szövegben inkább poén és amolyan „egyszerűsített saját terminológia hétköznapi használatra”, de annak szerintem jó, ezért a szövegből nem is törlöm. Hiszen az ellenkezőjét állítani veszélyesebb dolog! Akkor olyannak is képzelhetné valaki a világot, ahol bármilyen „távoli hatásnak” megismerhető „hordozója” van. (Ezzel nem azt mondom, hogy nekem például hinnem kellene elektromágnesesség nélküli telepátiában.) Szerintem a tudománynál lényegi dolog, ha keres olyan „hordozót” ill. közeget, amiről még nincs bizonyítva, hogy van, de „logikai szempontból oda kellene”. De szinte hihetetlen lenne számomra, ha valaki „szigorú logikai alapokon” képzelné ilyennek a világot minden más lehetőséget /elképzelést/ kizárva. (De általában tényleg ilyennek látszik a világ.) Vagy éppen ilyen feltevésekre építene filozófiát.

Ez a betoldott (*) megjegyzés 2007. november 15-i

**

Az itt következő pár mondat 2008. augusztus 31-i kiegészítés. Két párhuzamos egyenes az euklideszi geometriában nem metszi egymást. A valós tér elvileg különböző tartományaiban különböző sajátosságú ill. „torzultságú” lehet. Ez a „valós euklideszi térrel” elvileg komoly gondokat okozhat. A valóságban viszont működik a módszer, ilyenek a térképek, vagy a sci-fi filmekben látható 3D-s csillagtérképek. De a valós térben pl. egy lézersugárral egyenest rajzolni lehetetlen, függetlenül a valós tér esetleges torzulásaitól, mivel a gravitáció hat a fényre is, Einstein általános relativitás-elmélete szerint.

***

A távhatás alatt véges sebességű távhatást értek, természetesen. Nem azért, mert a való világnak igazodnia kell az emberi logikához. Számomra nem elfogadható az olyan „filozófia”, ami logikai úton csalhatatlan következtetéseket tesz a valósággal kapcsolatban. De a logika nélkül semmilyen következtetést sem tehet a filozófia. Tehát a távhatás végtelenül gyors voltának elvi lehetőségét ki nem zárva azt mondom, hogy véges sebességgel rendelkező távhatást értek a távhatás kifejezés alatt. Az végtelen sebességgel érvényesülő távhatás lehetősége nagyon valószínűtlennek látszik.

A téves értelmezés lehetőségére tekintettel került be ez a megjegyzés. Amikor először felfedeztem a szöveg pongyolaságát, úgy döntöttem, hogy nem javítom, mert rosszhiszeműnek feltételeztem azt, aki „félreérti” a szöveget. De nem zárható ki a vétlen félreértés lehetősége. A gravitációval kapcsolatban valóban lehet dilemma gravitációs mező sebességével kapcsolatban, de nincs semmiféle bizonyíték a vákuumban terjedő fénynél is gyorsabb gravitációra.

Ez a fenti két megjegyzés (** , ***) 2008. augusztus 31-i.

Egyébként szigorúan filozófiai szempontból számomra

1. "minden létező" és az "anyag összessége" szinonim fogalmak, a magam részéről komolyabban még nem akarok igazolásokkal foglalkozni ilyen tárgykörben, de a "saját kis filozófiai alapjaim" már összeálltak ehhez, a jó irány a "minden létező" felől indulni ( tehát ez nem a fizika tudományának terminológiája ! - Ez a megjegyzés 2007. október 30-i.)

2. nincs olyan "létező", aminek „kívül kell esnie” a fizika és matematika tárgykörén, ha megismerhető**

3. mert éppen az előbbi kettő az anyag alapvető sajátosságaival foglalkozó tudomány.

** például a gondolataimról én azt gondolok amit akarok, ha nem zavar az a tény, hogy elvileg minden szinaptikus, axonokban zajló és idegsejteken, agysejteken belüli elektrokémiai folyamat a maga teljesen "anyagi valójában" vizsgálható

És a magam részéről én nem látnám értelmét a nem megismerhető megismeréséről elmélkedni és "nesze semmi, fogd meg jól" alapon "metafizikai" megközelítésben "semmi kontrollálhatót a talán semmiről" szellemi légvárakat építeni. Üzletet persze lehet csinálni belőle. Az ember szellei szabadsága ezt lehetővé teszi, de csak akkor nem mások és magunk szórakoztatására kigondolt mesevilág, ha matematikai-logikai alapjai vannak. Akkor viszont olyan "szellei építmény", aminek vannak érdemleges alapjai és van köze a tudományos megismeréshez, azzal a kitétellel, hogy feltevésekre épül.

Hogy egyszerűbben mondjam, véleményem szerint : van a fizika, és az tudomány, és van a "metafizika" és az

- vagy tudomány, és akkor fizika és matematika, tehát nincs értelme "metafizikáról" beszélni

- vagy esetleg filozófia

- ha nem tudomány és nem filozófia, akkor mesevilág

/és úgy viszonyul a megismeréshez, mint a mesék általában/ )

Tehát ha bármit leírok, és az nem tudomány és nem filozófia, például mert alapjaiban hibás, az akkor csak mesevilág lehet, hacsak és amennyiben nem elbeszélő történet vagy élménybeszámoló, esetleg tájleírás, stb.

(*2)

Az alábbi mondatból az "erő és a" részt törölnöm kellett. Különben a hiba onnan jöhetett, hogy az erő-és-ügyesség "összekapcsolt" fogalom lehetett a fejemben munka közben.

„Ebben volt jobb az ember. Ezt is lehet „nyers erőként” emlegetni, ha az erő és a ügyesség, előrelátó képesség, és számtalan más részben vagy egészben szenzomotoros képesség fogalma össze van mosva az erő fogalmával.”

(*3)

A eredeti szöveg ("Például kilépve egy ember elméjéből műalkotásba, onnan írásba, onnan másik emberi elmébe költöznek.") pongyolaságot tartalmazott, ezért javítanom kellett.

(*4)

A szövegben található sokdimenziós terekre ill. sokdimenziós fázisterekre utaló részeket töröltem és azokon a helyeken a szöveget értelemszerűen átjavítottam. Az ilyen sokdimenziós terekre épülő "szemléletű" megközelítések további megfontolást igényelnének, de legalábbis számomra nem sok sikert ígérnek. Például egy tárgyat ábrázolhatok három térdimenzióval; ha egyszínű, jöhet három színre - például két színre és egy világos-sötét paraméterre - vonatkozó dimenzió a programokban elterjedten használt színpalettákhoz hasonlóan, (ekkor eddig hat dimenzióig jutottam), de a tárgy lehetséges anyagainál bármilyen próbálkozás komoly gondokhoz vezetne, mert nem látszik semmilyen folyamatos skála. Konkrétabban : még egy metán molekula "dimenziói" is kérdésesek számomra, ha elemi összetevőinek függvényében ( (*16) szén, hidrogén ) akarnám valamiféle "koordinátarendszerben" ábrázolni, ahol ez vagy több tengely az anyagi összetevők dimenzióit jelentené.

Az alábbi szövegrészt részben az előbbi okból, részben azért, hogy érthetőbb legyen, át kellett írnom :

"(Ha élőlények közötti genetikai értelemben tekintett átmenetekről van szó, többségük nem is életképes, ezt a modellt valamiféle nagyon sokdimenziós térrel Richard Dawkins részletesen ismerteti egyik könyvében. De mint emlékeim szerint kifejti, legalább egy, valódi életképes alakokból /fajokból/ álló folytonos összeköttetés van, mert a tudomány jelenlegi állása szerint minden földi élőlény rokonságban áll a többivel !)"

A sokdimenziós térre valószínűleg én gondoltam, nem a szerző írhatta ! Ezért a nemkívánatos részt törölnöm kellett.

A következő szövegrészt hasonló megfontolásokból törölnöm kellett :

"Valójában minden, az ember kultúrában létező, más alakzatoktól kellően elkülöníthető „alakzatot” el lehetne helyezni egy hihetetlenül sokdimenziós térben, de ez a modell legfeljebb „szemléleti szempontból” lehet életképes. ( A fázistér kifejezés itt talányos lenne, nem is vagyok fázisterekben járatos, de nagyon erős az azzal való hasonlóság. Itt is valamiféle „munkapontot” tologatva juthatunk el A „alakzatból” B „alakzatba”. Ha fajokat ábrázolnánk, de génjeik függvényében, az lehetne sokdimenziós fázistér, de igen sok pongyolaság van így is az egészben, mert az én génjeim - nem kiterjesztett ! - fenotípusa is inkább egy halmaz, mint konkrét test. Ha holnapra kiőszül egy hajszálam, az mennyiben genetikailag programozott dolog ? Becsapós a megközelítés, mert kérdés, hogy a szervezetem egészében vannak-e géneket aktiváló tényezők. Tehát sok más probléma mellett, mint például, hogy aktív génjeimet tekintve sokban eltérhetek gyermekkori önmagamtól, ráadásul felmerül a folytonos visszacsatolások elvi lehetősége.)"

(*5)

Az alábbi szövegrészt töröltem, mert fölösleges és zavaró témaváltás, a fenti írásban érzésem szerint nincs helye :

„Visszatérve az előbbi példára az utánzásos tanulással kapcsolatban, meglehet, a genetikai programunk és kultúránk olyan, hogy bizonyos életkorokban vagy bizonyos „pszichés állapotokban” működik igazán jól az utánzásos tanulás, máskor viszont nem „indul be a dolog”. Felnőtteknél erős kontroll ( akár mondhatnám gátlásnak is ) hat ellene. Ha én megismerkedem valakivel, esélyt sem adok magamnál rá. Ha mégis feltűnik egy kósza mozdulatomban vagy hanghordozásomban, beszédstílusban, stb., hogy utánzásos tanulás eredménye, a dolog nálam azonnal erős kontroll alá kerül. Ugyanez például az írásra nem igaz. Biztosan van jelentősége valamiféle „ utánzásos tanulásnak” és szerepazonosulásnak nálam írás közben. ( Csak a fiatalabbak kedvéért : a felnőttek között – legalábbis egyes közösségekben és társadalmi rétegekben - gyakorta „harc”van, ennek egyik fegyvere sok más mellett mások utánzásos tanulásra való hajlamával való visszaélés, másik fegyvere éppen az ilyen tanulás, de különösen a szerepazonosulás hatékony blokkolása. )”

Budapest, 2007. október 28.

(*6)

Az eredeti szöveg részben átjavítva, részben törölve :

„...A gének másolási pontosságáról elképesztő dolgokat közölnek ismeretterjesztő művekben. ( Hasonlót ember még álmában sem alkotott. ...”

Emlékeim szerint ezt a részt még október végén átírtam, de az átírt szövegrész-változat csak ezen a weblapon létezett, legfeljebb néhány napig, később megfeledkeztem róla.

Budapest, 2007. november 04.

(*7)

A következő rész törölve :

„Szakemberektől olvasni olyat, hogy komolyan veszik az Univerzum egy érdekes sajátosságát. Az a sajátossága, hogy olyan rendező folyamatok, struktúrák jelennek meg, amelyek az entrópia ellen dolgoznak. Az élővilág erre a legjobb példa. A rendezetlenség törvénye ellen a rendeződés törvénye hat. ( Általában ez utóbbit tartom „darwini folyamatoknak”, mert ezek a folyamatok evolúciós tendenciákat mutatnak. Mert megvan az elvi esély arra, hogy kezdetben egyszerűbb „struktúrákból” haladjanak az egyre összetettebb és „organikusabb” struktúrák felé. És ha ez mégsem lenne igaz, akkor egy bizonyos rendezettségi fokú alkotórészekből álló rendszer entrópiája növekedne megállás nélkül. Van szerző, aki „szupercivilizációk” példájával próbálja szemléltetni azt, amikor egy nagyon erős „rendező erő” kozmikus méretekben küzd az entrópia ellen. )”

Az egész „rendezetlenség törvénye” - „rendező erő” párosnak nincs jelentősége a mémelmélet szempontjából, ezért töröltem. És vigyázat !! Nem természeti törvényekről beszéltem ! Inkább valamilyen szemléletet kifejező dolgok lettek volna, „olyasféle” funkcióval a szövegben, mint egy hasonlat, de roppant zavaróak voltak, különösen együtt emlegetve őket az entrópiával.

(*8)

A következő mondatok hasonló okokból törölve :

„Ha bármilyen rendszerben ilyen folyamatok vannak, akkor ott a rendeződés törvénye hat a rendezetlenség törvényével szemben. Ha az előbbi szakember éppen információfizikával foglalkozik, akkor az információban megjelenő struktúrákkal foglalkozik.”

Budapest, 2007. október 30.

(*9)

Törölve és új szöveggel helyettesítve ez a mondatrész : „ ..két dolog áll elő.”

(*10)

Az alábbi szövegrészt 2008. augusztus 31-én töröltem szövegből és újjal helyettesítettem :

„Ami hátravan, az talán olyanoknak, akik nem ilyen irányultságúak, különösen ha nem gondolkodtak el a dolgon, a legnehezebb. A filozófiai témájú, 2007. február 17-i írásomban van egy mondat : „Képzeletük szellemvilága pedig ugye a „túloldal”, a szerveződések legmagasabb szintjén, nem pedig a legalacsonyabb szinten.” Ez nagyon tömör, szándékom az volt, hogy csak az értse, akinek csak „vennie kell a lapot” és tudja, miről van szó. Most egy kicsit bővebben : Az világos, hogy ha a matematikai törvényekről felteszem, hogy létezniük kellett egy valamiféle Teremtés előtt, és a „Mindenség törvényei” mondjuk négy oldalban leírható matematikai formulák, amelyek a „legalacsonyabb szintű” szerveződés – avagy totalitás – szintjén hatnak – például a kvarkok szintjén ( de pontosan hol is ?! ), akkor minden más „magasabb szintű szerveződés” - például a kémia szintje, a biológia szintje, az emberi társadalom szintje - az „alatta” lévő totalitásokból ered, azok törvényszerűségein nyugszik, tehát részben és végső soron azon a „bizonyos négy oldalas” matematikán, annak a matematikának a sajátosságain. Tehát a matematika ilyen értelemben a legalsó szinten jelentkezik. Holott – ahogy korábban utaltam rá – például a hiperbola ideájával gondban vagyunk, mert az éppen az egyik „legmagasabb szinten”, az emberi elme és kultúra absztrakciójában jelenik meg, mint fogalom. A matematikával csak addig van baj, amíg nem materialista filozófiai ( azaz jó filozófiai ) alapokon közelítjük meg a dolgot. Materialista filozófia azt tudja biztosan, hogy van olyan fogalmunk, hogy hiperbola. Az egy szellemi produktum, egyúttal valaminek a szentenciája és tükröződése. De az a valami – amire van egy fogalmunk - nem több és nem kevesebb, mint az anyag egy vagy több sajátossága. A matematikai törvényeknek és fogalmaknak marad akkor a „legfelsőbb” szintek valamelyike, de innen kezdve izgalmas a dolog. Ja, hát az a bizonyos szellemvilág. Mert a szövegem spontán módon, de későbbi szerkesztési szempontok miatt már szándékosan kétértelmű. Nekem is van szellemem, van például „csapatszellem” és van például a szellemek birodalma. Kellő matematikai absztrakcióval megalkotható számos olyan hipotetikus tartomány, ami szabad szemmel nem látható, legfeljebb fantáziadús ábrák, képek vagy videók segítségével – például virtuális játékok és virtuális világ – és ezekre mondhatjuk, hogy részei egy olyan totalitásoknak, amelynek bizonyos részeivel kapcsolatban vagyunk, bizonyos részeivel nem. De a természet – az általunk ismert Univerzum ! - sajátosságaiból adódóan bizonyos szintű totalitásokat marhára nehéz észrevenni és megtapasztani ! Tévedés ne essék, nem azt mondtam most, hogy azok, amennyiben a mi „szellei termékeink”, nem uralhatjuk őket. Amennyiben a mi szellei termékeink.

Például a „mémek” mennyiben célzatosan modellalkotásra kreált fogalmak és mennyiben olyan dolgok,

1.

amelyek vagy önmagukban is léteznek, és belátható, hogy önmagukban is léteznének akkor is, ha az ember helyét mesterségek intelligencia venné át

2.

vagy nagyon jól sikerült fogalmak, amelyek jól közelítenek valamit (egy vagy több anyagi sajátosságot) , aminek filozófiai értelemben a tükröződései.

( A sajátosság alatt itt bármilyen szerveződést, struktúrát, stb. is értek. Például két alma és három alma közötti sajátosságbeli különbségek egyike, hogy az előbbi struktúrában valamiből kettő van, az utóbbiban három. De nincs filozófiai értelemben jelentős különbség a „mennyiség” és „minőség” között. Egyszerűen sajátosságok. )

A két előbbi megközelítés között filozófiai értelemben nincs lényegi különbség. A klasszikus materialista filozófia szerint a gépjárművek éppen létező összessége létezik tőlem függetlenül is. Ha meghalok, vagy csak éppen alszom, azok nem foszlanak semmivé. Az én materialista filozófiám szerint viszont nincs értelme arról beszélni, ami tőlem és tőlünk egyaránt függetlenül „önmagában valóan” létezik. Mert számomra minden, ami valóság, az az elmémben van jelen, ott tükröződik minden kép, hang, és így tovább. Az észleleteim és ismereteim a valóság, és az az elmében van. Ez mindenkire igaz. Amikor körülbelül négyéves voltam, hatalmas változás állt be az elmémben. Még szerencse, hogy később még gyerek fejjel sem tévedtem abban, hogy az egy felismerés volt, és nem a világ változott meg hirtelen. Azt hiszem, a nagymamám kezét fogtam a Bocskai út környékén, valahol az út mellett, talán egy zebránál, amikor feltűnt, hogy az a VALAMI, amiből sok van az utakon, valójában nem egyféle VALAMI. Azt hiszem, felfedeztem a gépkocsikat. Talán a buszokat is. Holott a szememmel addig sem volt semmi baj. Láttam, de az akkori fogalmaim szerint észleltem. Onnan kezdve két-háromféle VALAMIK voltak számomra a kerekeken guruló gépjárművek. A VALAMIK kezdetben mind kerekesek voltak és műutakon mozogtak. Nem definíció tette őket azzá, hanem számomra az volt a műutak világa. A felnőttek észleletei között már nem lehet jelentős különbség, ha ugyanakkor, ugyanazt tapasztalják meg. Éppen ezért nagy biztonsággal kijelenthetjük, hogy az a valami pontosan micsoda, amit többen egyszerre észlelünk, és az alapján megmondhatjuk, hogy úgy látszik, az a valami a tőlünk függetlenül is létezhető világ jól körülírt része (azaz nagyon jól látunk egy vagy több anyagi sajátosságot, nem kell attól tartanunk, hogy hacsak a világban nem áll be döbbenetes változás, akkor a sarkon szabálytalanul parkoló Škoda átminősül sudár nyárfává). Az észlelés és felfogás előbbi „pontosabbá” válásának nincsenek elvi határai. Ezért gyakorlatias értelemben – és az én terminológiám szerint köznapi értelemben - nyugodtan mondhatjuk, hogy vannak atomok, és ha mi nem leszünk, akkor is lesznek atomok. Gyakorlatilag ezek alapján elkülönítjük a képzeteinket és észleleteinket attól, amire vonatkoznak. Az előbb általam említett „jó filozófiai alap” általában ( még a tudományban is ) roppant zavaró lenne, ha az az én alapom. De az én filozófiai alapom jócskán „leegyszerűsíti a dolgokat” akkor, ha olyasmiről van szó, ami szabad szemmel a maga „fizikai valójában” talán soha nem lesz látható.

Egyszerűen olyan szellemi birodalom részének kellene ezeket tekinteni ( az én filozófiám szerint nem belátható ideig annak kell tekinteni ),

amelyiket mondhatunk szellemi produktumnak, ami belátásunk és képességeink szerint igazodik ahhoz a misztikus „valósághoz” (anyagi sajátosságokhoz) ,

aminek vannak – felfogásunk és gondolkodásunk szerint - valódi sajátosságai, és nem kell folyton azzal bajlódnunk, hogy mennyiben „kitalált” és „mennyiben „valódi” az az elménkben létező kép. ( De egyébként kell azzal bajlódnunk, hogy mennyiben kitalált dolog, mert ez a megismerés lényege. )

Ha a mémelmélet hipotetikus „mémekkel” dolgozna, és egy sor dolog érthetőbbé válna általa, másfelől nem vezetne bizonyíthatóan hibás következtetésekre vagy bizonyíthatóan hibás eredményekre, akkor idővel „valóságos dolgokként” kezelnénk őket. Még akkor is, ha legfeljebb annyiban nem kreált fogalmak, mint az idő fogalma. Az időt is valóságosként kezeljük, noha vannak, akiknek kétségeik vannak vele kapcsolatban. ( Nekem gimnazista korom óta vannak, de alaposabb fizikai ismeretekre lenne szükségem, hogy tisztázzam magamban a dolgot. ) Nagyjából hasonló lehet a helyzet minden olyan elemei részecskénél kisebb struktúrával, amit fizikai modellek használnak. Ha például a szuperhúrok elmélete „bejönne”, mert „mindent világossá tenne”, valóságosként kezelnénk a szuperhúrokat, holott lehet éppen hogy az egész egy olyan modell, aminek alkotórészeiről nem tudnánk biztosan megmondani, mennyiben kitalált dolgok. ( És nem bajlódnánk azzal, hogy van-e és hány meg nem ismert vagy meg nem ismerhető totalitás (az anyag egy „szerveződési szintje”) - a szuperhúrok szintjétől „lefelé”.)”

Mint ahogyan említem a szövegben is, a fenti filozófiai tárgyú részt töröltem a szövegből, mert használhatóbb saját filozófiai terminológiám van a tükrözésre.

Budapest, 2008. augusztus 31.

(*11)

Az alábbi szövegtöredék nem szándékosan maradt a szövegben és ezért töröltem onnan :

„Nagyon kis fogalmi eltérés van, például az emlékeket ellkülömníthetem”

Ez egy törölt szöveg maradéka volt, ami véletlenül ott maradt. Az emlékeimtől én el tudom különíteni magam, de olyan helyetekben, ahol affektív érzelmek működnek, már nem. Nyugodtan üldögélve tudom az emlékeimet vizsgálgatni. De egyébként csak akkor, ha indulatos vagyok, vagy tudok szituzni sztereotípiákkal és szerepekkel, mindezekhez viszont kellő erőnlét és kipihent agy kell. Azt sem tudom, másokra ebből mi igaz, tehát az emlékek témáját nem bolygatom.

Különben a fenti szövegtöredékből látszik, hogy milyen, amikor ilyen témákon dolgozom. Tehát akkor van valami, ami nagyon hasonlít az indulatokhoz, nincs olyan, hogy szépen, ahogy a csillag megy az égen, ügyelve arra, hogy ne legyen elütés, legyen közben jól fésült és ügyeljen a teafoltokra az asztalon, stb. A sütim pedig már égett oda, sőt, szénné égettem egy egészt csirkét, tehát ezeken már rég túl vagyok. Az öltésem meg szétszakadt a pantallómon. Újraöltöttem, de megint szétszakadt. (Azért szakadt szét, amiért a gyári varrás is szétszakadt.)

(*12)

Az „gomba” átjavítva erre : „gombáé”

Budapest, 2007. november 01.

(*13)

A szövegből törölve : „iBasic,”

Az iBasic tévedésből került bele a felsorolásba, többszöri teszt alapján mondhatom, hogy az rnd() függvény tökéletes random függvényként működik az én Pentium II. 400MHz-es gépemen. ( Viszont nagy hátránya, hogy a számok szöveges reprezentációja tizedespont után két tizedesjegy, az is kerekítve. Erre a gondra még nem találtam megoldást. )

Budapest, 2007. november 05.

(*14)

Úgy döntöttem, hogy az alábbiakat törlöm a szövegből, mert alaposabb fizikai ismeretekre kellene szert tennem ebben a témában. Amit jelenlegi ismereteim alapján hozzá tudok fűzni bármiféle „távhatáshoz”, azt ott a * megjegyzésnél megtettem.

A törölt szövegrész :

„Az én jelenlegi fizikai ismereteim szerint nincs kölcsönhatás energiaközlés nélkül, csak éppen gravitonokat még nem detektált senki sem. De mert nem vagyok a fizikában jártas, "bizalmi" alapon elfogadom, hogy valaminek a gravitációnál is közölnie kell például két egymással nem érintkező test között, csak az igen jó kérdés, hogy mi közöl.”

Budapest, 2007. november 15.

(*15)

Az alábbi szövegrész törölve :

„, de valamiféle energiakvantumok nélkül nekem eléggé talányos dolog lenne.”

Mostani meglátásom szerint az energia anyagi sajátosságot tükröző anyagi jellemző, amely a munkavégző képességgel áll összefüggésben, azt fejezi ki. És mint Einstein óta tudott dolog, szorosan összefügg a tömeggel. (Az utóbbit mindenki tanulja főiskolán vagy egyetemen. A kettő olyan szorosan összefügg, hogy feltehető az is, ugyanazt az egy anyagi sajátosságot tükrözik.)

Az energiát kvantáltnak csak azért képzeltem, mert ezt tanultam. Ilyen vonatkozásban „filozófiai jóslatoknak” nincs sok értelme, egyszerűen tapasztalati tények vannak. A jó filozófia pedig tapasztalati tényeken alapul. Viszont a legkisebb energia csomagok oka kevéske tudásom szerint a legalább időlegesen stabil rezgésállapotokkal és a rendszerben lehetséges hullámhosszokkal függ össze, ezért én még nem látom okát annak, hogy „alapigazságként” kellene kezelni az energia kvantumok jelenségét. Talán ehhez keveset tudok.

Budapest, 2008. szeptember 15.

(*16)

A törölt szövegrész : „oxigén,” Ez sajnos átgondolatlanságból illetve a kellő önkontroll hiánya miatt került bele a szövegbe. A mentségem csak az, hogy ebben a mém témában írás közben mindig a lényegi összefüggésekkel dolgoztam, az a „reprezentációs” szint, amin folyt a munka. ( Nem rutinmunka volt. Ilyen témákban az apró hibák nálam előfordulhatnak, de azok jó részét menet közben vagy első olvasáskor kijavítom. Például a **** megjegyzés két részből áll, ezek egyike három napos, a másik, kék betűs rész egy információfizikai könyv olvasásakor állt össze, évekkel ezelőtt, de csak ez a munka tudta előhozni, különben nem ugrott volna be. )

Budapest, 2007. november 01.