Az itt következő szövegrészt töröltem 2009. 01.02-án a Kepler-sejtés témájú oldalról és kiegészítettem. Egészében véve csak egy megjegyzés, ezért a témával kapcsolatos véleményem részletes kifejtésére itt nem próbálkozom. Itt már nem érvényesek a Kepler-sejtés témájú oldal szerkesztési szabályai, ezért a szöveg egésze 2009.01.02-i és egyáltalában nem fogom javítani, mert készül az az oldal, ahol ezekkel a témákkal foglalkozom.

Hasonló - a nézetem szerint idealista - dilemma a jelennel. Nem kell nagy filozófusnak lenni ahhoz, hogy bárki rájöjjön arra, „bizonyos értelemben” jobb csak jelenről beszélni. Az nem egy végtelenül kicsi pont az időtengelyen, hanem észlelési ciklusaink által meghatározott időintervallum. Valójában egy folyamat.

De ha már „megcsináltuk” a múltat és a jövőt, elég csinálni hozzá egy időtengelyt, és a végén olyanokat mondanak és írnak le még szakemberek is, hogy talán lehetséges időutazás a jövőbe*, vagy hogy szigorúan filozófiai szempontból „gond van” a differenciálszámítással, csak még szerencse, hogy sok mindenre alkalmas, anélkül talán nem is lett volna ipari forradalom, sem űrkutatás, és így tovább.

*

Van olyan „időutazás” a jövőbe, ami gyakorlatilag lehetséges. (Pl. „befagyasztva” „utazni” a jövőbe.) De ennek is komoly korlátai lehetnek, ezért nem javítottam át a szöveget. Múltba utazást akartam írni, de amikor átgondoltam úgy döntöttem, hogy jobb a jövőutazás, mert az legalább elgondolkodtat.

(És a legvégén védeni kell a jelent, mert valaki a fals absztrakt fogalmai miatt ostobaságokat művel.) Az előbbi zárójeles megjegyzés erősen vitatható, de itt nem törlöm. A fogalmakról már van egy megjegyzésem a Kepler-sejtés témájú oldalon, és ez a múlt és jövő fogalmaira is érvényes. (Lentebb be van emelve ebbe a szövegbe is.)

A múltra vonatkozó emlékek vagy ismeretek és a jövővel kapcsolatos előrejelzések vagy várakozások természetes részei az egészséges gondolkodásnak. (És most emlékekről, ismeretekről, várakozásokról és előrejelzésekről volt szó!!) Például kutyánál már megfigyeltem olyan konkrét gondolkodást, ahol a várható – esetleg a nagyon közeli jövőben bekövetkező – eseményre vonatkozó előrejelzés jól látható volt. (Persze tanultuk, hogy a kutyák és hasonlóan fejlett agyú emlősök képesek a konkrét gondolkodásra. Én nem tartom lehetetlennek, hogy egyszerű kognitív gondolkodásra is képesek, de szakemberektől ilyet nem olvastam és nem vagyok a téma szakértője. De magában elmélázni kutyát már láttam. Ha most az jönne, hogy biztosan ébren álmodott, akkor azt mondanám, hogy hát éppen ez az !) Amire utalni akartam a jelennel kapcsolatban, az olyan gondolkodás, ami feltehetően fals absztrakt fogalmakon alapul. Én kb. 16 éves koromban még a jelent egy végtelenül kicsi futó pontnak képzeltem egy időtengelyen. Ma pedig azt gondolom, hogy az akkori gondolkodásom túl „iskolázott” és fals volt. Bárki kifejtheti nézeteit a múlttal, a jövővel és az idő „távlataival” kapcsolatban, de gondolnia kell arra, hogy nem okozza-e a jelen egy fals fogalmának megjelenését és ezzel zavart az idővel kapcsolatos gondolkodásban. Akkor jobb a folyamatok egészéről vagy valamiféle „időfolyamról” beszélni, ilyen jellegű erőfeszítéseket tettek is szakemberek.

Az előbbi időtengely használata olyan gondolkodást is erősíthet, ahol a múlt-jelen-jövő hármas egységesen van kezelve, egy időtengelyen, és ez okozhat hibát, mert a várható következő lépés az, hogy gond támad a jelennel ezen az időengelyen, az előbbiek szerint akár ponttá zsugorodhat. (Tehát az a baj, hogy a múlt és a jövő lehet például egy iskolai tanuló észjárásban éppen olyan valóság, mint az észlelhető jelen. Én ilyen voltam, mert szerettem a történelmi regényeket és a sci-fi-t is. Ha a fizikai folyamatok mind megfordíthatóak, ha egy filmhez hasonlóan „időben előre-hátra lehet pergetni” az eseményeket, akkor az időtengely és annak távlatai „valóságosabbnak” látszanak, de szigorúan nézve akkor sem valóságosak, hanem „csupán” absztraktak. Mert akkor is igaz, hogy nem létező, hanem elmúlt vagy eljövendő folyamatokra vonatkozó fogalmak.)

Ha visszafelé pereghetnének a /determinisztikus !!/ események, én – mint tudat - nem léteznék, ha benne vagyok, mert az ellenkező irányú folyamatok miatt a tudatom nem létezne (csak annak megfordított irányú folyamatai léteznének). A determinisztikus folyamatok ilyen „időtengelyen való előre-hátra mozgásait” nem tudnám közvetlenül észlelni, ha benne vagyok, ha környezetem nagy tartományában következik be (itt úgy értve, hogy a tartomány egésze „időben előre-hátra megy”, nincsenek a tartományon belül olyan folyamatok, amelyek kivételt képeznek ez alól), és ha nem kellene számolnom az „időben előre-hátra menő” tartomány és környezete között fellépő effektusokkal. Ha az Univerzum egészének minden folyamata determinisztikus és „megy előre-hátra az időben”, akkor az ilyen - akár brékből ismert oda-vissza lemezpörgetéshez hasonló „gyors” „időben előre-hátra menés” is - a megismerés határán kívül lehet. Ha semmit sem tudhatnánk az ilyen, „időben előre-hátra történő pergésekről”, akkor olyanok lennének, mintha nem is léteznének, és az komolyan így is lenne, csak feltevés lehetne a létezésük és jelentőségük sem lenne, hiszen a folyamatok egészét - avagy az „időfolyamot”, ha valaki így gondolkodik - nem változtatnák meg. Az én általam használatos materialista filozófiában ezek nem létezőek lennének, mert a szubjektum és a materiális (a létezők egésze) viszonylatában, a tükrözés révén tudom meg, hogy mi is a létező.

Még 2009-ben, a készülő „laza” stílusú írásomban megmutatom, hogy miért lehet olyan az anyag fogalmam, ami azonos értelmű a „minden létezővel”. Ezt gondolom megtették a materialista filozófusok, de nekem fontos, hogy magam gondoljam ezeket végig, azon kívül nekem ott nem ez a fő téma. Az anyagra vonatkozó részek egyik felét – a természettudományos szemléletű okolást - már megírtam 2008-ban, de feltehetően még átírom.

A létezővel kapcsolatban egy kis kitérő a megismerés folyamatáról

A megismerés folyamata a fontos : lehet előzetes elképzelésem (prekoncepcióm) valamilyen dologra („entitásra”, struktúrása stb.), de a megismerés során változnak („finomodnak”) a koncepcióim, illetve a fogalaim is. Például elindulok felkutatni egy tengeri szörnyet. (Vagy a TENGERI SZÖRNYET.) A folyamat végén rátalálok egy óriás tintahalra. De ha a prekoncepcióm valamiben eltérő (is ??) volt, folytathatom a kutatást és rátalálhatok egy óriás angolnára. (Vagy megállok a kutatásban az óriás tintahalnál !) Az előbbi esetben a prekoncepcióm egy olyan fogalom volt, ami több irányba differenciálódott illetve pontosodott, és a misztikus tengeri szörnyből két tengeri állat lett. (Még csak azt sem mondtam, hogy két „tengeri szörnyekként” emlegethető tengeri állati populáció egy-egy egyede. Mert azt még nem tudhatom ennyiből.) Ha megálltam az óriás tintahalnál, akkor azt is mondhatom, hogy a TENGERI SZÖRNY az egy óriás tintahal. (És akkor még azt sem tudom, van-e több olyan, vagy sem.) Itt a megismerés folyamatának leglényegesebb vonása jól látható : Függetlenül attól, mennyire pontos (pontosnak vélt) a jelenlegi koncepcióm (a jövőbeli megismerés szempontjából prekoncepcióm), milyen fogalmaim vannak, milyen definícióim vannak, sohasem tudhatom, mi lesz a legvége, soha sem tudhatom teljesen biztosan, legfeljebb valószínűségi számmal jellemezhetem azt, hogy a végére értem-e a folyamatnak vagy sem.

A mém-elmélet témájú dolgozatomban van olyan filozófiai rész, ahol a „létezők” körüli nehézségek adódnak, mivel az informális mémek egy része egy önálló totalitásban vagy valamilyen „határmezsgyén” létezhet. Ez azért is határmezsgye, mert az ott leírt transzformáció egy része vagy egésze lehet a megtapasztaló illetve „észlelő” elmén belül is.

Egy isten, szellem, démon, stb. is lehet olyan, informális mémekhez hasonlóan létező, önálló totalitásban vagy „határmezsgyén” önálló struktúraként létező, de akkor mindenképpen informális struktúra (mert a mi totalitásunkban – az emberi elme illetve együttműködő emberi elmék totalitásában - az többnyire nagyon bonyodalmas módon és pusztán információnak tapasztalható !!!!), olyan szellemvilág része, ami nem csak az elmékben és akár nem csak az emberi kultúrában létezik. Ez egy régi kedves elképzelésem, de mert komoly valóságalapja talán nincs, ezen az lapon keveset foglalkoztam vele. A totalitások ugyan nem alkotnak szigorú hierarchiát, nincs halmazelméleti egymásba tagolódásuk sem, kapcsolatukra példának éppen az előbbi információs példa a legjobb, de fel lehet állítani egy skálát a totalitásokra, azon a skálán például a fizika által leírt kölcsönhatások szintje (azon belül is a kvarkok, leptonok, mezők kölcsönhatásai, nagyon pongyolán mondva fizikájuk) az egyik véglet, a másik véglet pedig az előbb említett szellemvilág, ha ez a szellemvilág az emberi kultúrában létezik, akkor túl az emberi elme és kultúra szintjein is, ha attól független, akkor valahol az ember kultúrával „egy szinten”.

Az előbbi „szellemvilág”, mint totalitás teljesen más dolog, mint a másvilág, mint önálló világ. Mindkettővel foglalkozom majd részletesebben egy másik oldalon. Kapcsolat viszont van közöttük, annak alapjait leírtam a mém-elméletes dolgozatomban.

Ez a szöveg a Kepler-sejtés tárgyú oldalról egy idézet :

„Az okozna gondot, hogy az absztrakt képzetek is létezőek. Sőt, minden fogalom valamilyen fokú absztrakcióval áll elő. Ezekkel itt nem foglalkozom, általában az „absztrakt” jelzőt és „valós” jelzőket használom, ha el akarom különíteni a köznapi értelemben elsősorban a képzeletben létező és a „valódi” dolgokat. Valójában minden fogalom, képzet és észlelet az elmében van (elmékben vannak), ezért megkülönböztetésük „valódiságuk” szempontjából mindenkinek a saját dolga, hiszen lényeges elvi különbség nincs is közöttük, mindegyik az anyag (a „létező”) valamilyen sajátosságának tükrözése.”

Na ezek után már csak egyszerűbb téma lehet az idő.

Az időről pár észrevétel

Ez is idézet a kepler-sejtés témájú oldalamról :

„Hacsak nem idealista filozófiai alapokon kezelem a kérdést. Ott is először a valóság megismerése alapján fogalmakat alkotnak, de annak komoly kritikája nélkül, hogy mi is az, ami értelmezhető és mi is az, ami nem. Utána ezeket a fogalmakat valós „entitások” fogalmainak tételezik fel és filozófiai érveléseket építenek rájuk, utána elvi problémát találnak abban, ha valaki az előbbi „entitásokat” még nem tartja valóságosnak. Itt részletesebben ezt sem fejtem ki.

Ott lehet abszolút tér és abszolút idő, azok ott nem csak absztrakt fogalmak, hanem olyan alapon valóságosak, hogy még nem sikerült belátni, hogy nincsenek. Az ilyen érvelés nem lehetetlen, sőt, a megismerés folyamata tele van ilyesmivel, olyan ez, mint egy olyan kirakós játék, ahol változik minden, még a már kirakott dolgok is.”

Ahogy a megismerés „kirakósairól” előbb volt szó, lehet komoly kritika nélkül fogalmakat alkotni, lehet ilyen komoly kritika nélküli absztrakt időfogalom is - akár pontos tartalom nélkül is !! - és lehet ezzel a prekoncepcióval (vagy akár pontos prekoncepció nélküli nem-tudom-még-pontosan-mivel) ügyesen dolgozni, hátha adódik valami, de nem árt, ha egy fogalomnak van tapasztalai alapja és szorosan kapcsolódik az észlelhető, megtapasztalható folyamatokhoz. Az idő képzete lehet ilyen, és akkor az időfogalom alapjai tiszták és érthetőek. A fentebbi példa a folyamatokkal éppen a folyamatok fogalma és egyféle „valós” idő fogalma közötti nagyon szoros kapcsolatot mutatta. A „valós” időt tudom a „valós” folyamatokkal definiálni, és akkor szükségszerűen ugyanazokat az anyagi sajátosságokat tükrözik. Erről lentebb.)

A fizikában közel száz éve megjelent a téridő fogalma (magamfajta laikus úgy tudja, hogy Einsteinnel jött be, minden esetre az tény, hogy a speciális relativitáselmélet valamiféle „csapatmunka” eredménye). Az absztrakt - vagy inkább „technikai” - időfogalmat fizikusok biztosan használják, van olyan sejtésem, hogy néha tévesen, de ezekhez én nem értek, hibát találni vagy valamire rácáfolni pedig sokkal könnyebb, mint valamit kidolgozni. (És egy csupán „technikai segédeszközként” használt időfogalom támadhatatlan, laikusnak azzal semmi dolga.) A newtoni fizikában az idő egy kereskedősegédnek talán lehetett „szellemi vívmány”, olyan absztrakcióval előálló „önmagában” létező valami, amihez valamiféleképpen a „valós” fizikai jelenségek igazodnak, az „elvont idő magától múlik” és a valós folyamatok azzal összevethetőek. De nehezen védhető állítás, hogy egy fizikusnak az idő éppen a newtoni fizikában más vagy „több” volt, mint segédeszköz. A newtoni fizika közel száz éve túlhaladottá vált, azzal az absztrakt időfogalommal együtt, ami amúgy is csak kívülállónak létezhetett a XIX. században, de egy fizikusnak az csak egy absztrakcióval kreált fogalom lehetett, amire éppen a fizikában nem is volt szüksége. (A newtoni fizikában az idő kiiktatható és behelyettesíthető egy referencia sebességgel /referencia folyamattal/. És a gyakorlatban pontosan ezt tesszük ma is, mert csak ez tehető. - Erre én is gimnazista koromban jöttem rá, feltehetően sokan mások is. - A számítások viszont egyszerűbbek az „idővel”, ami ott egy technikai okból használt paraméter, ha nagyon „gonosz” akar valaki lenni, mondhatja, hogy az csak egy „t” betű.)