2.
Milyen legyen az alkotmány

Az alaptörvény legyen inkább rövid és tartalmilag - itt jogi értelemben véve - egyszerű technikai szöveg. Sok olyan elgondolás lehetséges, amelyek a témához kapcsolódnak és amelyekhez kapcsolódó tartalmakat törvénybe érdemes foglalni, de nem az alaptörvénybe. Esetleg nem is alaptörvényről, hanem
(
alaptörvényről és ahhoz kapcsolódó törvényekről
ÉS/VAGY
alaptörvényről és ahhoz kapcsolódó (alap)törvénycsomagról
)
VAGY
alaptörvényekről
VAGY
alaptörvényekről és azokhoz kapcsolódó törvényekről
érdemes beszélni.

A rövidség és egyszerűség melletti fő érv a mobilitás és alakíthatóság. Legyen lehetséges az alaptörvényt (alaptörvényeket) könnyen és gyorsan módosítani, elhanyagolható kockázatokkal.

3.
A szent korona mint közjogi méltóság

Egyetértek a szent korona (avagy Szentkorona, avagy Szent Korona ), mint legfőbb(?) ″/köz/jogi személy″ (avagy legfőbb(?) ″/köz/jogi méltóság″) alkalmazásával, a következők szerint illetve a következőkre hivatkozva :
2009-ben egy akkori kollégám, aki nemzeti érzelmű és a Magyar Szigetre jár, kifejtette, hogyha Izrael és Irán háborúba lép egymással, belép önkéntesként harcolni az irániak oldalán a háborúba. Ehhez persze hogy joga van, mert embernek született. Születésénél fogva minden ember szabadon eldöntheti, akar-e fegyvert tartani és fegyvert viselni, hogy akar-e háborúzni és akar-e embert ölni. Felesleges hozzátenni, hogy mindezt persze ″felelőssége tudatában, tudva azt, hogy mit is tesz egyáltalában, tudva, hogy minden tettének következményei vannak″. Ez akkor is így van, ha nem tud róla. Egy szabad ember eldöntheti, hogy magára nézve kötelezőnek tart-e egy törvényt vagy sem. Felesleges hozzátenni, hogy a törvény megszegésének következményei vannak. (Hacsak - például és teljes felsorolást nem adva - nem értelmi fogyatékos vagy kiskorú, akkor nem árt ezt tudatni vele.) Ez a ″legfőbb jogi személy″ nekem produktum, másnak talán nem, és lehet ez a produktum a szent hajbodorító is, birtokolni pedig nem birtokol semmit sem, amit személyek nem vélnek általa bírhatni, engem végképp nem. Ha nem a szent korona vagy más hasonló produktum ez a ″legfőbb jogi személy″, annak komoly anomália lehet a következménye, a következők szerint : Felteszem, hogy a Magyar Köztársaság kormánya hadat üzen Izraelnek. Én az egyszerű definíciók és átlátható alapfogalomrendszerek híve vagyok. Az én definícióm szerint Izrael egy terrorállam, az volt még néhány éve is, jelentős változás nem hírlik. (Persze biztosan ″fejlődnek″ ők is. Azok a fiatalok, akik Izraelt rakétákkal lőtték, saját fogalmaik szerint lehetnek szabadsághősök, az én definícióm szerint terroristák /is egyúttal/. Feleslegesnek látszik háromoldalas definíciókat kreálni csak azért, hogy az így csiholt fogalomrendszerben semmilyen esetben se lehessen egy szabadsághős egyúttal terrorista is. Az ilyesmi nekem már álerkölcs. Bár éppenséggel az erkölcs éppen ilyen sokaknál.) Egy terrorállamot nemzetközi fellépéssel kell megfékezni, az lehet háború is, de én a békés megoldások híve vagyok. Ezért kijelenteném, hogy felőlem a Magyar Köztársaság kormánya azzal háborúzik, akivel kedve tartja, de én nem esküdtem hűséget a Magyar Köztársaság kormányának, sem a Magyar Köztársaság parlamentjének, sem a Magyar Köztársaság elnökének, nem is akarok egyiknek sem. Aki egyetért velük, és/vagy akinek kötelme azt megtenni és nem vonja ki magát kötelme alól, az elmegy háborúzni Izrael ellen vagy itthon támogatja a háborút, szereli a lőszert ésatöbbi. Nekem ugyan mi közöm ezekhez. Mire megmondaná dicső vitézlő kormányom, hogy nem úgy van az. Mire megmondhatnám, hogy én a szent koronának (vagy szent koronára ??? ) esküdtem, tehát úgy van az, a többit megvitathatjuk a bíróságon. (Hogy hogyan tudok egy tárgynak esküdni ? Hát úgy a legkönnyebben, az nem beszél bele.) Még mielőtt szegény Marson élő kolóniákat támadna hőn szeretett kormányom, mert ugyan bármilyen haditettének egyedüli igazi oka a honvédelem, de a hont a Marson kell védeni, olyan szerencsétlen tengődő telepesek ellen, akik a napi betevőért küzködnek, nemhogy interplanetáris nukleáris robbanófejes rakétákat építseken. De azért kell bölcsészeket kinevelni, hogy buta és tanulatlan honpolgárokat szerényen előadott huszonnégyezer kötetes szellemi építményük sűrű erdelyébe vezesse és fiktív vadonuk lombos fáinak struktúráiba rejtett komplexitásában egyszerre csak előálljon a való : a csúnya gonosz marslakó telepesek összesküvése szegény Magyarország ellen. (Nem, az internet nem ilyen ! Itt szokás egyszerűen fogalmazni.)

Annak idején gimnazista koromban kedves olvasmányom volt Benjamin Rochefort : ″Tulipán Fanfan, az ördöngős francia, I-II. kötet″ című regénye. Ott Fanafan szemszögéből láttatja az 1789-es francia forradalmat. (Persze hogy úgy láttatja, ahogy láttatni akarja. Gondolom, nem erőszakkal kényszerítették, hogy úgy írja.) A derék, derék, nagyon derék forradalmárok biztosan keresték a jogszerű cselekmények lehetséges sorát, de szerintem nem találták. Persze lehet, hogy mindent végigcsináltak, és nem csak azért, hogy mondva legyen, az is megvolt, mielőtt lincseltek. Hanem annál kicsit komolyabb igyekezettel. Gondolom korábban publikáltak, de a kormányzat nem bírta az írásos kritikát. Ha nem bírja, nem bírja, az az ő baja. Tiltotta is ? Akkor el lehet menni a bíróságra vádat emelni a kormányzat vagy személy szerint a király ellen, mert korlátozza a szólás szabadságát. (Ha nem lehet, miért nem lehet ? Az nem jogállam. A királyságok általában jogállamok.) Akkor következne a koncepciós nyilvános kirakatperek és a zárt ajtós koncepciós perek sorozata, végül megtelnének a börtönök a szegény, szegény, nagyon szegény politikai foglyokkal. (Sok kell legyen belőlük, merthogy a szólást nagyon üldözik, úgy-e. Ugye.) Amikor bevette a forradalmi ... (mi is ide a jó szó ? tömeg ?) a Bastille-t, talált foglyot néhányat, sokkal többet nem. (Annyit olvasmányos emlékeim szerint. A következőkben megnevezett forrás szerint hetet.) Én úgy tippelnék, hogy azok legfeljebb ha az ítéletük indoklása szerint voltak köztörvényes bűnelkövetők. Mert arra nyugodtan tehetném a tétetemet, hogy kiszabadításukkor hirtelen megvilágosodtak és ráeszmáéltek arra, hogy voltaképpen politikai elítéltek voltak, sőt, sanyarú sorsuk egyedüli oka politikai üldözésük volt. Éljen a forradalom. De ez a tipp nem jönne be. (Pedig így megy ez. Aki bűnöző, annak a legkevesebb az ilyen megvilágosodás. Elhanyagolható egyéb dolgaihoz mérten.) A témában a következő oldalon keresztül találtam rá a cikkre, ez az oldal egészben újraközli :

http://www.lemontree.hu/egyebkep/linkkep/history/tortenetek/ujkor/031_bastille.htm
( Cím : A Bastille históriája , Forrás: Mult-kor.hu )

A Bastille parancsnoka, de Lanuey kormányzó súlyos hibát követett el. A szitu egyszerű ″ki kivel van″ szitu volt, tehát mindenki(?) mérlegelt, ki a nyerő, a királypárti vagy a nemzetgyűléspárti, melyikhez nyerő tartozni.

Egy katonatiszt végrehajtja a kapott parancsot vagy parancsot szeg.

Erről eszembe jut egy történet, amit a nagypapám mesélt. Annak idején egy mocsár volt az akadály valahol a keleti fronton. A tábori csendőrtiszt bele akarta kúszatni a katonákat a mocsárba. Mire a tiszt, akit utasítani próbált, fejbelőtte őt a pisztolyával.

Én de Lanuey helyében a keményvonalas megoldást választottam volna : Értésére adtam volna a lelkes és bársonyos lelkületű egybegyűlteknek, hogy ha megközelítik a felvonóhidat vagy erőket vonnak össze az épület előtt illetve - körül, azt támadásnak tekintem. Ha becses személyük kellő felhatalmazás, bírói döntés, jogosítvány nélkül másokat erővel arra próbál kényszeríteni, hogy akaratuknak tevőlegesen engedjen, az bűn. (Megjegyzés : Definitíven ez a terrorizmus.) Az ilyen tett támadás az emberi méltóság (szabadságérzet) és szabadság ellen, olyan súlyos bűn, mely a körülményeket mérlegelve azonnali haditetteket idéz elő, mert csak így fékezhető meg. Ezt tudatni tíz perc. Kartáccsal töltetni a lövegeket fél óra. (És a szegény derék de Lanuey a lincselést így sem úszta meg. Ja igen, ez az előzmények miatt humánus lincselés volt.)

Tudja azt mindenki, miért kellett meghalnia. Ki az a ″mindenki″ ? Hát nem az olyan royalista hazaárulók, akik azt terjesztik, hogy a forradalmárok tettetikkel harcra provokálják a külföldi hatalmakat, mert így okot találhatnak (mármint a forradalmárok, nem a külföldi hatalmak) politikai ellenfeleiket hazaárulónak nevezhetni. Márminthogy ártatlanokat koholt vádakkal kivégeznek, miszerint is azok hazaárulók. Merthogy ezzel bőszítenék fel a környező országok kormányait. Ekkor aztán mondhatná minden igaz forradalmár, hogy ő igaz hazafi, kinek legfőbb és szent kötelessége a haza védelme, és aki nincs vele az nem egyszerűen a forradalom ügyét árulja el, hanem a hazáját. Na, ilyenek a royalisták : Sokuk semmirekellő volt a királyság idejében, de most bezzeg azzal hozakodnak elő, hogy ott volt igazi jogállam, merthogy a forradalom egy bűntett, a forradalmárok bűnözők, legfőbb ténykedésük pedig társaik kivégeztetése, hogy minél kevesebben tanusíthassák bűntetteiket. De az még semmi. Azt is mondják ezek a királyságpárti urak, hogy ők a királynak esküdtek és a királyt trónjától meg nem foszthatja egy ilyen köztörvényes kalandorokból álló banda. Merthogy legyen forradalom, de akkor legyen általános szavazás, ne hivatkozzanak nemzetgyűlésre. És az még semmi, merthogy ezek szerint (mármint a royalisták szerint) egy ilyen szavazás eredménye sem okozhat kötelezőséget rájuk nézve, mivelhogy puszta többségi elven Hajdemákia vitézlő fővezérét pajzsra emeli, az pedig engedve a többségi óhajnak parancsot ad rablóhadjáratokra. És ha nem méltatja az emberrablásokat és a rabszolgatartást, attól még a Hajdemákok azt tehetik éppen. Segédekre mindig szükség van.
(A ″Hajdemák″ kifejezéssel Jókai Mórt idézem.)

4.
Az emberi jogokról

Az emberi jogokról röviden. Minden ember úgy születik, hogy megtehet bármit képességei és körülményi szerint. Ez a teljes cselekvési szabadság, cselekvés alatt értve bármilyen tevékenységet, kiemelten is említve az életteréhez kapcsolódó cselekményeket, a birtoklást, a szólás- és véleménynyilvánítást, a fegyvertartást és fegyverviselést. Mint említettem, én az egyszerű definíciók és átlátható alapfogalomrendszerek híve vagyok. Egyszerű definíció szerint az emberi szabadságjogok az előbbi cselekvési szabadsággal azonosak, azokért nem kell megküzdeni, azokat nem kell kivívni. Azok minden embert megilletnek azért, mert embernek születtek. Az emberi jogok ilyen értelmezése azt eredményezi, hogy az emberi jogok (illetve azok gyakorlása) konfliktusokhoz vezet. Az így értelmezett emberi jogok egymással konfliktusban vannak. De a 3. pontban említett szellemi kártyavárakhoz az vezet, ha például többoldalas definíciókat próbál valaki kreálni az emberi jogokra csak azért, hogy azok ellentmondásmentesek legyenek. Az ilyen ténykedés elkerülhetetlenül oda vezet, hogy olyan személyes politikai állásfoglalás, személyes erkölcsi világnézet épül a definíciókba, amely nehezen ellenőrizhető és kontrollálható. Az ilyen szellemi építményekből lehet annyi, ahányan nekilátnak definiálni. Lehet belőle többmillirád is, figyelembe véve az emberiség mai létszámát.
Nézetem szerint a lényegesen egyszerűbb módszer az egyszerű definiálás, ekkor a komplexitás a logikai felépítményben jelentkezik. (Azt persze tudom, hogy a legtöbb köznapi fogalom egyszerűen nem definiálható, ennek jól látható oka van. A szigorú definiálás legalább annyiban hátráltatja a megismerést és a mindennapi használatot, mint amennyire segíti. Tehát a szigorúan definiáló észjárás mémstruktúráira erős szelekciós nyomás nehezedik.)
Az előbbieknek ez a következménye :
Ebben a fogalmi rendszerben senki sem lázadhat, mert az (a lázadás mint ténykedés) ebben a fogalmi rendszerben nem értelmezhető. Nincs miért vagy mi ellen lázadni. Ámde joga van megvédeni vele született emberi jogait. Akár a köztérre kiállva, fegyverrel a kézben. Szabad férfiak velük született joga bármilyen zászlót és hadijelvényt vinni, ha úgy van kedvük. Ekkor bármilyen öltözetet (azon belül is : egyenruhát) ölteni, ha úgy van kedvük. Lehet ekkor ruházatuk harci díszekkel ékes, sőt minden ruházatuk lehet egyúttal harcidísz. Viselhetnek ekkor fegyvert, ha úgy van kedvük. Ha régmúlt szokásait veszik maguknak például, rituális harcitáncokat járhatnak, harci dalokat énekelhetnek. Mert joguk van kiállni saját szabadságuk mellett. Joguk van kiállni az övéik szabadsága mellett, azokon belül is olyanoké mellett, akik közös életterükben élnek. Amikor ezt teszik, a legszebb liberális értékek mellett állnak ki. És ha nem értek egyet velük, legfeljebb nem kedveljük egymást. Akár lőhetünk is egymásra.
A közhelyes példa az autópálya. Szabad akaratomból - megszegve szabályokat és törvényeket - besétálhatok az autópályára, a felém közeledő autók elé. Az autósok pedig szabad akaratukból jól okolhatóan elgázolhatnak, mert ha így a legkisebb az esély arra, hogy tömeghalált okozok a forgalmas autópályán. Az ellentétek konfliktusokat, küzdelmeket és vitákat okoznak, ezek valamilyen végeredménye illetve következménye a szokások, erkölcsök, szabályok, törvények egésze. De bármilyen törvény - ebben a modellben - a logikai felépítményben jelentkezik, és könnyen átszabható. Ez a princípiumokat kevéssé érinti. (Itt most nem térek ki arra, hogy a komplexitások adódó szerveződési szintjei miatt az egyszerű princípiumokra épített logikai felépítmények várhatóan falsak, nem beszélve a határozatlansági elvekről. De ez nem természettudomány és nem baj, ha vannak ″kis anomáliák″ a logikai felépítményben. Egyszerűen fogalmazva : Az keresi a kiskapukat, aki ügyeskedni akar. ) Éppen ezért az, aki a jogi lehetőségeket kikerülve küzd elemi emberi jogaiért (ami szabadsági fokainak függvényében lehet bármi elképzelhető - akár bolygókat is mozgathat puszta tekintetével, ha arra képes), annak jól meg kell választania eszközeit.
Vagyis : Lehet olyan rendeletet hozni, ami korlátozza a szabad fegyverviselést Budapesten, de azt nagyon jól meg kell tudni okolni, mert nem kapcsolódik szükségszerűen olyan tevékenységhez, ami másokat hátrányosan érint vagy veszélyeztet. (Ha a Kaliber szakcikkeit veszem alapul, mondhatom, hogy éppen fordítva van. gy több a fegyveres bűnelkövetés.) Hacsak nem az hátrányos valakinek, hogy mások nem az ő becses személyéért léteznek, nem vetik minden tócsába odafektetve magukat, hogy a becses kiválasztott száraz lábbal lépdeljen tovább. Az ilyen becses kiválasztottak kissé kiterjesztett - alig 1km-es sugarú - perszonális zónájában zavaró lehet egy fegyverviselő szabad ember. Nekem semmi dolgom azzal, ki hord fegyvert, ki sem. Inkább azzal van dolgom, ki lő rám, ki nem. És a többségi elv taglalásakor még el sem sütöttem, hogy mikor úgy döntök, hogy ötéves óvodásokat fogok, jók lesznek rántva, de ha olajra nem futja, saját zsírjukban kisütve. Mire a többség megmondja, hogy talán jobb ha pusztuljak, egyébként pedig erkölcsöt és törvényt sértek. De ha én nem teszek ilyet, egy másnap arra ébredhetek, hogy ezt teszi hatmillirárd ember. És éppen kioktat többségi akaratról, közerkölcsről, arról, hogy kinek nem jött meg az esze, és arról, hogy miért én vagyok fogalmaik szerint a terrorista.
Radnóti Miklós saját életteréről írt, amikor ezt írta : ″..s az iskolába menvén, a járda peremén, hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én ..″

5.
A szavazati jogról
Megjegyzés : Ez a pont nem kapcsolódik szorosan az alkotmányhoz.

A szavazati joggal kapcsolatban egyetértek Havas Henrik évekkel ezelőtti felvetésével. (Az ilyen tárgyú publikációját nem ismerem, ha van ilyen. A könyveit nem olvastam. A google.hu a ″Havas Henrik távszavazás″ keresésre nem adott túl ígéretes eredményeket, másoknak sikeresebb keresést kívánok.) Azt sem tudom, teljes egészében tőle ered-e az ötlet vagy kollekív produktum.
Itt csak az alapötletet egészítem ki ízlésem szerint : Bármelyik szavazati joggal rendelkező állampolgár jogosult legyen bármilyen parlamenti döntéshozatal folyamán - azon belül is kiemelten említve a törvényhozás folyamatát - távszavazni. Ilyenkor részarányosan kiváltja a képviselője szavazatát. Ez egy olyan voks-rendszer, ahol egy képviselő egy szavazatával több voksot delegál, annyit, ahány szavazója van. Egy parlamenti szavazás alkalmával a távszavazó helyett nem kell szavaznia a képviselőnek, csak azok helyett, akik nem élnek a távszavazás lehetőségével. Csak szemléleti kérdés, hogy ezt úgy fogalmazom, hogy a távszavazó képes felülírni a képviselője által delegált választói voksokból egyet, vagy azt mondom, hogy kivált azok közül egyet úgy, hogy a helyére lép. Ha a képviselő 25000 szavazója nevében delegált egy szavazáson, akkor ő 25000 voksot tesz egy szavazatával, ha nincs távszavazója. Ha van egy távszavazó, akkor a képviselő egy szavazata 24999 voks, a távszavazó voksa pedig 1. Elképzelésem szerint a távszavazás lehetőség, nem pedig államilag finanszírozott szolgáltatás, ezért mindenki szándéka és szabadsági foka szerint élhet a lehetőséggel, a technikai megalósítás költségeit a távszavazók állják, nem az állam.

6.
Az élettérről
Megjegyzés : Ez a pont nem kapcsolódik szorosan az alkotmányhoz.

Ez nem olyan bonyolult téma, mint amilyennek látszik. Ha valaki budapesti és tapasztalni akar élhető és kívánatos életteret és ott ahol él, ilyen nem tapasztalható, az jó időben guruljon ki kerékpárral valamerre a városból. Ha rossz társasága lenne, tegye ezt egyedül. (Van egyszerűbb is : Budapesten akkora élettere lehet bárkinek, ha egészséges és mozogni képes, hogy egyszerűen nem tudja belakni, bemozogni. Este 10 óra után a Margitsziget nemritkán olyan, mintha nem is Budapesten lenne. De helybeliek nappal ezt nem hagyják annyiban, lehetetlen Budapesten úgy bringázni, hogy egynémelyek kéretlenül oda ne szóljanak a kerékpárosnak. Az ilyesmi van hogy zavaró, van hogy nem az, van hogy kedve van a bringásnak is odaszólni másoknak, van hogy nem. De az ilyen helyzetek többségét ki tudja kerülni, ha akarja.) Az alapkoncepió az, hogy az ember biológiai (illetve pszichológiai) adottságai miatt valahogyan viszonyul az életteréhez. Ez az élettér, ahogyan észleli, megtapasztalja elsősorban az észlelt ″fizikai″ (pl. tárgyi) környezetben mutatkozó tér, nem valamiféle szemmel láthatatlan ″szociális tér″. De ez utóbbi általában együtt jár az előbbivel, mert a legtöbb ember mások társaságában tölti ideje nagy részét. Az ember ősei feltehetően olyan természetes környezetben éltek, ahol volt növényzet, az ősi ember fizikai méreteihez mérten jelentős távolságok voltak, és kevés más figyelemre érdemes állattal kellett kényszerűen osztozniuk ezen a térrészen. (Itt most a viszonylag rövidebb távolságokat tekintve, nem 5km-es sugarú kört a sztyeppén. És ha fogalmilag elkülönítem az embert az állatoktól, mondhatnám : ősi emberrel és állattal.) Ez a természetes élettér (és ez lehet tengerpart és részben tengervíz is akár) az ember számára örökletes ″energiaforrás″ (a mozgás a természetben), mert az ősei ilyen környezetben éltek, ez nekik bizonyos mértékig szükséglete. (Bizonyos mértékig mások társasága is szükséglete persze.) Ha olyan élettérbe kényszerül egy ember, amelyik túlzsúfolt, genotípusa által nagyban determinált fenotípusos hajlamainak nem felel meg, akkor neurotikus tüneteket produkál, észjárása, erkölcse és szokásai szintén neurotikussá válnak. (Példa lehet erre a szabadsági fokokért folytatott verbális harc is.) Persze az ilyen kultúra mémjei arra szelektálódnak, hogy fenntartsák ezt az állapotot, egy belvárosi egyén számára nehezebben lehet elképzelhető, hogy ő nem szól másokhoz, mások nem szólnak hozzá. (Ez sem törvényszerű, az emberi kultúra lehet nagyon sokféle, de leginkább efféle.) Nemritkán olyan szűkebb élettérben (lakásban) él, ahol kényszerűen kevés az egy főre eső ″négyzetméter″, ahol esetleg olyan ″szociális terekkel″ kompenzálja a közösség ezt a hiányt, amelyekben előfordul vetélkedés vagy akár harc a nagyobb szabadsági fokokért vagy ″szociális szerepekért″, stb. Minden emberi közösség ilyen, de egy határon túl ez már neurotikus. Egy szabad alkotó ember számára nem frusztráló, ha a netre legfeljebb saját magának ír, mert robotokon kívül más nem néz az oldalaira. Ha nem, hát nem. Részéről a lehetőséget megadta. Az élet megy tovább, csak guruljon a bringa. (″Ha nem, hát nem.″ : Szó szerinti idézet Csumán Erikától, egykori kollégámtól.)

A szabad férfi ősei, mint szabad férfiak, vadászok, halászok voltak. Megvolt a harc ideje, a vadászat ideje, az ünnepek ideje és a pihenés ideje. Az a mérvadó ennek megítélésében, mit mondott erről Raoni, az ismert amazonas-vidéki indián harcos. (Sting - Jean-Pierre Dutilleux : STING AMAZÓNIÁBAN )

Eddig kellően delejes és zöldfilozófiájú volt a téma tárgyalása. Most egy kicsit váltok (de ez is zöldfilozófiájú):

Most újra előadom, amit szóban már előadtam (szóban ilyenkor általában rögtönzök). A következők szerint :

MESE A FARKASRÓL ÉS A BÁRÁNYRÓL
Azt monja a Farkas : Figyelj csak Bárány, te a patakomból iszol.
Azt mondja a Bárány : De én lejjebb iszom a patakból, mint te. (Mertmármost ki szennyezi kinek rossz szájízével a patakvizet ? )
A Farkas : Azt mondom, hogy így a patakomat szennyezed.
Mire a Bárány : Na mert a végén kiderül, hogy ″szennyezem a levegődet″ is ?
Mire a Farkas : Hát éppen erről beszélek, öreg !

A fabula ősi tanmese műfaj, célja az, hogy elgondolkodtasson. (Elsősorban gyerekeknek készül.) Nem von le végső tanulságot, mert azt saját magának vonja le a mese hallgatója. A rómaiak idején népszerű lehetett ez a műfaj, mivel egy lehetséges megoldás ide ez : Ahol van Farkas és Bárány, ott van Pásztor (mert lehet, és ha odagondolom akkor már van /odadefiniálom/) és lehet ott a Mesemondó és a Mesehallgató is, az előzőek szerint. Ezekről nem árt tudni. Az világos, hogy bárki azonosulhat a Farkassal vagy a Báránnyal, de ez nem kötelező és nem is kézenfekvő. Ott jogvita van a tulajdonlás felett, miszerint is ki rontja kinek a levegőt. Ha a tulajdonlás döntő szempont. Ha az nem kérdés itt, hogy saját magának ronthat-e a tulajdonos, vagy sem. De az sem probléma. Az egész légiók kérdése. Oda megy egy légió, vagy kettő, a tulajdonosok a felfordulásban örökös nélkül elpusztulnak, nyomtalanul eltűnnek, végrendelkeznek és meghalnak, vagy patrícius családba házasodnak, ezeken kívül még érdemes lehet más főbb eseteket végiggondolni. (Ezekben lehet átfedés.) Utána majd lehet arról gondolkodni, mi a levegő rontása, mi nem, ronthatja-e magának a levegőt annak jogos tulajdonosa vagy sem. Először tisztázódjanak a tulajdonviszonyok, az előbbiek szerint.
Van más megoldás is, egy kérdés van : Akinek van három légiója, és ″A terv″ szerint azzal van ″ígéretes″ megoldás, próbálkozik-e egyáltalán kigondolni mást is.

7.
Szeresd a ″gonoszt″
Megjegyzés : Ez a pont nem kapcsolódik szorosan az alkotmányhoz.

Egy valódi jól sikerült ″kultuszfilm″ a ″The Ring″ (a női főszereplő Naomi Watts). Elsőre igencsak ütős horrorfilm.
De nem horrorfilm. Vagyis műfajilag az, elsőre is az, de mégis egészen más. Ebben a filmben a fő motívum a szeretet.
Ez amolyan ″titok″, amit nem szabad elkotyogni, de nem olyan nagy titok, mert van benne egy kulcsjelenet, ahol érteti Naomi Watts a dolgot. De azt szó szerint látni kell.
A történet szokványos ″leplező″ ismertetése szerint (vagy nagyfokú szándékos félrevezetés szerint) Samara a gonosz. Nem, ő nem a gonosz. Vagy nem egészen úgy, ahogyan a gonoszt szeretné elképzelni bárki is.
Ez az én értelmezésem :
Samara egy kislány, akinek egyetlen bűne az, hogy veleszületetten olyan szabadsági fokokkal bír, amiket más ember el nem érhet. Olyan paranormális jelenségeket képes az elméje segítségével, a képzeletét használva véghezvinni, amikre mások nem képesek. Mint minden kislány, kicsi korában tesz rossz dolgokat. Nagyon sok kisfiú és kislány van, aki tesz rossz dolgokat. Amikor megpróbálják őket megállítani, ″lenevelni″, akkor bántódottak és szomorúak. Mert mások nem hagyják, hogy azt tegyék, amit szeretnének, és ezért bántják ezek a mások őket. A szeretet egyszerű emócióra épül, de kell lennie egy affektív és kognitív felépítménynek. Az egyszerű pozitív emóció semmire sem jó. Az csak a jó érzés, ha anyu magához ölel. Ebből kell valahogy ″affektív szeretet″ gyártani. Egy affektív csodát, ami már rég nem az az egyszerű pozitív emóció, amit egyszerűen szeretetnek neveznek. De az affektív érzelmek sokkal későbbi életkorban bontakoznak ki. A gyermekkor nehéz korszak. Ha el van tolva a dolog, akkor fentőttkorában kalapáccsal fog kiscicákat ölni, túláradó szeretettel, mert az lett neki a szeretet. Kipusztít majd mindenkit a nagy szeretetével az életteréből, de közben elérzékenyül azon, hogy ami aztán lesz mennyire jó és szeretetteljes. Karóra húzott fejek vezetnek a boldogsághoz, mert ahhoz az kell, hogy ne éljenek azok, akik bántanak. Majd a koponyaleletekből az ősök tiszteletére vagy kannibalizmusra következtetnek szakemberek, az utóbbi nem is lehetetlen. De Samarát nem akarták téveszközökkel ″szeretni″ tanítani. Hanem negatív érzelmi alapokon le akarták nevelni arról, hogy rosszat tegyen. Ő pedig szenvedett ettől és nem értette. Egy átlagos gyerek ilyenkor szenved, de végül feladja. Nem érti, de úgy látja, fel kell adnia. Nem teszi, ha mondják. Teszi ha mondják. Samara nem ilyen. Ő tud igazán büntetni, nem kell csak bánatosnak lennie, vagy duzzognia, ha a lelkébe taposnak. Ő tud ölni is, ha kell. Tud fájdalmat is okozni, ha kell. Ha valaki lelki szenvedést okoz neki, az szenvedni fog. Más gyereknek ezt fel kell adnia, mert nincs eszköze a harchoz. Samarának van. Ő nem akar másokat bántani. De éppen ezért szörnyű a büntetés, ha valaki őt bántja. Ezzel nem is lenne nagy baj, ha tudná, mit miért nem szabad. De nem tudja. Szabadon játszva tesz olyan dolgokat, amik kedvére valók. Túl későn válik nyilvánvalóvá, hogy mi mindent képes megtenni, amiről kezdetben nem is mondta neki senki sem, hogy nem szabad, vagy mondta, de nem érttette kellőképpen. És akkor már késő. Akkor már azért bünetik őt, mert olyan, amilyen. Azért büntetik, mert egyáltalában létezik.

Amikor halálraszánják, halálos csapdába dobják, természetes érzelmi reakciója a bántás. Bántották, ezért ő is bánt. Miközben haldoklik, olyan paranormális struktúrát épít, ami képes Samara torzult mását is ″életre kelteni″, ami képes mások elméjébe hatolni és így üzenni. De leginkább ez a paranormális jelenség olyan, mint ő maga. Nem sétál ″rossz szándékkal″ mások kis vackába, de jaj annak, aki az ő ″kis vackába″ sétál és háborgatja. A baj csak az, hogy nincs konkrét földrajzi helyhez kötve az ő ″kis vacka″. Ott lehet bárhol, ott lehet bármikor. Sokat tudott tenni életében, akkor még tőle hat kilométerre is az ő ″kis vackában″ lépdelt bárki is. Az a paranormális anomália, amit maga után hagyott halálakor, ilyen : Aki nála belép, az nem bánthatja, nem zavarhatja. Mert ha igen, akkor annak a büntetése halál. Az elnyeri méltó büntetését azért, mert zavarja és akaratos ellene. A büntetés már halál, mert Samarát is halállal büntették. De nincs a belépőnek választási lehetősége. Ha eléri az üzenet, akkor belépővé vált. Csapdába esett, mint Samara saját halála előtt. Akkor már nincs visszaút. Aki - talán akaratlanul - belépett az ő kis birodalmába, annak van ″hét napja″. (A ″kazettamásolásos értelmezés″ szerint szolgálni kell a ″gonoszt″, így az engesztelődik. De az a fő ″szabály″, hogy a komplexitás ilyen szintjén nincs kőbe vésett szabály. Nem mindig passzát szél a szél. Csak van olyan ember, aki szabályokba kapaszkodik, ha ilyen csapdától fél.) ″Hét nap.″ Nincsenek egyszerű szabályok. Talán máskor és máshol nem is hét nap.
(Egy kis filozófiai tárgyú magyarázat : Ez a struktúra mindenképpen egyúttal mémstruktúra is, vagy vannak mémjei is. Talán legtöbbször parazitának mutatkozik, amely a célbavett elmén keresztül /vagy más mém-értelmezés szerint azzal együtt/ képes hatását leginkább kifejteni. (De a mémeket mégsem nevezik parazitának.) És persze hogy különbözik minden emberi elme. Innen kezdve az lenne a csoda, ha képes volna előre látható szabályok szerint működő mechanizmusnak mutatkozni. De ebben így már nincs is semmi félelmetes. Legfeljebb halálos. A delejes magyarázat szerint a gonosz nemcsak jár-kel a világban, hanem megszáll lelkeket is. Húha. Önnek van ördögűző szettje is ?)



Budapest, 2011.01.13.

teanarancs.info

teanarancs.co.cc

teanarancs.comuv.com

Szerzői jogok

Copyrights

this page developed for 1024x768 screen resolution !

copyright©2011 Héder Gábor